Pityókaföld az erdőben – tizedik erdélyi történet a jövőből

Az alábbi emailt és a csatolt szöveges fájlt egy szétlőtt szerveren találtuk a hargitai térség 21-es zónájában, a K. városi helyi hírközlő portál egykori szerkesztőségében.. Részben sikerült olvashatóvá tenni a szöveget, de a fiók további tartalma a szervert ért fizikai behatások miatt megsemmisült. A szerveren talált többi adat megtekintéséhez használja azonosítóját és a biztonsági kulcsot.

Jelentés vége.

T. P. hadnagy, II. felderítő egység, Kelet-Erdélyi Bázis, 2094. szeptember 20.

= = =

XPO. 245. K-55216-892

Szia, írtam egy újabb kis történetet, talán közölhető a Kitalált történetek rovatban. Jelezz vissza, kérlek. Üdv, F.

Csatolt fájl: ujabb_erdelyi_tortenet.txt

Most is ugyanaz jutott eszébe, amint átküzdötte magát a virágzó akácoson: „most olyan vagyok, mint egy nicaraguai kokatermesztő”. Persze az évek alatt ez a gondolat csak egy másodpercnyi futó hangulattá szelídült benne, pont addig tartott, amíg kilépett a akácfák sávjából a tisztásra, aztán el is tűnt.

Erdőbiztos volt, az volt a munkája, hogy a megmaradt erdőket járta és jelentett a Központnak bármilyen, de főleg biológiai rendellenességet, amit látott. Aztán a Központ kiküldte a biológusokat és a genetikusokat további vizsgálatokra. Hiába tartották genetikai ellenőrzés alatt az erdőket, a természet már csak olyan, hogy egyszer csak történik egy mutáció, beindul egy recesszív gén és máris lépni kell.

A nagyjából téglalap alakú, napsütötte kis tisztáson krumplitövek sorakoztak a lankás domboldalban, egymástól fél méterre, húsz sor, tizenkét méter hosszan. Minden oldalról sűrű erdő rejtette el a megművelt területet. A tisztást, miután felfedezte, kicsit tágítania kellett, fákat, bokrokat vágott ki, gyökereket ásott ki a földből, amíg úgy találta, hogy megfelelő lesz a hely. Jó kövér, fekete erdei föld volt, de hátfájással feküdt és kelt, amíg olyan állapotba hozta, hogy alkalmassá vált a krumplitermesztésre.

„Ne kérdezd, honnan van és azt se, hogyan szereztem” – mondta halkan a lenti telekszomszédja, amikor egy három évvel ezelőtti késő márciusi estén találkoztak a birtokhatáron álló közös műszaki toronynál, ő pedig átvette a kis zsákot, benne a gumókkal.

Egy komplett pálinkadesztillátort adott érte cserébe – a felesége szerint rossz üzletet csinált, és különben is, miért nem jó neki a bolti krumpli. „Te városon nőttél fel, nem ettél ilyet, de én még emlékszem az ízére gyerekkoromból” – magyarázta a feleségének. Aztán az asszony sem akadékoskodott többet, miután az első kis termésből megfőztek egy adagot. A bolti krumpli egykilós gömbjeit csak akkor kezdte hámozni, amikor ezek a kis sárga belű, szabálytalan gumók elfogytak már. Már nagyon kevés volt otthon a sárga pityókából, az alagsorban elrejtve. Pedig most, hogy gyereket várnak, jobb lenne a nőnek is, a magzatnak is, ha lenne még belőle. De a következő termésig még három hónap volt.

csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította. A talaj előkészítésétől a betakarításig minden munkafázist specializált gépek, robotok, drónok végeztek. A házi növénytermesztés szigorúan tilos volt, a központi vezetés évtizedekkel ezelőtt – így mondták: – optimalizálta a mezőgazdaságot, csak erős hibrideket, génmódosított és új fajokat termesztettek. Ugyanez volt a helyzet az állatokkal is.

„Étel kell? Minden ott van a boltban: saláta, krumpli, tej, hús. Kiskutya kell otthonra? Elmész a legközelebbi területi központba és ott kaphatsz. De ha otthoni tenyésztéssel veszélyezteted évtizedek kemény genetikai munkáját és befektetését, elkapunk és nagyon rossz vége lesz” – mondta azon a bizonyos közösségi találkozón a Központ arrogáns képviselője.

Ezt sem volt könnyű beszerezni, a környezetre már régebben veszélyesnek kikiáltott akáccsemetéket egy fura szerzettől vette illegálisan a havi vásáron, lenn a völgyben. Az akác szerencsére igen szapora volt, még az alagsori napfénylámpás, bioponikus termesztőben is (amiről persze neki az jutott eszébe, hogy most olyan, mint egy marihuánatermesztő).

A két méhkaptár a tisztás szemközti szélén állt. Két méhcsaládja volt, az elsőt kínnal-bajjal fogta be, több tucat négyzetkilométernyi területet kóborolt be a hegyoldalakon, amíg valahogy rábukkant egy kis vadméhcsaládra. Aztán otthon bezárta a rajt egy összeeszkábált méhkasba a melléképületben és gondosan etette a családot egy évig, amíg a raj végre erőre kapott, kitermelt egy új királynőt és kettéoszlott. Két éve hozta ki ide a két kaptárt, amikor az akácok virágozni kezdtek. Az akác volt a méhek fő táplálékforrása, mellékesen beporozták a krumpli virágait, így tudott fennmaradni a kis terület.

A május végi, szinte már nyári napsütésben teljes csend volt a krumplitövek között. Pedig méhek százainak kellett volna itt zümmögniük, az akácok ontották a szinte félméteres virágfürtöket, az illatuk émelyítő volt. De csend volt, egyetlen méhet sem látott.

A kaptárok felé indult. A két kis kastól három méterre szúrós vegyszerszag ütötte meg az orrát. Több száz elpusztult méh hevert körülöttük. Villámsújtottan állt pár másodpercig, aztán az egyik kas felé lépett, hogy megnézze a belsejét.

Nem, ez nem andalító méhdongás volt, annál mélyebb és hangosabb. Fémesebb. A tisztás széle felől hallotta a hangot, nagyjából abból az irányból, ahonnan a délutáni nap a szemébe tűzött, amitől hunyorogva megpróbálta beazonosítani a zúgás forrását. A termőföld szélén, félig az akácok között egy kerek, lapos, a közepén megvastagodó drón állt, feketébe hajlóan sötétkék testén nagy, hatszögű G betű jelezte, hogy a Genotech tulajdona a gép. Apró, alig két centiméter hosszú mikrodrónok százai rajzottak körülötte, innen jött a hang.

Baljós érzés telepedett rá, valahogy úgy érezte, a drón ugrásra készen, fenyegetőn áll ott rövid lábain, a talajhoz simulva, de bármelyik pillanatba feléje lendülhet és árthat neki. Pedig ez csak egy agrodrón volt, korábban látott már ilyet, egykedvűen és gépiesen végezte a munkáját, anyahajóként vitte a kis beporzó drónok százait, ezreit a földekre. De ez most nem a szokásos környezete volt.

át az akácok gyűrűjén, majd az erdőbe. Nagy kerülővel érte el az aljban, az erdőszélen hagyott siklóját, beleugrott és jó nagy gázt adott.

Pár perc alatt, szinte önkívületben tette meg a tizenkét kilométert az otthonukig. Remegve szállt ki a siklóból.

– Megtalálták! Megölték a méheket! A pityókám…. – rontott be az ajtón. A felesége meglepetten, bal tenyerét gömbölyödő hasára téve állt fel a nappali foteljéből, a kommterminál vékony táblájával a másik kezében.

– Ott voltak a droidok a tisztáson, láttam őket! Meg fognak találni! – jött ki egy szuszra belőle, amint lerogyott a másik fotelbe.

A felesége nyugtatgatta, hogy semmi oka az ijedtségre: – Hahó, elfelejtetted, hogy erdőbiztos vagy, és az a dolgod, hogy ott járkálj? Hogy érted, hogy „megtalálnak?” Hát majd azt mondod, hogy rábukkantál a tisztásra! Nem tudsz semmit róla, rátaláltál az erdőben. De akkor jelentened kell, késedelem nélkül. Most!

Csak nézett bele a nő mélykék, kerek szemeibe és kissé megnyugodott. Igaza van a feleségének. Ezek agrodroidok, növényekkel dolgoznak, nem tudnak embereket azonosítani, arra végképp nem képesek, hogy összekössék az ő személyét az illegális krumplifölddel. Pánikba estem – gondolta, majd a munkaállomásához telepedett, hogy jelentse a Központnak: biológiai anomáliát, ráadásul illegális termést azonosított. Hazudni fogok – ébredt fel benne a nyugtalanság. Mi van, ha mégis… A droidok állandó kapcsolatban állnak a Központtal, mesterséges intelligencia irányítja minden mozgásukat… – a rossz érzése erősödni kezdett benne, amint bepötyögte az azonosító kódját a Központ bejelentkező felületén.

Belehasított az alkonyatba, egészen közelről, az udvarról. Amikor az ablakhoz ért, már tudta, hogy a kutyaház felől jön a borzalmas, hörgésbe fulladó üvöltés, a halál pillanatától csak másodpercekre levő állatok tudnak így sikoltani.

Odalépett az iszonyattól megbénultan álló feleségéhez, rápillantott a gömbölyödő hasára, megfogta és megszorította a kezét. Odakinn megszólalt a Központ rendőrsiklójának a figyelmeztető jelzése. Álltak kézen fogva, nézték a bejárati ajtót, és…

= = =

A fájlt eddig sikerült dekódolni, innen kezdve olvashatatlan. Megj: T. P. hadnagy.

korábban írtuk

Az alvó vulkán mélyén – kilencedik erdélyi történet a jövőből

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

korábban írtuk

Menekülés a Székelykőre – nyolcadik erdélyi történet a jövőből

Orvosok, szociológusok, antropológusok, írók, mérnökök, nyelvészek, filozófusok vettek részt a projektben, tizenhárom év alatt elítéltek tucatjain kísérletezve dolgozták ki a forradalmi megoldást, ami a 27-es alannyal jutott el a döntő fázisába.

korábban írtuk

Út a mélyből – hetedik erdélyi történet a jövőből

Amikor az egyre durvább hőhullámok már hat hónapig tartottak és a vízhiány is tűrhetetlenné vált, az utolsó maroknyi lakó is elköltözött Parajdról.

korábban írtuk

Az Indulás előtt – hatodik erdélyi történet a jövőből

A kisbolygóknak is beillő méretű űrállomásokat a korábbi földi országokról nevezték el. A névadás része volt a kirajzást százötven évvel ezelőtt elindító Költöző Generációsok erőfeszítésének, hogy az emberiség kollektív emlékezetét valahogy megőrizzék.

korábban írtuk

Demokratikus szavazás – ötödik erdélyi történet a jövőből

„2324. június 9. Helyi, körzeti és regionális választások. Ön demokratikus szavazási szándékot jelzett. Kérjük, az alábbi három sor mellett, a jelzett pontokban nyomja meg az érintőpanelt, hogy leadja szavazatát. A sikeres demokratikus szavazást hangjelzés követi.”

korábban írtuk

Műszaki hiba – negyedik erdélyi történet a jövőből

Időpont: 2127. november 16. standard idő szerint 17:06. Helyszín: egy domboldalon álló családi ház műszaki melléképülete. Szereplők: két atyafi, aki egy bonyolult szerkezet körül ügyködik elmerülten.

korábban írtuk

Ismeretlen rakomány – harmadik erdélyi történet a jövőből

„A következő két hónapban a térség összes lakója elköltözött innen, valóságos népvándorlás volt. Nem tudták pontosan megmagyarázni, hogy miért, csak arról számoltak be, hogy egyik napról a másikra ellenállhatatlan késztetést éreztek a költözésre.”

korábban írtuk

Találkozás a gyergyói erdőben – második erdélyi történet a jövőből

„a felkelés előtt bevezették az általános adattörlést, amikor a közös történelemkönyv botránya után megint eldurvultak a dolgok és az etnikai összetűzések megint polgárháborúval fenyegettek.”

korábban írtuk

Erdélyi történet 2154-ből

„A két bal oldali pálmafa törzse között, a völgyben látni lehetett a Domokostól Tusnádig húzódó csíkszeredai mezopoliszt beburkoló sötét szmogot, ami soha nem oszlott el.”