Románia, a csődállam

Tulajdonképpen bő egy éve kicsit rosszkedvűen járok-kelek ebben a Románia nevű fiatal utódállamban, ahol élnem adatott. Tavaly november 24-én történt, hogy az alkotmánybíróság segítségével leállítottak egy demokratikus államelnöki választást, mert, ha tetszik, nem az a jelölt került ki győztesen, akinek az európaiság és kultúra és jogállamiság szabályai szerint ki kellett volna jönnie.

Félreértés ne essék, nem szurkoltam, nem is szurkolok az államfői kvalitások terén nulla értékű Călin Georgescu úrnak.

Akkor is, ha ez a győzelem a saját kisebbségi létemet teszi kockára. Nem, nem értek egyet azzal a nézettel, hogy tavaly novemberben az volt a helyes, hogy a „demokratikus létfenntartási ösztön” működésbe lépjen. Egy: sokkal korábban kellett volna működésbe lépnie, hogy ne jussunk idáig. Kettő: innen bármikor működésbe léptetheti valaki, hivatkozván a precedensre.

Na de ezt a meccset lejátszották nekünk. Van új államelnökünk, van új kormányunk is, továbbá van mioritikus államcsődközeli állapotunk, vannak magas adóink, égbe szökkent áraink, rekord-drága villanyáramunk, viszont nincs már rezsicsökkentésünk. Szóval, marha jó dolgunk van. És 2025 vége fele belém villant:

Hogy miért állítom, hogy Románia csődállammá változott? Álljon itt az általános anamnézisen (korrupció, kommunista örökség, rokonság és klientúra által kiszipolyozott struktúrák) túlmutató néhány tünet, amely a diagnózist alátámasztja.

A kivételezett társadalmi rétegek úgy viselkednek, mint rákos daganat a szervezetben. Ezúttal példaként csak a bírákat említeném (de ott van persze a politikai elit egy jó része, no meg a SRI is). Azt nem állítom, hogy a derék talárosoknak maguktól kellett volna előállniuk, hogy tisztelt és extra terhek alatt szenvedő polgártársaink, lemondjuk a zsíros speciális nyugdíjainkat. Az ideális, tehát valószínűtlen forgatókönyv lenne. Viszont ha a kormány odáig megy, hogy kétszer is felelősséget vállal a speciális nyugdíjak reformja ügyében, akkor a bírák ne rohanjanak panaszkodni az alkotmánybíróságon ücsörgő kollégáikhoz, hogy né, mit akarnak ezek. Persze, pont ez történt:

Egyrészt megvédték a saját pénzügyi érdekeiket, másrészt aktívan beleszóltak az országos politika alakításába.

Az alkotmánybírák korábbi üzenete pedig akár ezt is jelentheti: tavaly novemberben kiszedtünk benneteket a szarból, most akkor mégis hogy képzelitek?! (A második taláros panaszra még nem érkezett válasz.) Következtetés: ha egy állam egyik hatalmi ága ennyire elszabadul, ott igencsak kérdésessé válik a demokrácia egészségi állapota.

Nézzük a következő tünetet. Még 2025 nyarán döntöttek az illetékesek arról, hogy a Vidraru víztározó után a Paltinu gyűjtőtó vizét is leengedik, bizonyos javítási munkálatok elvégzése érdekében.

A Paltinu vize annyira zavaros lett, hogy ihatatlanná vált. Azóta az ott lakóknak gyakorlatilag nincs ivóvizük. Sőt, az ipari vízhiány következtében le kellett állítani a környéken levő brazi OMV hőerőművet, amely Románia energiamennyiségének szinte 10 százalékát termeli.

Na és mi történt? A szokásos: az érintett intézmények (vízügyesek, minisztérium) egymás udvarába hányják a ganét a katasztrófa kapcsán. Közben a megkérdezett vízügyi szakemberek, mérnökök egybehangzóan állítják:

Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes a napokban többek közt ezt nyilatkozta az ügyben:

Aki esetleg nem tudja: Dorelnek nevezi a román népi humor a hozzá nem értő munkást, szakit. A Paltinu-katasztrófa egyik okozója, egy állami vállalat vezető tanácsában november 21-ig egy olyan lénytárs is ücsörgött (természetesen jó pénzért), akinek a vízügyi tapasztalata korábban egy fodrász-szalon vezetésében merült ki. Az is igaz, hogy Sorin Grindeanu PSD-s főmufti kegyeltje az illető. És

Úgy gondolom, az államnak (vagyis az államférfiaknak, államnőknek, ha vannak ilyenek a román állam humán erőforrásaiban) nagyon meg kéne oldania a Dorel-problémát, mert ha nem teszi, akkor Románia továbbra is csődállam marad. Csak hát szemmel láthatólag képtelen rá. Ja, a Paltinu-katasztrófa kapcsán senki sem mondott le. Lehet, hogy valakiknek meg is kellett volna halniuk, tisztelt érintettek?

A következő igen súlyos csődállami tünet az oly sok izgalom és trükközés és mozgósítás és jóindulatú szavazópolgári lelkesedés árán megválasztott államelnök, Nicușor Dan úr viselkedése. Talán még

Ugye, ez az ember 2025. május 26-án ült bele konkrétan az államelnöki székbe. Bő egy hónappal később azzal lepte meg a demokráciában (még) hívőket, hogy kapta magát és megtámadta a szélsőség-ellenes törvénytervezet módosított változatát az alkotmánybíróságon mondván, hogy a törvény szövege bizonyos helyeken nem elég világos, tehát önkényes értelmezésekre ad alkalmat, tehát olyanokat is börtönbe csukhatnak rasszizmus, fasizmus, legionárius aktivitás okán, akik nem követnek el odavágó bűnt. Az alkotmánybíróság visszautasította Dan úr kifogásait. Mire novemberben a szívós államelnök ismét beleköpött a levesbe: ezúttal a parlamentnek küldte vissza a törvénytervezetet felülvizsgálat végett, szó szerint ugyanazzal az érveléssel, amelyet az alkotmánybíróságnak is elküldött.

tényleg szeretné megvédeni az ország ártatlan állampolgárait, akik Dan úr szerint, ha történetesen megajándékozzák egymást egy Eliade- vagy Cioran-művel (vannak köztük elég fasiszták is), máris mehetnek a dutyiba. A másik (és Dan úr viselkedése alapján ez látszik valószínűbbnek): Dan úr túl keménynek találja a szélsőség-ellenes törvény reformját. Dan úr elnézően viszonyul bizonyos szélsőséges csoportokhoz, megnyilvánulásokhoz.

A másik, Dan úrhoz kapcsolódó súlyos történet ezt látszik igazolni: december elsején, a román nemzeti ünnep alkalmából Dan úr egyetlen darab állami kitüntetést osztott ki. A kitüntetett egy Ion Vasile Banu nevezetű, 107 éves háborús veterán, aki az államelnök méltató szavai szerint, „21 évesen belépett a román hadseregbe és odaadóan harcolt Besszarábia felszabadításáért 1941-ben, továbbá a Don-kanyarban 1942-ben.”

Ugyanis az elnöki figyelem éppen amellett tekint el, hogy a tiszteletre méltó életkorú Banu úr annak a román hadseregnek volt a tagja, amely 1941-ben Ion Antonescu marsall parancsára hatolt be a Szovjetunió területére, miután Adolf Hitler felrúgta a Ribbentropp-Molotov megnemtámadási szerződést.

A szomorú valóság komor része, hogy a román hadsereg

Az előbbi során több mint 13 000, az utóbbi során pedig 25–34 000 zsidó polgárt mészároltak le brutális kegyetlenséggel.

Ehhez nem igazán van mit hozzátenni. Sorolhatnám a megoldás-ötleteket, mások is megteszik, szinte naponta, ám érdemi változás nincs. Márpedig ha nincs, akkor a Románia nevű csődállam így fog tovább sodródni, amerre a nagyobb geopolitikai széllökések terelik, a határokon belül pedig marad az, amit 35 éve alaposan megismerhettünk. A szekusok, politikus-minidiktátorok, pénzvadász-bürokraták, kliensek és csicskák alkotta igazán sajátos román demokratikus koktél.