Író a fejünk fölött

„Miszerint boldog lehet az az irodalom, amelyből bármikor ki lehet ragadni egy középszerű írót, akit bármikor képesek Nobel-kompatibilissé gyúrni úgy, hogy a tisztes svéd úriemberek nagyon boldogok legyenek a döntés igazságosságától.
S közben ott vár, várt a jelöltek listáján valahol Nádas, Roth, az örök esélyes Kundera. De mindegy is, az igazán szkeptikusok szerint nem szabad a Nobellel foglalkozni, amióta Tolsztoj és Borges lemaradt a tekintélyes listáról. (Viszont Böll és Márquez meg mégis ott van, figyelmeztet a másik felem.) Bár ha másra nem, arra mindig jó a svéd akadémikusok döntése, hogy kicsit elvitázzunk arról, mi is az igazán jó irodalom, s hogy mi a főbb szempont manapság: a politikai korrektség, az eladhatóság vagy a valódi tehetség. És azért is jó a vita, mert végül úgyis olvasásba torkollik, s akkor máris értelmet nyer az év legnagyobb olvasásnépszerűsítő programja.
Az viszont jó hír, hogy a magyar olvasó előtt nem teljesen ismeretlen Modiano, hiszen négy műve is olvasható magyarul – a tavalyi díjazottnak, Alice Munrónak is csak eggyel több volt a kihirdetés pillanatában. Bár azért van különbség. Modianóval négy magyar kiadó is próbálkozott (mindegyik művét más és más adta ki, legelőször a Magvető még 1980-ban), ami azt is jelzi, hogy nem volt sikeres a próbálkozás, nem tudták a francia szerzőt bevezetni a magyar köztudatba. Talán túl gyorsan adták fel, vagy mi, olvasók nem voltunk elég figyelmesek. Legjobban persze a kis Tarandus kiadó járt, mert ők frissen, ebben az évben hozták ki A Kis Bizsut, naná, hogy azt rendeli meg most mindenki.
Vagyis Modiano most ott van valahol Mo Jen, Herta Müller és Doris Lessing mellett. Nekik vagy egy művük sem, vagy egy, illetve két könyvük volt olvasható magyarul a megjelenés pillanatában. A magyar olvasó és a kiadók szempontjából persze Roth, Murakami vagy Oz lett volna az igazán jó döntés.”