Elegem van a félmegoldásokból. Legyen vége a fehér szín diktatúrájának!
Olvasom, hogy a Hackney Empire nevű londoni színház levette műsoráról Eötvös Péter Az aranysárkány című operáját (a művet a Music Theatre Wales állította színpadra és adta volna elő a londoni teátrumban), méghozzá azzal az indoklással, hogy a kínai étteremben játszódó sztori minden szerepét fehér emberek játsszák, ami nem tükrözi a színház által zászlóra tűzött faji különbözőséget. Magyarán: a színház megmondóembereinek nem tetszett, hogy az opera szereposztása ennyire fehér.
A helyzet abszurditásán túl (mégis mi a fenéért kellene bárkinek is kötelező módon feketékre, barnákra, sárgákra, lilákra, kékekre írnia bármilyen szerepet) arra gondolok, hova vezethet ez a fajta logika. Tudjuk, unalmas is. Hülye Kolumbusz! Hülye fehérek!
Nosza, ne riadjunk vissza az egyetemes, haladó igazság kimondásától. Ne ragadjunk le a félmegoldásoknál. Irtsunk ki mindent a kultúrából, ami fehér. Tessék, mutatom a jó irányt.
Ott van kapásból-például Vas István remekbe szabott verse, a Fehér virág. Kukába vele! Miért fehér? A marhája, írt volna szépen egy fekete tulipánról. Vagy ott van Dragomán György A fehér király című regénye. Förtelmes egy cím! Ezúton felszólítom a szerzőt, azonnal módosítsa a címet, minimum pepitára. És ha már itt tartunk, bújjatok csak elő, Grimm tesók! Hogy is állunk ezzel a Hófehérkével? Úgy értitek, hogy a világ legszebb nője… mint a hó? Fujj, nácik! És könyörgöm, ha már ezt a csajt muszáj volt fehérre meszelni, a törpék között nem lehetett volna legalább négy más színű? Hiszen ők képzeletbeli lények. A képzelet pedig szabad! Na de sebaj, majd szépen átírjuk ezt is.
Jack London is mehet az anyjába a Fehér agyarral. Ráadásul anatómiailag is pontatlan a cím, hiszen tudjuk, a kutyafélék agyara nem és nem és nem fehér. Hanem sárga. Ja, ha már itt tartunk, Herman Melville is elbukta a haladásvizsgát. Hogy-hogy Moby Dick fehér? És ha már ez a szörnyű lény sápadtbőrű, hogy-hogy Ahab kapitány nem nem-fehér? Mert akkor szép és haladó regény lenne. De így… az ideológiai csököttség iskolapéldája.
A legförtelmesebb bűnt ezen a vonalon azonban kétségtelenül Mundruczó Kornél követte el, amikor azt a címet adta egyik filmjének, hogy Fehér isten. Micsoda? Hogy Isten fehér? Ez blaszfémia, kérem tisztelettel. Kiirtani! És egyúttal az összes fehér istenábrázolást is, meg mindent, ami fehér. Hogy az a színes atyaúristen verné meg az egészet!
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.