Valakinek még dolgoznia is kell – a mesterséges intelligencia tudáscsapdája

Szoktak mostanában terjengeni olyan mémek az internet bugyraiban, hogy „elegem van már abból, hogy minden nap valami nagy történelmi fordulópontot kell megélnem”. A képek hátterén leginkább valami tűzvész, háborús jelenet, robbanás, egyszóval valamilyen kataklizma szokott lenni, az előtérben pedig valaki épp néz ki a fejéből, vagy egy fáradt, nihilista vigyorral, vagy üveges tekintettel, netán épp egy macska hátát paskolgatva, mert az az egyetlen kézzelfogható, kellemes dolog már ebben a rohanó világban.

Az ember persze felröhög, naná, olyan korban élünk a világnak eme szegletében, ahol relatív biztonságban élünk, paradox módon épp azért, mert Románia nem világhatalom és nem is egy a nagyobb terhet cipelő gazdagabb országok közül, meg nem is konfliktuszóna. Mindemellett páratlan gyorsasággal kellett fejlődnie a forradalom utáni ipari hanyatlás, elképesztő ritmusú, 35 éves átalakulása alatt.

Ezt azért nem vesszük észre, mert egyrészt sajátosan értelmezett demokráciája van, és amint az már számtalanszor kiderült, jó kis balkáni-bizánci beidegződésű politikai játszmái – ezalatt a hangzavar alatt

Aztán meg azért sem vesszük észre, mert hatalmasak az ellentétek és különbségek még mindig. Mindannyian tudjuk, miről van szó: a lovasszekértől a Tesláig, a kézi kaszától az automatizált muroktermesztésig, a pottyantós buditól a luxus akvaparkig, az elhagyatott, kelet-romániai düledező vályogházaktól a csillogó plázákig, a zsákfalvak kocsmáitól a hipszterkávézókig, és lehetne sorolni.

A minap akadt meg a szemem azon, hogy Jack Dorsey, a korábbi Twitter, jelenleg X közösségi platform társalapítója, most az amerikai Block Inc. tech- és pénzügyi vállalat vezetője elhatározta és meghozta azt a döntést, hogy

Arra hivatkozott, hogy számára nyilvánvalóvá vált, mit jelent egy soványkább csapatot foglalkoztatni mesterséges intelligenciával kombinálva: vagyis, ahogy fogalmazott, igazi szilíciumvölgyi techbro stílusban, ez egy újszerű módja lesz a munkának, amely alapjaiban változtatja meg azt, ahogy egy vállalat felépül és működik, ez pedig gyors változásokat fog hozni.

Négyezer ember marad tehát munka nélkül, őket nem hosszú hónapok alatt akarják helyettesíteni és nem fokozatos elbocsátási hullámmal kell szembenézniük, hanem mindannyiuk egyszerre kerül az utcára. (Hozzáteszem, kompenzációval.) Néhányuk kivételével, akiket még értékelnek potenciális további együttműködésre, amennyiben megfelelnek bizonyos kritériumoknak.

már több ilyen példa is volt, és még sor fog kerülni a következőkben másokra is – itt megnézhető azoknak a vállalatoknak a listája, amelyek hasonló döntéseket hoztak/hoznak. Nem egy-két alkalmazottról, hanem több tízezer emberről van szó, akiknek valahol, valahogy új munkát kell vállalniuk. Kérdés, hogy a korábbi tudásuk és készségeik bevonásával-e, vagy – mivel ez egy nagy tételű trend – a teljes átképzésük várható.

ahogy távolról nézzük a munkaerőpiaci eszkalációkat. Az egyik ilyen például az, hogy ha egy adott ponton mindenki mindenhol karcsúsít a vállalatoknál (sőt, az állami szektorban is, bármilyen országban) arra hivatkozva, hogy az AI-eszközök hatékonyabban és gyorsabban elvégzik az emberek munkáját, akkor egyáltalán ki és mi marad? Meddig lehet valakit átképezni? Mi értelme van egyáltalán így annak, hogy valaki valamihez ért, van egy végzettsége, netán több is?

Egyáltalán: ha az emberek életük tetemes részét munkával töltik, jobbára azért, mert 1. az identitásuk része, szaktudásuk van, netán hivatástudattal élnek, 2. szeretnek dolgozni (legalábbis valamennyire), esetleg akkor is, ha nem ebből származik örömük elsősorban, 3. mert muszáj, és mert pénzt kell keresni, hogy megéljenek –

Tisztában vagyok vele, hogy a kérdéseim lehetnek elrugaszkodottak, esetleg naivak, netán a józan paraszti észből következtethetők. Az azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy ami az amerikai nagyvállalatok, a technológia és a mesterséges intelligencia területén változik, az előbb-utóbb mindenhová begyűrűzik valahogy. Így talán mégsem alaptalan az a félelem, hogy „az AI elveszi a munkánkat”, noha tudjuk, hogy ez egy leegyszerűsítő megfogalmazás.

A kapitalizmusnak eddig is megvoltak az árnyoldalai, ezek pedig számtalan filozófiai és egyéb találgatásokra, elemzésekre, spekulációkra adtak okot, és ez egyhamar nem is fog befejeződni. Ugyanis a legfontosabb kérdés jelenleg az, hogy a kapitalizmusnak mennyi része válik teljesen önjáróvá, és milyen helyet foglalnak el majd benne az emberek. Vagyis a hajtóerő, a teremtés, a megvalósítás, a hasznosság, az értelem és az indentitás. Nemhiába szokott időnként felbukkanni a technofeudalizmus fogalma.

Ugyanis a romániai munkaerőpiacot és az embereket azért a háttérből még mindig az egzisztenciális félelem is vezérli, a megszorítások, a drágulások és az infláció, a politikai instabilitás Damoklész-kardja. Az emberek itthon

amint az egy átfogó európai felmérésből ki is derül, bár nem állnak távol a globális átlagtól, tehát ez nem csupán helyi specifikum – ettől még sokatmondó.

Romániában és ezen belül Erdélyben (főleg Kolozsváron, amit ironikusan a romániai Szilícium-völgynek is szoktak nevezni) elsősorban azokat a cégeket érinti az elbocsátási hullám, amelyek külföldi kézben vannak és itt vannak a kirendeltségeik (olcsóbb munkaerő miatt, nyilván). Erre még kevés példa volt ugyan az elmúlt években, de már volt, szerencsére nem drasztikus kimenetellel egyelőre.

Itthon 2024 óta nincsenek dokumentált, konkrét cégekre vagy területekre vonatkozó esettanulmányok, amelyek közvetlenül a mesterséges intelligencia miatti munkaerő-leépítéseket számszerűsítenék, mivel a rendelkezésre álló források főként előrejelzésekre és várható hatásokra koncentrálnak. Ezeket a várható hatásokat a Krónika is összefoglalta, a legfontosabb pedig az a jelenség, hogy a hazai cégek 76 százaléka a munkaerőpiaci készséghiányt tartja az átalakulás egyik nagy akadályának.

Ez egyelőre jó hír: az átképzésre való hajlandóság még mindig nagyobb arányú, mint a nagy számú leépítésekre fókuszálás, mivel a romániai munkáltatók 41 százaléka tervez csak munkaerő-csökkentést 2025-2030 között automatizálás miatt. Az AI várhatóan egyébként a rutinadminisztrációt és az adatfeldolgozást fogja érinteni a legerősebben.

Hosszú távon azonban, ahogy azt a Techrider cikke is elemzi, az AI térnyerése a munkában összhangban lesz azokkal a kérdésekkel, amelyeket fennebb is hangsúlyoztam: ha az AI átvesz kulcsfeladatokat, az emberi szakértelem csökken. Az eredetileg hatékony automatizálás (például a gyártásban, logisztikában vagy pénzügyekben) idővel problémát okoz, mert a munkavállalók ritkán gyakorolják majd a készségeiket, az AI-modellek pedig elavulnak a változó gazdasági környezetben, friss adatokra és emberi beavatkozásra van szükségük a karbantartáshoz. Az eredmény: tudáscsapda. Ha nincsenek szakértők, a modellek hibáit nem lehet kijavítani, ami rossz döntésekhez vezet a cégeknél, illetve az alkalmazottak vakon követhetik a régi AI-javaslatokat, tovább rontva a szervezeti teljesítményt.

Átképzésre tényleg szükség lesz a közeljövőben. Romániának nagyon sok területen érdemes fejlődnie, adaptálódnia, mert bizony igen kezdetleges még elég sok szinten. Ugyanakkor talán mégsem olyan nagy baj, hogy nem világhatalom és világpiaci mozgatórugó, és talán nem is olyan rossz az, hogy nem mindig telibe kap el a progresszió szele. Persze, nem a „jobb ma egy sínes doszár, mint holnap egy AI” értelemben, hanem abban, hogy ha nem is tökéletes, de megmarad az emberi arca – azzal együtt, hogy ugyanennyi ellenérvet is fel lehetne hozni itt, mint amennyit mellette.