Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Több mint egy hete áll a bál az országos kataszteri hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás miatt. Az önmagát Bytetobreach-nek nevező hacker megtámadta az intézmény adatbázisát, adatokat lopott el, és azt állította, hogy az adatbázison kívül birtokában van az intézmény összes rendszerének forráskódja is. Amellett, hogy ransomware-alkalmazással hozzáférhetetlenné tette az adatbázisokat és utána még fel is ajánlotta az intézménynek a segítségét a titkosítás feloldása érdekében, számos más nyitott kérdés marad az esettel kapcsolatban. A továbbiakban ezekről a kérdésekről lesz szó.

Arra, hogy a támadó eladta-e az adatokat, jelenleg nincs bizonyíték: ugyan a dark weben hirdette, hogy ANCPI-adatokat kínál eladásra, amelyek között állampolgári adatok, belső adatbázisok, alkalmazotti hitelesítő adatok, illetve az e-Terra rendszer forráskódja szerepel, de az ANCPI továbbra is azt állítja, hogy a földhivatali adatok nem sérültek és nincs bizonyíték a teljes adatbázis-kiszivárogtatásra. Továbbá a Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) nyomozásának eddigi állása sem erősíti meg, hogy a telekkönyvi adatbázis vagy a személyes adatok tömegesen kiszivárogtak volna, de ők már azt mondják: elismerik, hogy a támadó korlátozott mennyiségű adatot megszerezhetett.

A hacker személyére vonatkozó információ is billeg: míg a KELA nevű izraeli kiberbiztonsági cég egy konkrét algériai személyhez közötte a Bytetobreach álnevet,

A DNSC szerint ő inkább egy anyagi motivációjú, úgynevezett initial access broker, vagyis olyan szereplő, aki sebezhető rendszerekbe jut be, majd az így szerzett hozzáférést/adatokat értékesíti.

A történet további pikantériája, hogy a támadó egy kérdésre azt felelte: évek óta ismert gyengeségeket látott, de csak most használta ki ezeket. Függetlenül igazolni ezt az állítást sem lehet, a DNSC nyilatkozatából azonban kiderül, hogy a támadás valóban ismert sérülékenységek kihasználásával történt, amelyeket korábban már javítani kellett volna – az ismert sérülékenységet ebben az esetben nem úgy kell elképzelni, mint valami titkos felfedezetlen hibát, hanem közelebb áll azokhoz a ransomware-esetekhez,

Tehát egy gyakori kiberbiztonsági hiba felé mutatnak a jelek, azaz nem kezelték időben a sérülékenységeket, nem telepítették a javításokat és nem frissítették az eszközöket.

A DNSC szerint a kiszivárgott hitelesítő adatok is szerepet játszottak itt, így felmerülhet, hogy régi, újrahasznosított jelszavakat használtak, vagy nem volt mindenhol többlépcsős hitelesítés (multi-factor authentication).

Fontos társadalmi tanulságot lehet ebből levonni, hiszen Románia az elmúlt húsz évben sikeresen digitalizálta a kataszteri rendszerét, ami önmagában igen pozitív dolog az örökbecsű sínes doszárok korában (erre visszatérek később), de amikor egy ország teljes ingatlanforgalma egyetlen központi platformra épül, akkor egy ilyen leállás országos gazdasági problémává válik. Főleg, hogy Romániában jelenleg amiatt is forronganak, hogy telik az idő, ingatlan-adásvételek kellene megtörténjenek, és a legnagyobb bajban azok vannak, akik a kedvezményes áfakulcs megszűnése miatt aggódnak. A kormány pedig szokás szerint kivár: előbb az informatikai problémákat kell orvosolni, majd aztán jöhet esetleg valami megoldás, hogy ne szívjanak akkorát az emberek.

amelyekre 2025. augusztus 1-je előtt kötöttek előszerződést, és amelyek után 20 százalékos előleget fizettek. Így, ha lejár ez a határidő, akkor az emberek nagyságrendekkel mélyebben kell a zsebükbe nyúljanak – már ha van hova –, a többletköltség akár 14 ezer euró is lehet lakásonként.

A további kérdések között persze az is szerepel, hogy

Egy válasz erre az lehet – ezt több szakértő is kiemelte – hogy nem volt megfelelő üzletmenet-folytonossági terv (business continuity) arra az esetre, ha a digitális rendszer hosszabb időre elérhetetlenné válik. Noha a támadások megelőzése szokott lenni általában a cél, egy jól megtervezett kritikus infrastruktúránál nem csak ez számít, hanem az is, hogy

például offline vagy tartalék eljárásokkal – itt pedig jól láthatóan ez volt a legnagyobb hiányosság. Egy üzletmenet-folytonossági terv konkrét megvalósulása ebben az esetben például kinézhetett volna úgy, hogy ha az e-Terra rendszer leáll, akkor álljanak rendelkezésre helyi másolatok, offline nyilvántartások, vészhelyzeti szerver, manuális eljárások vagy korlátozott ügyintézés, ezekkel pedig, még ha lassabban is, de működik a szolgáltatás. Ilyenekre van példa más területeken is, például banki rendszereknél (mondjuk kiesik az internetbank, de a többi elem működik, mint az ATM-ek, a kártyás fizetés vagy személyes ügyintézés).

Bár a sikeres digitalizálásból indultunk ki, a helyzet iróniája éppen ez a sínes doszárok Romániájában: sokszor pontosan a papíralapú vészhelyzeti protokoll lehet megoldás ezekre a helyzetekre. Ez világszerte létezik a digitális rendszerek mellett, például repülőtereken, kórházakban, erőművekben előírás olyan formában, hogy ki, mikor, és melyik dossziét vegye elő, ha szakad a cérna. Pontosan azért, mert a gyorsasága és hatékonysága ellenére ma már rengeteg állami rendszer kiberbiztonsági szempontból kritikus infrastruktúra, így sosem az a kérdés, hogy lesz-e támadás, hanem hogy mikor. Ezért fontos a kiberbiztonsági megfontolások és alkalmazások mellett

Távol állok attól, hogy megmondjam, mi jelenthetné a kataszteri hivatal működési folytonosságát konkrét lépésekkel, prioritási listákkal és analóg vagy más megoldásokkal, de akaratlanul is eszembe jut egy kicsit messzebbre mutató jelenség.

Románia az EU-ban az első helyen van az Eurostat adatai szerint a saját tulajdonban élők arányát tekintve:

A legutolsó helyen Németország áll, ők csak 47 százalékban lakástulajdonosok (53 százalékuk albérletben lakik).

Azt, hogy Romániában miért ilyen magas a lakástulajdonosok aránya, leginkább egy történelmi, jogi környezeti és lakáspolitikai szemlélettel lehet megragadni. A kommunizmus bukása után Romániában az állami lakásokat nagyon kedvező áron privatizálták, így sok bérlő tulajdonossá vált, a lakásbérleti piac viszonylag kicsi és kevésbé fejlett, illetve kulturálisan is erős az a szemlélet, hogy a saját ingatlan biztonságot jelent, ezért sokan ezt tekintik elsődleges célnak – „téglába kell befektetni, mert az nem évül el”, „van saját fedél a fejem felett”, „inkább fizetem a magam részét, mint hogy másnak fizessek”, vagy „inkább félreteszek, gürcölök, de a saját lakásomban élek, mert azt nem veszi el tőlem senki”, és „ha van saját lakásom, nem maradok az utcán”.

a gazdasági bizonytalanság, a magas infláció, a munkanélküliség és a gyenge szociális háló miatt alakult ki. Nagyon sokan a rendszerváltás utáni évtizedekben lettek külföldi munkavállalók, így milliónyi olyan emberről van szó, akik megtakarításaikat lakásvásárlásra, felújításra vagy házépítésre használták fel.

Történelmi szempontból pedig hozzátehető, hogy a második világháború előtt a romániai társadalom döntően falusi volt (ahogyan a korábbi századokban is), így a családi identitás része volt a saját ház, udvar, föld, ami státuszt, örökséget és biztonságot jelentett és társadalmi megbecsülésnek örvendett. A hirtelen országra zúduló kommunizmus ezt paradox módon még csak jobban megerősítette, mert az emberek azt tapasztalták, hogy a lakást az állam osztja (akkor is, ha az államtól bérlés mai viszonylatban nézve töredéke, aprópénz volt és nem vitte el egy fizetés több mint felét), a jobb lakásokból hiány van és évekig kell várni – erre jött a nyolcvanas évek diktatúrájának legsötétebb korszaka, az áramkimaradásokkal, élelemhiánnyal és megszorításokkal.

egy lakás pedig különösen, ahogy a fennebb, az emberektől sokszor elhangzó mondatok is alátámasztják. A kilencvenes évek fordulata pedig azt tanította meg nekik, hogy amiben addig éltek, most először tényleg az övék.

Ha kontrasztba helyezzük ezt a sor alján lévő Németországgal, ahol a bérlés egy természetes dolognak számít, a legfontosabb különbség, hogy

az oka pedig az, hogy a német társadalomban a bérlő jogai rendkívül erősek: nem tehetnek könnyen embereket az utcára, nem emelgethetik a béreket tetszőlegesen csak mert azt akarják, nagyon sok a hosszú távú szerződés (évtizedek!). Létezik ezen kívül ott egy profi rendszer, amelyben nem csak magánszemélyek adnak ki lakásokat, hanem lakásszövetkezetek vannak, valamint önkormányzati hátterű lakáscégek, több tízezer lakást kezelő vállalatok, alapítványok és más intézményi tulajdonosok, ezek pedig szabályozott folyamatok révén működnek, nem össze-vissza – ez mérsékli azt az elképzelést, hogy a tulajdonos az egy ellenség.

mert tudjuk, hogy előbb-utóbb összeomlik, meghiúsul, vagy elromlik – lásd a kataszteri hivatal rendszerét, a kormányválság bizonyos aspektusait, és az egész állami gépezet nyikorgását. A sínes dossziék és offline ügyeskedések országában újabb paradoxonnak lehetünk szemtanúi: részben pont ezekre volna szükség ilyen digitális támadások és összeomlások esetén, mégis minden meg van bénulva. A lakástulajdonosok és leendő lakástulajdonosok pedig újból kutyaszorítóban vannak, az intézményekbe vetett bizalom pedig egyre csak mélyül.