Jöhetnének már azok a robotok, mert nagy szükségünk lenne rájuk

A minap egy hipermarketben rám szólt egy robot, hogy lépjek már kicsit odébb, hogy tudjon takarítani. Gyerekkoromban, mélyen az analóg világban ábrándozó várakozással hittem, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Tudjuk, ugye, mire gondolok: iskolás aszfaltrajz-versenyeken volt egy visszatérő téma: Hogyan fogunk élni 2000-ben? – ennek a kétezernek volt egy mágikus, futurisztikus illata, egzotikus aurája, akkor is, ha a nyolcvanasok csak tizenöt-húsz évre voltak ettől az elképzelhetetlenül fejlett jövőtől. Hiszen láttuk az Űrodüsszeia 2001-et (a tévében, hiszen az ország kommunista vezetésének nem volt baja a sci-fivel), abban pedig már űrhajóval utazott az ember a Jupiterhez és szuperszámítógéppel társalgott.

És akkor mi, iskolások mindenféle röpködő autókat, karcsú, égig érő épületeket, robotokat, ufókat és lézerfegyveres marslakókat rajzoltunk, mert hát

a jövő mi másról szólhat, mint arról a bizonyos elképzelhetetlenül fejlett jövőről, ami olvasmány- és filmélményeinkben elénk tárult.

Na de vissza a hipermarketbe. Nem egy humanoid reccsent rám fenyegetően, mint mondjuk a Csillagok háborúja valamelyik részében menetelő harci droid, hanem egy alig méternyi, tömzsi, narancssárga-fekete műanyag burkolatú gépezet. A hátam mögül hallottam a hangot, egy kedves női hangot, amint a jelenlétem érzékelése után arra figyelmeztetett, hogy vigyázzak, nehogy összeütközzünk, amíg „ő” az alsó részére, a négy kis kereke közé szerelt mindenféle sepregető körkefékkel és felmosókkal feltakarít.

És valóban barátságos volt, ahogy ott siklott és hagyott maga után patyolattiszta padlósávot. A munkáját természetesen kifogástalanul, sőt, tökéletesen végezte. Nem késett el reggel, nem kellett ebédszünetet tartson, nem ment ki hátra cigizni naponta többször, és az egyszeri megvásárlása után a munkáltatójának már csak a feltöltéséhez használt áramot kell fizetnie, ami lényegesen olcsóbb, mint egy emberi alkalmazott havi fizetése, egészségbiztosítása és a többi. Ezzel persze egy emberi munkahely elveszett.

Vagyis egy gép elvette az ember munkáját, mondhatjuk drámai hangsúllyal, rosszallóan. Ma a mesterséges intelligenciára szokás mondani, hogy elveszi az emberek munkáját, és akkor jajistenem, mi lesz. Holott ez a munkaelvétel számtalanszor megtörtént a történelem során, gondoljunk csak a termelés gépesítésére és automatizálására, ami nélkül nem lennénk itt, ahol vagyunk most. De ugye mi, emberek nem történelmi léptékben éljük az életünket és mindig megüt egzisztenciálisan, ha ilyesmivel szembesülünk.

Ha kicsit belegondolunk és megpróbáljuk feltérképezni, hogy a régebben emberi tevékenységnek számító feladatok és munkák mekkora részét végzik gépek, beleszédülünk. Használati tárgyaink óriási részét olyan gyárakban állítják elő, ahol teljesen automatizált gépsorok működnek szinte szünet nélkül, és csak néhány ember felügyeli képernyők előtt ülve a folyamatot. Ügyintéző automatákkal beszélünk telefonon, ha a közüzemi szolgáltatásokat vesszük igénybe, így fizetjük a számláinkat, automata kasszáknál vásárolunk a boltban. De automaták működtetik a nagy ellátó infrastruktúrákat, a banki-pénzügyi rendszert, az adatnyilvántartásokat és sorolhatnánk hosszasan. Vagyis az életünket teljesen átszövik a gépek és automaták, nélkülük a mai társadalom egyszerűen nem működtethető.

mivel nem csak hogy remekül helyettesítenének bennünket, hanem egyenesen megelőznék lelki és szellemi egészségünk komoly károsodását.

Itt van rögtön a kormányválság. Három hónapja nincs kormánya az országnak, mivel a pártok belelavírozták magukat egy olyan helyzetbe, amelyből nem tudnak kijönni. Politikai és emberi érdekek, gőgök, egók és büszkeségek miatt. Na és történt ebben a három hónapban valami rettenetes? Nem dőlt össze a világ, nem tört ki káosz, az ország működik, az élet zajlik minden nap.

Betápláljuk a játékszabályokat, megnyomjuk a Start gombot és kész. Menet közben korrigálunk, ha kell. A kormányautomata a nap huszonnégy órájában dolgozik, működteti az intézményeket, gépi szigorral nyomon követi a közpénz felhasználását és így tovább. Mindezt csendben és hatékonyan teszi. Nem kiabál a parlamentben. Nem akadályoz szándékosan szükséges folyamatokat.

Nem lop! Nem csatornázza el az állami forrásokat, hogy Ferrarit, monacói villát, adriai jachtot vegyen magának. Nem alkalmazza a családtagjait és a rokonait. Nem hazudik, nem vezeti félre a választóit, mert nincs is szüksége választókra. Ezért nem kell négyévente kampányolnia, ehhez pedig nem kell valótlanságokat kitalálnia, hogy jó színben tüntesse fel önmagát. Nem zsarolná politikustársait, mert nem is lenne szüksége rájuk. Hatékonyan használná fel a PNRR-alapokat. Nem kellene neki fizetés, napidíj, kiszállási díj, különnyugdíj, szolgálati autó és lakás, nem utazna a világ másik felére „fontos” konferenciákra.

ahogy Kelemen Hunor javasolta nemrég a civakodó politikustársainak. És nem kergetné az őrületbe az ország ügyeit figyelemmel követő lakosságot.

De vannak még területek, ahol a gép sokkal jobban teljesítene. Itt van például a facebookozás, instázás, tiktokozás – az emberiség történelmének legkárosabb találmányai. Ma az emberek jelentős része azzal kel és fekszik, hogy elmerül ebben az információs mocsárban, cseppfolyósítja az agyát, és valószínűleg komoly elvonási tünetei lennének, ha egyszer csak hirtelen lekapcsolnák a közösségi médiát.

Na és itt jöhetnek képbe az automaták. Első lépésben – hogy elkerülhető legyenek az elvonási tünetek –, csak a tartalmakat gyártanák a gépek. Ez már félig-meddig bekövetkezett, a tartalmak egyre nagyobb részét az AI állítja elő. A második lépés az lehetne, hogy a reagálás is gépi hatáskörbe kerüljön. Az automata lájkolna és megosztana mondjuk a Facebookon – erre is vannak már megvalósult működőképes példák.

Gépek figyelnék a tartalmakat és kommentelnének alája. Gépek vesznének össze, írnának ostobaságokat, gyűlölködnének, küldenék el egymást az anyjukba (persze, a gépeknek nincs anyjuk, de azért elküldenék egymást, hogy a kommenteket olvasó embereknek meglegyen az elégtétel).

Az emberek pedig csak olvasnának és drukkolnának a gépeknek. De egymással nem kerülnének összetűzésbe, ettől pedig nemsokára lenyugodnának. Aztán megunnák a gépi ostobaságok olvasását és más, emberibb időtöltés után néznének, például olvasnának, elmennének sétálni vagy egymással beszélgetnének. Hát nem lenne szép? A gépek meg ott maradnának magukra, egy darabig még vitatkoznának, aztán amikor az utolsó ember is otthagyta az egészet,

Szóval nem olyan sötét a helyzet az emberi munkát elvevő gépekkel kapcsolatban, vannak még bőven olyan területek, amiket gépesíteni lehetne, hogy nekünk, embereknek jobb legyen az életünk.