Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Amikor az 1990-es évek legvégén, a 2000-es évek elején lakossági felhasználásra is elkezdett terjedni az internet, az volt az érzésünk – joggal –, hogy na most aztán megérkezett az áramvonalas jövő, amiről addig csak a tudományos-fantasztikus regényekben lehetett olvasni, elbűvölve és vágyakozva.

azok a nagy, fehér, zümmögő dobozok és irdatlan katódsugaras képernyők, amelyeknek már az elhelyezése is gondot okozott az addigi analóg világhoz berendezett lakásainkban. Persze a csodamasinákat méregdrágán lehetett megvásárolni, mint ahogy az akkori, telefonvonalon működő betárcsázós modemeken keresztül érkező jövőbeli fuvallat – az internet – is szép összegeket tudott generálni a családi vezetékes telefon-előfizetés havi számláján.

Akkor még nem ért véget a lassúság kora, mert a számítógépek csigalassúak voltak, és az internetes tartalmak be- és letöltési sebessége is nevetséges volt a maihoz képest. A világháló akkoriban meglehetősen statikus világ volt és túlnyomórészt szövegalapú – az akkori kezdetleges honlapokon elhelyezett képek gyakran képsoronként töltődtek be a kis felbontású képernyőinken – ott ültünk előtte és bámultuk, hogyan kezd fentről lefele haladva, soronként megjelenni az a kép, gyakran perceken át. Mozgóképekről, videókról szó sem lehetett akkor még. Az igen gyorsan népszerűvé vált illegális fájlmegosztó hálózatokról napokig csordogáló filmek letöltése is csak a modemes korszak után, az eleinte rettentő lassú vezetékes internet elterjedésével lett lehetséges.

A jelenleg elterjedt 1 Gbps-es vezetékes internetkapcsolat közel 18000-szer gyorsabb, mint az akkori 56 kbps-es telefonvonalas modemek „sebessége”.

Ha véletlenszerűen megkérdeznénk embereket, hogy mi az a meghatározó elem, ami miatt a világunk most éppen ilyen, akkor ezerféle dolgot mondanának: a politikusok, a gazdagok, Musk, Trump, Brüsszel, Bukarest, Budapest, a politikusok, a bevándorlók, a globális háttérhatalom, az amerikaiak, az oroszok, a zsidók és az arabok miatt. Vagy mert elfordultunk Istentől, mert anyagias fogyasztókká váltunk, mert feladtuk a nagyszüleink életformáját és még ki tudja, miért.

Pedig az internet sebességének fentebb idézett, szimbólumnak is tekinthető növekedése tehet mindenről, ez a tényező a forrása vagy a katalizátora minden, napjainkat meghatározó, a korábbiakhoz képest drámaian más körülménynek és folyamatnak.

A fogalom a számítástechnikán keresztül terjedt el, az egyre csökkenő válaszidejű memóriamodulok és egyéb alkatrészek közötti kommunikáció és az internetkapcsolat egyik legfontosabbnak tekintett jellemzőjeként. (Gyakorlatilag ugyanazt jelenti a főleg a digitális játékok világában használt lag kifejezés, vagyis hogy a játék környezete mennyi idő alatt reagál a játékos utasításaira.)

Minél rövidebb ez az időtartam, annál kisebb annak a számítógépnek vagy egyéb digitális rendszernek, illetve internetkapcsolatnak a látenciája. A huszonöt évvel ezelőtti fogyasztói számítástechnika és internetkapcsolat idején igen nagy volt a látencia: kényelmetlenül hosszú időbe telt, amíg az indító kattintás után elindult egy program vagy betöltődött egy oldal.

Csakhogy akkor ez a látencia nem volt annyira drámai jelentőségű, mint most – pontosabban csak a mából visszanézve tűnik annyira borzasztónak az a bizonyos késés, akkor egyszerűen nem volt viszonyítási alap.

a számítástechnika fejlődése során ugyanis hamar kiderült és a technológiai fejlesztések egyik vezérlőelvévé vált, hogy ezt a késést csökkenteni kell és lehet is. Digitális rendszereink mélyébe ágyazva, laptopunk, telefonunk, okos eszközeink gyűrűjében ma már nem nagyon találkozunk nagy látenciával. De rögtön rájövünk, mekkora a jelentősége az életünkben, ha mondjuk egy hegy tetején, igen gyenge mobiltérerővel próbálunk elérni a telefonunkon olyasmit, ami otthon lényegében azonnal ott van az ujjunk alatt.

Ma a digitális világban az a normális, a kívánatos és a mindenáron fenntartandó, hogy a látencia lehetőleg nulla, de legalábbis érzékelhetetlenül alacsony legyen. Ami azt jelenti, hogy minden azonnal és mindig elérhető.

Szakemberek és az utóbbi években megjelenő kutatási eredmények egybehangzóan állítják, hogy ez a végtelen információáradat, amiben élünk, kifejezetten káros az emberi pszichére, éppen amiatt, hogy minden azonnal és mindig elérhető. Mivel az emberi agy és elme jóval lassabb ritmus szerint működik, vagyis jóval nagyobb információszerzési és -feldolgozási látenciához szokott hozzá.

Az elménk jelenleg nem képes megbirkózni a nulla látenciával. Hiszen mindenről azonnal értesülünk, lényegében valós időben követünk akár a világ másik felén történő eseményeket. De nem csak azt az egyetlen eseményt, hanem egyidejűleg ezer mást is, mivel minden lényegében valós időben, nulla látenciával ömlik ránk, feldolgozhatatlanul sok online felületen. Nem tudjuk egyszerre befogadni, mégis minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ébrenlétünk teljes ideje alatt ezer szálon kapcsolódjunk az „azonnal és mindig” onlinehoz, a közösségi médián, a tartalommegosztó platformokon és az információforrások tömkelegén keresztül.

Ma már jelentősen visszaszorulóban van a televízió és a rádió, a nyomtatott média szinte teljesen eltűnt. Ez pedig azért baj, mert az internetet megelőző médiumok jóval nagyobb, mondhatni egészséges látenciával, ráadásul strukturáltan működnek. Magyarán: van idő befogadni, feldolgozni, megemészteni a korlátozott mennyiségű információt. A nulla látencia ezt az egészséges korlátot szünteti meg.

És a legfőbb oka az információs fáradtságnak és túltelítettségnek, a fásultságnak, a felületességnek, amit magunkon és embertársainkon is tapasztalunk.

A gyakorlatilag végtelen és azonnal hozzáférhető információtengeren keresztül a valóság látenciája csökken nullára, ezzel pedig a valóság válik az elviselhetőség határát jócskán meghaladó hiperrealitássá.

Ennek a jeleit, a fentebb említett információs fáradtságot, túltelítettséget, fásultságot és türelmetlenséget láthatjuk megnyilvánulni elsősorban a Facebook-kommentekben, de a valósággal kapcsolatos elvárásokban is. Ha minden információ azonnal elérhető, akkor a valóság is legyen az. A vágyak és kívánságok is legyenek azonnal elérhetők és azonnal teljesülők. Igen jól látszik ez a közvetlen külvilággal szemben támasztott azonnali vágybeteljesülés egyre türelmetlenebb igényében.

Hadd mondjak egy aktuális és földhözragadt példát.

Az utóbbi időszakban hatalmas mennyiségű hó hullott. Kolozsváron igen rövid idő alatt nőtt vastagra a hóréteg. A helyi online világ azonnal felrobbant, mivel az emberek igen hevesen követelni kezdték a Facebookon, hogy a városvezetés azonnal – nulla látenciával, ugye – teremtsen hómentes helyzetet az utcákon. Az összes utcán, az összes járdán, az összes úttesten, most, azonnal. Annak ellenére, hogy – reálisan nézve a helyzetet –, nincs az a városvezetés sehol a világon, amely erre azonnal képes lenne.

De ugyanez a helyzet egy egész sor más üggyel, témával és történéssel kapcsolatban is. Az online forrásokból azonnal értesülünk mindenről. Ráadásul ahhoz, amiről ma értesülünk, holnap hozzáadódik egy másik óriási értesülés-tenger, nincs idő feldolgozni és értelmezni az információkat. Nem lehet aludni rá egyet. Gyorsan és azonnal kell befogadni az információt, gyorsan és azonnal kell annak alapján véleményt alkotni.

Jól látszik mindez a bejegyzésekben és kommentfolyamokban. Aki tegnap Trump-szakértő, holnap Ukrajna-szakértő, holnapután pedig alkotmányjogi szakértő lesz. Venezuela-szakértő, energiaügyi-szakértő, egészségügy-szakértő, oktatási szakértő, színház-szakértő, hóeltakarítási-szakértő, kormányalakítási-szakértő, adószakértő, űrkutatási szakértő, bűnügyi-szakértő. Mindenki mindenben szakértő lehet, csak egy-két Facebook-komment kell hozzá. Vagy egy Discord-csatorna, ahogy nemrég Nepálban történt. Tavaly ősszel tele volt a világsajtó azzal, hogy Nepálban a Z-generáció a Discordon szervezte meg a korrupt kormány megbuktatási akcióit, majd ugyanott választottak átmeneti kormányt. Amely aztán szintén a Discordon kért tanácsot, hogy miként is kell kormányozni…

és azonnal ítéletet mondanánk, nézzük meg, mi lehet a kifutása ennek az állapotunknak.

Az egyik a rosszabbik verzió: a folyamatos és strukturálatlan információáradat hatására emberek milliói válnak könnyen manipulálható zombikká, ingyenesen bevethető propagandaeszközökké, lényegében a figyelemipar áldozataivá, aminek igen komoly kulturális, társadalmi, politikai következményei lesznek (vannak). Ez tehát a sötétebbik út.

Egy ideje megjelentek olyan viszonyulási és viselkedési formák a digitális információdömpinggel szemben, amelyek célja az online áradat hatásainak csökkentése és a digitális detox. Sokan – idősebbek, de az alfa- és Z-generáció tagjai is – elkezdték tudatosan megtervezni online idejüket és információfogyasztásuk minőségét is. Vagyis korlátokat állítanak fel maguknak éppen annak érdekében, hogy csökkentsék mindennapi életükben a feldolgozhatatlan, agymosó, céltalan és végtelen információáradatot, tartalomgörgetést, a doomscrollingot.

A CNN a napokban közölt egy összeállítást egy határozottan érzékelhető tendenciáról: egyre többen, és hosszú távra tervezve különítenek el egyre nagyobb teret az életükben az „analóg létezésnek”. Vagyis olyan szabadidős foglalatosságoknak, mint a kézművesség, a barkácsolás, a kötés és horgolás, a papíralapú olvasás, a bakelitlemezes zenehallgatás. Vagyis a digitálistartalom- és online-mentes életnek, amelynek deklarált célja a mentális egészség ápolása. Egy amerikai üzletlánc meglepő adatokkal támasztja alá ezt a tendenciát: tavaly 86 százalékkal nőtt a kreatív kézműves készletek eladása, az utóbbi félévben pedig 136 százalékkal nőtt az analóg hobbikra vonatkozó online keresések száma, ez az irány pedig a jelek szerint idén is folytatódik.

Vagyis van remény arra, hogy a gigantikus méretű digitális szemetet – fölösleges, üres, de mégis elfogyasztott tartalmakat, AI-generált, nulla értékű tartalmakat – is magába foglaló agypusztító információáradatnak valahogy gátat lehessen vetni.

Persze ez a folyamat sem hoz azonnal eredményt, megvan a maga látenciája, de talán nem lehetetlen végigvinni. Ehhez azonban egyénenként kell meghozni egy döntést és tenni is kell – a „szép új” digitális világból való fokozatos kiábrándulás lehet ennek az üzemanyaga.