// 2026. november 2., hétfő // Achilles
Szántai János Szántai János

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

// HIRDETÉS

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Fotó forrása: Youtube.
(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2026. július 16., 17:25

Fotó forrása: Youtube.

Minden népnek vannak ellentmondásos személyiségei. Köztük írók, költők. Nekünk, magyaroknak is. Sőt, nekünk, erdélyi magyaroknak is. Ott van például Nyírő József és Wass Albert, hogy csak kettőt említsek, kapásból. Lenne még mit beszélni róluk a transzilván végeken. Persze, említhetném Orbán János Dénest is, aki az utóbbi években annyi kárt okozott az erdélyi magyar irodalomnak, hogy nem győzzük számolni… az ő „áldásos” tevékenységének hatásai még csak ezután fognak terítékre kerülni. Remélem.

Szóval, minden népnek vannak ellentmondásos személyiségei.

A román nép egyik ilyen figurája Octavian Goga költő, szerkesztő, miniszterelnök. Költőnek nem volt nagyágyú, viszont versei fontos vonatkoztatási pontok a román identitás és nemzettudat alakítása szempontjából. Miniszterelnöknek azonban bizonyos értelemben igazi nagyágyú volt. Tény, hogy az általa vezetett kormány csupán 44 napig volt hivatalban, de ez alatt a rövid idő alatt meghozta az első román antiszemita törvényt (a 169. törvényerejű rendeletről van szó, amely az állampolgárság felülvizsgálatáról szólt), melynek következtében körülbelül

225 000 zsidó nemzetiségű román állampolgár (az ország zsidó lakosságának olyan egyharmada) hontalanná vált,

azaz kikerült a mioritikus jogvédelem ernyője alól. Ezzel tulajdonképpen a Goga úr vezette kormány megágyazott az Antonescu-féle pogromoknak. (Goga úr viselt dolgairól itt írtam.)

// HIRDETÉS

Ezek a történelmi tények sokáig elhevertek különböző polcokon, fiókokban, kartotékokban. Ma már a román nyelvű Wikipédia is így kezdi a Goga úrról szóló szócikkét:

„Octavian Goga (1881. április 1., Rășinari, Osztrák-Magyar Monarchia – 1938. május 7., Csucsa, Kolozs megye, Románia) költő és szélsőjobboldali antiszemita román politikus, Románia első fasiszta miniszterelnöke.”

És ez felvezető mondatként pontos. Ebből az is következik, hogy román polgártársaink kezdik belátni, a múltat érdemes rendbe tenni, mert ez a feltétele a jövő építésének, ha szabad ilyen pátoszos szavakkal élnem.

Itt jön a képbe a A Silviu Vexler képviselő (Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége) által kezdeményezett törvénymódosítás, amely a szépen hangzó Vexler-törvény néven került be a köztudatba. A Vexler-törvény lényege a fasiszta és legionárius propaganda büntetésének szigorítása.

A törvény egyik paragrafusa szerint

tilos olyan emberekről szervezeteket, intézményeket, utcákat, parkokat, egyéb köztereket elnevezni,

akik népirtásban, emberiesség elleni bűncselekményekben és háborús bűnök elkövetésében vettek részt, illetve fasiszta, legionárius, rasszista vagy xenofób szervezetek vezetőségének tagjai voltak. (A Vexler-törvény alkalmazásáról és az ezzel kapcsolatos kalandokról itt írtam.)

Jelen írás másik főszereplője szintén erdélyi, 1955. január 1-én született a Kolozs megyei Vasasszentivánban, amely közigazgatásilag Cege községközponthoz tartozik. Cege? De hát Cegén áll a Wass-kúria! Innen csak egy ugrás szentegyedi és cegei gróf Wass Albert… Nem akarok spekulálni, de alapos a gyanúm, hogy Ioan-Aurel Pop történész, a kolozsvári BBTE rektora (2012 – 2020), a Román Akadémia elnöke (2018–2026) megkapta a maga adagját abból,

amely alapokra aztán diszkrét, de alapos magyarellenességének katedrálisa felépült az évtizedek során.

És a gyanakvás eloszlatásában egyáltalán nem segített az a körülmény, hogy kiderült róla, besúgó lehetett a Ceaușescu-diktatúra idején.

Értem én, a világ bonyolult hely, a kommunizmus sújtotta vidékeken nehéz volt tisztának maradni. Ám ez az ember, aki a román tudományosság legmagasabb polcain rontotta a levegőt (onnan is árasztotta a finoman adagolt magyarellenességet), ha tetszik, megéri a pénzét. És az a rendszer is, amely hagyja, hogy ilyen emberek kerüljenek kulcspozíciókba.

Ioan-Aurel Pop úr a minap írt egy cikket, amelyben igazán

csodálatra méltó szellemi akrobatamutatványokkal igyekszik meghajlítani a valóságot

a Vexler-törvénnyel és annak szerinte első áldozatával, Octavian Goga fasiszta miniszterelnökkel kapcsolatban.

Pop úr keményen indít: szerinte vannak olyanok, akik a Vexler-törvényt a román kultúra tisztogatására kívánják használni. Félreértés ne essék, Pop úr rendkívül okos, művelt (a hírek szerint magyarul is jól beszél), felkészült, tehát ért hozzá, hogyan tálalja elegánsan a nagyon súlyos vádat.

Ízlelgessük a szót: tisztogatás. Mi jut erről eszünkbe?

Ó, sok minden eszünkbe juthat: az amerikai Könnyek ösvénye, az örmény népirtás, a csehszlovák–magyar lakosságcsere, a nyilasterror, a boszniai háború, a romániai falurombolás, az erdélyi szászok kiárusítása, a zárt város fogalma, a Holokauszt, jaj, nagyon sok minden eszünkbe juthat. Egy dolgot azonban mindenképp érdemes megjegyezni: Pop úr egy teljesen megalapozatlan, viszont nagyon súlyos és manipulatív rágalommal indítja tudományos igényűnek szánt érvelését. (Azért nevezem rágalomnak, mert a tisztelt úr nem bizonyítja be, amit állít, naná, nem is tudná.)

Ezt követően az ex-rektor és akadémiai elnök előkapja a jogászpallost, nevezetesen a visszaható hatály pallosát, és elkezd vele vagdalkozni.

Hogyaszongya, a Vexler-törvény 2025. december 23-án lépett érvénybe, tehát nem alkalmazható visszamenőleg például Goga úrra, aki 1938-ban már halott volt és idézem „a tegnap polgárai nem láthatták a jövőt, nem rendelkeztek a jövendőmondás tehetségével, nem tudhatták, hogy egy eljövendő társadalom ítélkezni fog a magatartásuk fölött”.

Pop úr valószínűleg megbuktatta volna azt az egyetemi hallgatót, aki ilyen hamis, csúsztatásra épített, manipulatív érvelést használt volna egy vizsgán. Ezúttal saját maga bukik bele az álérvelésbe: a Vexler-törvény megalkotói nem Goga, Vulcănescu, Gyr stb. urakat akarja kalodába zárni. A Vexler-törvény megalkotói tisztában vannak a visszaható hatály pallosának erejével. A Vexler-törvény megalkotói annyit akarnak elérni, hogy

a román emlékezetpolitika számolja fel az elmúlt bő száz év szellemi agygörcseit

és kezelje a helyükön a különböző ellentmondásos figurákat. Magyarán és egyszerűen: Octavian Goga költő műveit olvassák sőt, oktassák tovább, Románia első fasiszta miniszterelnökének azonban ne legyenek köztéri szobrai, ne nevezzenek el róla könyvtárakat, iskolákat, továbbá a versek oktatása mellett álljon ott a szerző adott esetben borzalmasan káros közéleti tevékenysége is. Például az, hogy

a Goga-kormány elrendelte a zsidó újságírók működtette lapok azonnali betiltását,

a zsidó tisztviselők kizárását a közigazgatásból, az állami monopóliumnak minősített termékek (dohány, alkohol stb.) értékesítési jogának megvonását a zsidó kereskedőktől, a román állampolgársággal rendelkező rabbik azonnali kiutasítását, a zsidó vallásórák betiltását az állami iskolákban.

Pop úr további érvei is kellőképpen hajmeresztők. Azt mondja, hogy a Goga-kormány

tudatos önvédelmi indítékok alapján hozta meg az első romániai antiszemita törvényt, mert, idézem, „sok zsidó a bolsevizmus ügynöke volt”.

Ez lenne a tudományos, történészi érvelés? Sok zsidó bolsi volt? Az ész megáll és ácsorog.

Egy másik remek érv szerint a 20. század elején normális dolog volt, hogy valaki antiszemita, hiszen évszázadok óta arra oktatták a keresztényeket, hogy a zsidók rosszak, a Megváltó elárulói stb. Az állítás önmagában nem hamis, viszont Goga úr ennél jóval tovább lépett:

aktívan támogatta a náci és fasiszta ideológiát. És hányszor ismételjük: saját kezével írta alá az első romániai antiszemita törvényt.

Ezt nem lehet a korban elfogadottnak tekintett zsidóellenességgel magyarázni.

Egy harmadik, relativizáló érvtől az embernek hányingere támad: Pop úr azt állítja, hogy jó, de a zsidókat a kereszténygyűlöletre nevelték. Nem így mondja, szebben, így: „kölcsönösen negatív nevelés”. Az ember csak áll és csodálkozik: ez a figura volt a BBTE rektora, a Román Akadémia elnöke?

Mondandója végére Pop úr mintha indulatba jönne, elengedi a racionális érvelés látszatát is és nacionalista tirádában tör ki. Ilyeneket kiált az éterbe:

„Ki fogja elítélni a jelen és a történelem antirománizmusát? Miért kell elítélni az idegengyűlölő románokat, de a romángyűlölő idegeneket nem?”

Végül a Vexler-törvény alkalmazásán dolgozó szervezetekbe is belerúg, mondván, hogy ezek a szervezetek épp hogy nem a gyűlölet eltörlésén dolgoznak, hanem, idézem, „a diszkrimináció, xenofóbia, sovinizmus és antiszemitizmus” népszerűsítői.

Az ember tényleg nem tudja eldönteni, hogy Pop úr cujkát ivott, miközben írta a szöveget és ezért szabadul el a végére a fejében a hajóágyú, vagy

mindvégig pontos, patikamérlegen adagolt dramaturgiai elv szerint dolgozott:

az elején még a szilárd alapokon nyugvó rációt mímeli, hogy aztán a fináléban engedje előtörni a kontextusban lebilincseltnek ábrázolt román néplelket.

Nem, nem gondolom, hogy Pop úr cujkázott írás közben.

Azt gondolom, hogy ez az írásmű a rafinált gazemberség iskolapéldája.

Mert vannak ott olyan érvek is (szépen, elhintve, szellősen), amelyek megállják a helyüket. Csak a borzalmas ferdítések és torzítások tengerében eltűnnek. A hideg kiráz ettől a szövegtől. Közvetett tapasztalataim szerint ugyanis (olvasmányélmények, mások elbeszélései) így dolgozhattak annak idején a szekusok is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS