Farsangi bálba megy a család

Anyuka szerint illik megmutatnunk magunkat a farsangi bálon, mert még azt találják hinni, hogy nagyképűek vagyunk. A településünkön ismert család vagyunk, számítanak ránk, és ezért az is számít, hogyan viselkedünk. Mindenkinek köszönünk, elmegyünk a helyi rendezvényekre, tavaly Seatra cseréltük a Logant (sajnos azóta nem ehetünk a kocsiban), idén manzárdot húztunk a házunkra (sajnos azóta nagy bankkölcsönt fizetünk, de ezt csak mi tudjuk és az angyal).

Az öcsém szerint – aki le van törve, mert a manzárd miatt nem hozott neki Xboxot az angyal – úgy könnyű nekünk, hogy közben nehéz. De anyuka azt mondja, egy erdélyi magyar legény meg kell szokja az ilyent, ez mindig így lesz, hogy a nehéz is könnyű kell legyen, lényeg, hogy haladunk. És ki tudja, mit hoz még az élet. Az élet szerencsére azt hozta, hogy az idén is megszervezi a farsangi bált az RMDSZ, a mulattságot, ahogyan a meghívóban szerepelt. Ezen sokat vigadtunk családilag, hogy legyünk mind a négyen mulattok, de anyuka, aki mindig érzékeny volt szociálisan, azt mondta, nem lenne az politikailag korrekt, mert sokan azt hihetnék, hogy négereknek vagyunk maszkírozva. Apuka ekkor azt mormogta, hogy a farsangi bál fele cigánynak lesz öltözve, nohát.

A manzárd miatt nem kölcsönöztünk jelmezt, anyuka szerint amúgy is a házi jelmez az igazi. Anyuka nem is érti, hogy mi abban a pláné, hogy puhány pénzes emberek mindenféle kölcsönzött kalózjelmezekben pompáznak, és sehol semmi fantázia. Anyuka azt is mondta, hogy ő fogja a jelmezeket megalkotni, és egy szép indián család leszünk, mert azt könnyű összehozni. Ettől az öcsém őrjöngeni kezdett, és én is nagyon szomorkodtam, mert ő három évig gomba volt, én három évig katicabogár, mert sehogy sem tudtuk kinőni az örökölt jelmezeket és tavaly már mindenki rajtunk röhögött az iskolában. Most elképzeltük magunkat, ahogy indiánként vonulunk, mint a hetvenes években, és felváltva kaptunk sírógörcsöt. Végül szerencsére az öcsémnek sikerült egy Batman-jelmezt szerezni, nekem pedig egy varázslóköntöst és kalapot, aminek nagyon örültem, mert megszállott Harry Potter-rajongó vagyok, és reméltem, hogy olyan leszek, mint Emma Watson gyermekkorában.

Anyuka egy héttel a bál előtt nekilátott a felnőttjelmezeknek, színes tollakat vásárolt a barkácsboltból, fejdíszt és fülbevalót fabrikált apuka vékonydrót-készlete segítségével, amit apuka eléggé nehezen dolgozott fel lelkileg. Apukára – aki sohasem tudott megválni kedvenc ruháitól –  további megpróbáltatások is vártak, mert volt neki egy régi bőrmellénye, amolyan erdélyi magyar nemzeti férfiviselet volt ez a kilencvenes években, és ennek az alját anyuka kirojtozta és függönyrojtokat ragasztott a vállrészére. Anyuka a régi bőrszoknyáját is kirojtozta (mármint az a sajátja volt), nagyon örült, hogy felmegy még rá, lefeküdt az ágyra, úgy húzta fel a zipzárt, és a szűk szoknya valahogy felnyomta a hasát szinte mellig, kicsit olyan bojlertestű lett tőle, és alig tudott tipegni. A jelmezeket a régi kóbojcsizmáik egészítették ki, amiket még rokkerhippi korukban hordtak a szüleink szintén a kilencvenes években, és most nagyon szorította a lábszárukat.

A bál napján anyuka egész délelőtt a konyhában sürgölődött, sörkolbászt sütött, egybefasírtot és rántott húst, vinettát kavart ki és körözöttet, de nem volt szabad sokat enni belőle, mert a farsangi bál batyus bál is volt egyben. Anyuka rettenetesen elfáradt estére, mert egy csomót kellett még szépítkeznie is a bál előtt, pakolást tett fel, szedte a szemöldökét, s akkor még a lakást is rendben kellett hagyni. Ami azt illeti, mi is nagyon elfáradtunk, mert egész nap a jelmezekben ugráltunk, egy kicsit meg is látszott rajtuk, de sebaj. Estére apuka is elég mogorva lett, mert előre unta az egészet, és bánkódott, hogy menni kell.

A jelmezek egy részét a kultúrház előterében vettük fel, elég érdekesen néztünk ki, egy pocakos, bús kóbojindián és kissé telt, indián jellegű felesége, aki apuka szerint a nyolcvanas évekbeli iskolai titkárnői divatot idézte meg. Körülöttük ugrált egy pipaszár lábú Batman és egy hócsizmás varázsló, ez ugye én voltam, Hermione Granger. Valahogy hiányzott a szettünkből a kompozíció, de ez nem tűnt fel senkinek, mert amikor beléptünk, Pista keresztapám már a megnyitóbeszédet tartotta az összetartozásról, és hát mi eléggé összetartoztunk azért. Később még más fontos emberek is szóra emelkedtek, szintén az összetartozás miatt, és mindannyian elmondták, hogy ez volt az utolsó óra, és érezzük jól magunkat. Próbáltuk volna, de arra mindig egy újabb beszélő lépett színpadra. Két operaénekes is fellépett ezután, szomorú nótákat daloltak és mindenki nagyon szomorú lett.

Ezután a farsangi bál pont olyan volt, mint egy esküvő, csak itt férfi volt a menyasszony, és nem szedtek pénzt, hanem díjakat adtak. A fődíjat a polgármesterék nyerték, akik egy harsány roma családot jelenítettek meg. A legviccesebb jelmez díját most is a dugóhúzó – a bácsi, aki zsinegen húzott egy dugót – kapta. A helyi támogatókat is díjazták, így minket is a legeredetibb jelmezért, mert anyuka olyan dolgos volt és mert apuka a tavaly támogatta a kolbásztöltő versenyt, aminek anyuka egyáltalán nem örült a manzárd miatt.

Hajnali négyig mulatoztunk, mi sokat rohangáltunk és ugráltunk le a színpadról, a férfiak leginkább ültek az asztalnál, ittak és beszélgettek, a nők a gyerekekkel és egymással táncoltak – anyuka gyakran ropta például velem és a patikus Anikó nénivel, mert az öcsém sehogy sem akarta felkérni – és vették elő az ennivalót és tették el. Kicsit rossz volt hajnalban hazagyalogolni a recsegő havon, apuka csöppet kilengett néha, anyuka elszívott egymás után két szál cigit és azt mondta, ezek után egy pohárka meggylikőrt is megiszik otthon, mert nálunk az ilyen helyeken a nőknek nem nagyon illik inni és cigizni, mert az hogy néz ki.

Másnap sokáig aludtunk, aztán mi egész délután videojátékozhattunk, mert anyukáék elég erőtlenek voltak, mert már nehezen bírják az éjszakázást. Csak nézték a Duna tévét és bóbiskoltak a kanapén egész nap, és néha telefonon megbeszélték az ismerőseikkel, hogy milyen jó volt.

• Életközépi álság
• Ügyes fenyő ez azért, drágám!