// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália
Sebestyén Mihály Sebestyén Mihály

Minden jót, Mónika!

// HIRDETÉS

Lelkiismeretének teljes súlytalanságával pendítette meg, hogy felülvizsgáltatja az összes eddigi szerződést, amit egyéni vagy bűn- és tettestársi szövetségben kötöttek természetes személyek az állammal.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sebestyén Mihály
2014. szeptember 25., 07:31

Lelkiismeretének teljes súlytalanságával pendítette meg, hogy felülvizsgáltatja az összes eddigi szerződést, amit egyéni vagy bűn- és tettestársi szövetségben kötöttek természetes személyek az állammal, amelyekben mindent, sőt még annál is púpozottabb földi jókat ígértek, ha az állam pénzét megkapják a vállalkozás (és profit off shore-os) kivitelére.

Lelki szemeink előtt már felködlött, akárcsak az egyszerű, de annál figyelmesebb választók és fejszámolóművészek elméje előtt, amint mérlegképes könyvelők, segédstrigulázók, számítógép-átprogramozók tömött sorokban görnyednek a világ vagy legalább is Európa legimpozánsabb parlamenti épületében a társzekereken és a dimbovicai konténerhajókon behordott szerződés-tömegek fölé, számolnak, gyököt vonnak, összevetnek, izzadva részeredményeket számítanak ki, aktákat csoportosítanak át, kilométereket gyalogolnak a másik raktárban feldobált irattemetőig a vonatkozó szerződéskiegészítések és határidőmódósítások meglelésére, napokat töltenek ott, mert nincsnek mutatók, levél- és irattári segédletek, nem hozták magukkal a GPS-t, aztán eltévednek a világ, de legalábbis Európa leg-legadminisztratívabb intézményében.

Tekintettel arra, hogy a vizsgálatot nem lehet időben egyetlen referensi beszámolóba tömöríteni, MM-nek a parlament s nyomában az alkotmánybíróság automatikusan mandátum-meghosszabbítást szavaz meg. Mire elkészülnek, összeállítják a jelentést és beterjesztik 2050-re, hazánk aktív kereső népessége elfogy, az eltartottak száma megnő. Igaz, ezalatt minden épkézláb ember az 1990-2014 között megkötött állami szerződések csalászati elemzésével lesz elfoglalva. Csupán az vigasztalja majd a hont, hogy a század közepén – ha addigra a globusi felmelegedés megáll – lesz mivel befűteni a zimankós téli napokon."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.