A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Illusztráció: Pixabay.com
Ha belegondolunk, hogy a Covid óta mennyire megváltozott, eltorzult, felfordult a világ, ha számításba vesszük, hogy azóta gyakorlatilag szusszanásnyi időnk sem nagyon volt anélkül, hogy ne nyomasztott volna valamiféle közvetlen veszélyforrás – legyen az egészségügyi válság, a szomszédban dúló, és folyamatosan az eszkalálódás veszélyével fenyegető háború, az energia- és gazdasági válság meg-megújuló hullámai, és még sorolhatnánk –, akkor könnyen levonhatjuk a következtetést, hogy bizony
A középkorú és az idősebb generációknak még van tapasztalata arról, hogy más is volt (lehet) a világ. Sosem volt idilli, sosem volt igazságos, de azért voltak egészen nyugodt, élhető periódusok, afféle „boldog békeidők”, amikor a mindennapok nyűgje-gondja mellett azért volt lehetőség élni, alkalomadtán lelassulni, elengedni a stresszt, szusszanni egyet. Régen is mocskos dolog volt a politika, de valahogy mégsem okozott szinte minden egyes nap pánikot az emberek között, mint manapság,
A mostani kamaszok, akik eleve egy világjárvány kellős közepén, karanténok, kijárási tilalmak közepette voltak kénytelenek megtanulni „szocializálódni”, akiket már az életük legelején a lesben álló halál nyomasztó közelségével riogattak, már semmit nem tapasztaltak meg ebből a „gondtalanságból”.
miközben a politika egyre agresszívebben szivárgott be a mindennapjainkba, még több keserűséget, szorongást és agressziót szabadítva fel az amúgy sem túlságosan nyugodt társadalomban.
A mostani fiatalok halogatják a lakásvásárlást, mert az egyre jobban elszabaduló ingatlanárak, valamint a gazdasági és politikai bizonytalanság lehetetlen helyzetbe hozza őket.
Marad a fojtogató bizonytalanság, a napról napra élés, a parttalan viták a kelet-európai mentalitású főbérlőkkel, akiknek a zöme valahogy úgy gondolja – tisztelet a ritka kivételnek –, hogy az ingatlannal együtt az amúgy havonta komoly összegeket lepengető albérlőket is birtokolja, megmondhatja nekik, hogyan éljenek az ő házában.
Így aztán az amúgy az „amíg az én házamban élsz, az én szabályaim szerint élsz” típusú rigmusok között felnövő fiatalok azzal szembesülnek, hogy hiába költöznek el a szüleiktől, hiába pengetik le a fizetésük felét havonta a főbérlőnek,
nem tudnak teljesen a saját szabályaik szerint élni a méregdrága lakásukban, hiszen a főbérlők pontosan tisztában vannak a kiszolgáltatott helyzetükkel, és vastagon ki is használják ezt a helyzetet.
Mindeközben persze az idősebb generációk is egyre inkább összezavarodnak, nem tudják követni a zavaros történéseket, csak azt tudják, hogy egyre fojtogatóbb bizonytalanságban élünk, és ezt egyre nehezebb elviselni.
Amikor Romániában azzal szembesülünk, hogy miután alig-alig sikerült „megmenteni az országot” a neonáciktól, miután az „EU-párti” kormány, élén a könyörtelen nadrágszíj-reformer Ilie Bolojannal komoly pluszterheket ró „hálából” a népre, hogy a korábbi kormányzatok – kiemelten a PSD volt elnöke, Marcel Ciolacu – által felhalmozott hatalmas költségvetési űrt befoltozza valahogy, mégis a szocdemek azok, akik merő önérdekből kihátrálnak az újabb torzszülött kormánykoalícióból, és az előzetes ígérgetések ellenére képesek még az AUR-ral is lepaktálni, hogy megmentsék simlis érdekeltségeiket Boló reformjaitól, akkor az egyszeri választópolgárban fölmerül az adekvát kérdés:
Nem csoda, hogy a különböző társadalmi rétegek és a különböző generációk látva az egymásra tornyosuló politikai válságokat, a nagyhatalmak egyre nyíltabb és egyre könyörtelenebb rablóháborúit – amelyek szintén közvetlen hatást gyakorolnak az életünkre, elég csak az egekig nőtt üzemanyagárakról beszámolnunk – maguk is egyre inkább radikalizálódnak, mindegyik réteg, mindegyik generáció a maga sajátos logikája mentén.
Amikor azt látjuk, hogy az idősebbek visszasírják a kommunizmust, mert „bezzeg akkor” mindenkinek jutott lakás, mindenkinek volt stabil (!) munkahelye stb., akkor sokan valójában nem a kommunizmust sírják vissza,
Amikor azt látjuk, hogy a fiatalok – akik eddigi életükben semmilyen pozitívumot nem láttak a regnáló politikai osztálytól, csak a bizonytalanságot, az előre kisemmizettséget kapták osztályrészül – tömegeit szippantja be valamelyik szélsőség, legyen az a neonácik mindig másokat hibáztató artikulálatlan dühe vagy a neomarxizmus utópisztikus, erőltetett társadalomnevelésre összpontosító törekvései, akkor is ez az elégedetlenség, ez a kitaszítottságérzet munkál a háttérben.
hiszen mindig lesznek populisták, politikai kalandorok, haszonleső hőzöngők, akik az elégedetlenséget kihasználva igyekeznek azt szajkózni, amit a dühös emberek hallani akarnak.
Pontosan ezt a rémítő folyamatot katalizálja most a PSD az AUR-ral közösen (!) éppen kedden benyújtott bizalmatlansági indítványával, amellyel – minden hazugságuk ellenére – kizárólag a saját előjogaikat, az évtizedes korrupcióba ágyazott hátországukat védelmezik.
amely kísértetiesen emlékeztet a múlt század első felében lezajlott folyamatokra.
Megtorpanunk, észbe kapunk a szakadék szélén vagy megint hagyjuk elszabadulni a poklot?
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”
Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...
Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.
Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?
Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?
Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.
Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.
36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.
36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.
Ilyen országot, mint a mioritikus haza, nem látott vén Európa. Ja, de.
Ilyen országot, mint a mioritikus haza, nem látott vén Európa. Ja, de.
Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…
Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.