Hogy ki az erdélytolvaj, azt én mondom meg!

Az elmúlt bő tíz nap alaszkázása meg fehérházazása közepette… ennek egyébként csak igen áttételesen van köze jelen írás témájához, maximum annyi, hogy

szóval: elhűltem, amikor szétnéztem az online térben és láttam, hogy mennyi amcsiszakértő, ruszkiszakértő, békeszakértő, háborúszakértő, gesztusszakértő, tekintetszakértő, szakértésszakértő tolong a pályán egymás tyúkjára, szemére, hangjára, szövegére taposva. Még olyan instant szakértőt is láttam, akit leginkább az jogosít fel egy jó kis geopolitikai álelemzésre, hogy van egy politikus ismerőse (rengeteg vigyori szmájli, meg egy fakjú). Komolyan mondom, az ember azt hiszi, hogy ezek mind olvasták az egész irodalmat Platóntól Oakeshottig meg Bakk Miklósig.

És akkor vissza az elejére: az elmúlt bő tíz nap alaszkázása és fehérházazása és trámpozása és putyinozása és vánderlájenezése közepette történt valami idehaza, a mi kis projektországunkban – tudják,

szóval történt itt valami, amire felkaptam a fejem.

A hazai focit nem igazán figyelem, de persze, identitárius alapon megnézem néha, hogy áll a Sepsi OSK meg az FC Csíkszerda. Hát elég szarul. Az üdvöskének számító Sepsi OSK ügyesen lecsúszott a másodosztályba, ahol épp a 12. helyen rostokol. Az FC Csíkszereda ott van ugyan a szuperligában, az előkelőnek nem nevezhető 16. helyen. Oké, nem szépítem: a 16. az utolsó, tuti kieső hely. Ez van most.

Egy hete történt, hogy

Úgy esett, hogy az oltyánok megverték a csíkiakat kettő-egyre, ráadásul az összes gólt ők rúgták. Na de ez csak egy apró ínyencség a mi történetünkban.

A lényeg az, hogy a román sportsajtó borzongva számolt be arról, hogy amikor a csíki csapat bevonult a pályára,

Az egyik sajtóorgánum olyan szépen írta le a sokánt és szkándálosz dolgot, hogy sikerült a mondatban pánikszerűen elmenekülni az elől, hogy leírják a Székelyföld kifejezést, tudják, ördög módjára, aki hirtelen belesétál a tömjénfüstbe. Idézem:

Bájos, nem? Persze, utána leírták többször is, hogy Cinutúszékujészk, mert folyamatosan nem lehet három sorral pótolni egy tizenöt betűből álló szókapcsolatot. Na de: ha csak ez történt volna, nyugtázható lett volna a dolog egy kishírrel, hiszen

Hogy korrekt legyek: fordított irányban is történtek esetek, igaz, lényegesen kevesebb, mert hát… maradjunk abban, hogy lényegesen kevesebben vagyunk, ez az oka, nem valami kultúrfölény. Félreértés ne essék: nem azt akarom mondani, hogy nincs bennünk indulat a román többségi hatalmi többlettel szemben. De, van, nagyon is. Csak ritkábban engedünk neki szabad folyást.

És akkor: a híren kívül történt még valami, és erre kaptam fel a fejem.

Annak idején állítólag focizott is, mármint rendes pályán, de úgylehet, nem ment neki nagyon jól (bár az is lehet, hamar felismerte, nem a gyepen terem az igazi babér és baksis), mert hamarosan már klubigazgatóként fungált, közben pókerezett, amiért sittre is vágták. A kommunista diktatúra utolsó éveiben a milícia focicsapatát vezette. Aztán 1990-ben azonnal lesittelték hivatali visszaélés miatt. De volt ő a román profi fociliga elnöke, csinált antiszemita és idegengyűlölő lapot (Atac la persoană, magyarul kábé testi sértést, bántalmazást jelent, édi, nem?), sőt,

Amint a fentiekből is látszik, igazán kedves, a zsidók, magyarok és egyéb „idegenek” iránt igen barátságos emberről van szó. (Akit érdekel, itt, itt meg itt van pár kendőzetlen beszólása.)

Nos, a magyarok, székelyek erdélylopására, székelyföldezésére mindig is érzékeny román sportsajtó (mintha ott több nackóbunkó lenne, mint máshol, nem tudom, feltűnt-e Önöknek is) azonnal lecsapott a témában afféle örök megmondóként működő Mitică úrra. (A politikusi ismeretségi körrel rendelkező geopolitikai álszakértővel ellentétben Mitică úr legalább nem ma kezdte.)

Ügyesen behívták tehát a külön neki fenntartott tévéműsorba és egy hosszabb beszélgetés keretében feldobták neki a témát. Azért, zárójelben, imádom, ahogy a román műsorvezető nem tud mit kezdeni a székely csapat nevével.

Hogy azok ilyen székelyföldes pólókban jelentek meg. Picit drámásítom a leírást, mert annyira szépen pattogott köztük a labda.

Műsorvezető: Megírta az egész sajtó.
Mitică úr: De hát az nem a Székelyföld?
Műsorvezető: De hát az nem Románia?
Mitică úr: Igen, és akkor mi van?

És ebben a pillanatban csend lett a stúdióban. A műsorvezető köpni-nyelni nem tudott. Mikor aztán szóhoz jutott, elkezdte, hogy igen, de minek ezt a provokációt (!!!) csinálni, viszont Mitică úr nem hagyta szóhoz jutni. Kijelentette: na,

Nem érti, mi a probléma. Szerinte a székelyek is pont olyan nacionalisták, mint a románok. (Hadd tegyem hozzá: tavaly még tagadta Mitică úr a Székelyföld létezését.)

Az ember már kezd örülni: nahát, ha az egyik nackócsahos így megváltozik, beléköltözik a szentlélek, akkor mégis elképzelhető, hogy

És akkor jött a következő mondat. Mitică úr álláspontja az, hogy mindenki érezze magát jól, idézem: „a mi országunkban”. Tehát, nem tudom, tetszik-e érteni: mindenki – románok, szászok (vannak még?), cigányok, zsidók, muszlimok satöbbi – érezze magát jól a mi, vagyis a románok országában. A mondat értelmezhető lenne úgy is, hogy a mi országunk a miénk, mindenkié, aki benne lakik. De Mitică úr

Csak persze az a baj, folytatja Mitică úr, hogy a mi országunkban elsősorban a románok nem érzik jól magukat, csak utána az együtt élő nemzetiségek (régi kommunista szófordulat, hát persze, abból az alomból származik Mitică úr is). Mire a műsorvezető rákontráz, imigyen: tehát elsősorban a románok, aztán a románok és aztán megint a románok. Ez az a pont, ahol

A fenti kis párbeszédről egy bizonyos Karl Lueger jutott eszembe. Tudják, a hírhedt bécsi antiszemita polgármester, akitől az a csodálatos mondás származik, miszerint:

Az évtizedeken keresztül a magyarokra fújó Mitică úr, a román nemzeti megmondók egyike egy szép nap bejelenti, hogy a csíkiak… hogy lényegében a csíkiak is emberek, lehetnek nekik is érzelmeik, lehet identitásuk.

A baj csak annyi, hogy ez a fajta megfogalmazás sajnálatos módon eleve magában rejti azt is, hogy ha Mitică úr egy szép nap éppen másképp ébred, a csíkiak, a székelyek,, a romániai magyarok ismét „zsidók” lesznek. Idegenek, gyűlölni valók: akik el akarják lopni Erdélyt. A szikár tényekkel nem kívánok vitázni: mi magyarok, kisebbségben élünk ebben a taknyos projektországban. Amit nevezhetnék másképp is, akár hazámnak is, ha a többségi románok normálisan viszonyulnának hozzám. Vagyis el bírnák fogadni, hogy bizonyos, ugyancsak vitathatatlan történelmi tények következtében

(Ez a furcsa és az ő szempontjukból visszás helyzet nevelhetné őket toleranciára, empátiára is, magyargyűlölet és csendes elnyomás helyett. De ez egy másik történet.) És annak a helynek neve van. Székelyföld. Avagy: Secuime, Ținutul Secuiesc. Pont.