Tudja valaki, milyen verés történt a minap Kolozsváron?

2006-ban részt vettem egy dokumentumfilm elkészítésében. Lakatos Róbert kolozsvári filmrendező alkotása a Kolozsvári CFR szurkológárdájával, no meg a focival, a szenvedéllyel, a (lokál)patriotizmussal foglalkozott, többek között. Én addig életemben csak egyszer jártam focimeccsen, gyerekkoromban, nagyapámmal. Ennek alapján megvolt a magam könyvszagú, értelmiségi véleménye a fociról, a szurkolókról. A forgatás során több szurkolói megbeszélésre, meccsre elmentem. És

Nem, nem lettem fociszurker. Viszont bizonyos fokig értem a szurkolói… nem is tudom, létélményt?

Mindennek ellenére (vagy talán éppen ezért) azt mondom: a szurkolói leszámolásoknak, balhéknak nincs helyük. Sem a lelátókon, sem a vécében, sem a meccs előtt, sem a meccs után, a stadionon kívül. Nem azért, mert nem lenne rá igény. De, lenne. Ilyen a szurkolói vér. Amit egy tétmeccs a nagy ellenféllel igencsak fel tud forralni. Emberileg értem. Viszont vannak szabályok, törvények, amelyeket a focistáknak a pályán, a szurkolóknak a pályán kívül be kell tartaniuk. És ez jó. Mert

Vagy mi lenne, ha egy feldühödött szurkoló betörné az épp gólörömben üvöltöző „ellenséges” szomszéd ajtaját és egy csinos szamurájkarddal győzné meg a kuss lélekemelő mivoltáról? Szar lenne, higgyék el.

Történt a múlt hét elején, hogy Kolozsvár két első ligás focicsapata, az U és a CFR ismét összecsapott. Szeretném hangsúlyozni: ennek a meccsnek eleve van egy interetnikai vonatkozása is.

Persze, röhej az egész: aki kíváncsi, nézze meg a két csapat összetételét (itt meg itt). Igen, az U-ban több román van, mint ahány magyar a CFR-ben (az idegenlégiósokra most nem térek ki), de ez a szurkolók, focirajongók fejében levő mitikus képet nem befolyásolja. Pont. Szóval, a két csapat ismét egymásnak feszült s ezúttal az U legyőzte a CFR-t. Hurrá, mondom én, ilyen a foci, a labda kerek. A szurkolók akkor, ott, felteszem, nem így gondolták. Na de, kérdezem afféle amatőr detektívként:

Nem látom a motivációt. Azt el tudom képzelni, hogy a győztesek kiállnak flekszelni, mire a vesztesek odamondanak, szó szót követ és jön a tasli. Azt azonban nem (és erről szólnak a beszámolók), hogy megy két ifjú CFR-szurkoló az utcán (a hírek szerint se sál, se egyéb CFR-jelvény nem volt rajtuk), beszélgetnek (a hírek szerint magyarul), aztán egyszer csak előbukkan vagy húsz U-szurker és jól megverik a másik kettőt. Csak úgy. Mert ki az a hülye, aki beszólna húsz diadalittas szurkolónak? Nem, ez irreális.

Amit (sajnálatos módon) el tudok képzelni: a két ifjú azért kapott a fejére, mert magyarok.Egész pontosan a marosvásárhelyi fekete március óta. Számtalan egyéb dátumot is tudnék sorolni, amikor is

És van egy olyan érzésem (bár ezt dokumentumokkal bizonyítani nem tudom), hogy az ilyen akciók afféle ellensúlyként működnek a román társadalommérnökök (mindegy, hogy politikusok, katonák vagy szekusok ők) szándékai szerint. Ugyanis a nagy román álom, az európai átfazonírozás azt is megköveteli, hogy a nemzeti kisebbségi közösségek jogait tartsa már tiszteletben a mioritikus haza. Ehhez képest mindig kiráz a hideg, amikor azt hallom, hogy a romániai magyar közösség ma is nemzetbiztonsági kockázatot jelent odaát, Bukarestben. Tehát: az az érzésem, hogy van egy ilyen hallgatólagos trikolór deal, miszerint

Például: nyakunkra léptek az úzvölgyi temetőben. Aztán olvasom, hogy épp elévült az ügyben indított utolsó büntetőper. Most mit csináljanak ők is, ugye?

A múlt heti esetre visszatérve: a csendőrség, a rendőrség, Kolozsvár álmultikulturális polgármestere következetesen azt nyilatkozta: á,

Aztán felbukkant egy videó, amelyben a Kolozsvári U magyar szurkolói tesznek hitet amellett, hogy á, dehogy szélsőségesek ők, hát ők mindent és mindenkit szeretnek, épp csak a keblükre nem ölelik a CFR szurkolóit meg a húsvéti nyuszit. (Érdekes megfigyelni, hogy időnként nehezen ugyan, de minden felszólaló ugyanazt az előregyártott szöveget mondja, kis változtatásokkal.) Mindez azt követően, hogy a drága jó kolozsvári polgármester rögtön a meccs után azt mondta, a maga hurráoptimista módján: Kolozsvár a normalitás városa románok és magyarok számára egyaránt. Persze, hogy az, kivéve, amikor nem az. Például akkor, amikor Kolozsvár álmultikulturális polgármestere foggal-körömmel harcol a magyar feliratok ellen. Mert

Vagy akkor, amikor Kolozsvár multikulturális polgármestere bezárat egy épp megnyitott történelmi múzeumot, mert a kiállított tárgyak közt nem talált románt. És a sort ismét hosszan tudnám folytatni.

Jelenleg tehát az a hivatalos álláspont, hogy a tökéletesen normális városban valakik megvertek valakiket. Nem szép dolog, elő is állítottak egy gyanúsítottat, lapozzunk hát.

Szóval, gyakorlatilag rálépnek a nyakunkra, ha szót emelünk a magyarokat ért, ez esetben jó pár napon túl gyógyuló sérelmek ügyében. Ha az úzvölgyi, a kolozsvári múzeumbeli, a kétnyelvű feliratok vagy a Steaua-szurkerek székelyföldi akcióit nézzük, tulajdonképpen szinte mindegy, mit teszünk. A nyakunkra fognak lépni. Attól függetlenül, hogy folyik-e vér, avagy nem folyik, perre megy-e az ügy, avagy nem megy.

Még egy dolog zavar. A Kolozsvári U focicsapatának egyik fő finanszírozója a polgármesteri hivatal. Ismétlem, nem értek a focihoz, tehát a finanszírozáshoz sem, de gondolom, nem Boc úr fizetéséből pénzeli a városháza a csapatot. Ha viszont nem a zsebéből fizet a kolozsvári bíró, hanem közpénz is van abban az aktatáskában, akkor azért jobban odafigyelhetne a szurkereire is. Mert akárhogy kutattam a sajtót, mindig az jött ki, hogy az U-szurkerek atrocitásai toronymagasan meghaladják a CFR-szurkerekét. És biza, olyan U-szurkert is találtam, akinek a Facebook-oldalán náci karlendítős képek vannak. Szóval értem én, hogy a magyarokat baljós játékkal gyanúsítják, de kérdem halkan:

Magyar fiatalok százai tüntettek az eset után Kolozsváron. Csendben, békésen. Ott voltam, láttam, hallottam mindent. Jól tették. Örülök, hogy úgy tűnik, ismét van ügy, amiért sokan azt érzik, ki kell menni a házból. Olyan ügy, ami minket, romániai magyarokat érint. Sajnálom, hogy véres és etnikai ügy. Kimehetnénk például szemetet szedni az erdőbe. Vagy örökbe fogadni egy-egy sétatári fát. A helyzet azonban az, hogy

Vagyis nem, nem Georgescu, nem Putyin, nem Trump, nem a nép, nem a kínaiak, nem a marslakók tehetnek azért, hogy atrocitások érnek bennünket ma is. Hanem a román hatalmi elit, politikusostól, szekusostól, hadseregestől, médiástól. És őszintén, nem látom, hogy ez a közeljövőben megváltozna.