A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Fotó: Facebook/Váradhegyfoki Premontrei Prépostság
A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) szerdán több dokumentumot is nyilvánosságra hozott, ami arról tanúskodik, miként lopott az egykori kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté a külföldre menekült (ritkább esetben engedéllyel kiköltözött) emberek által postai úton a rokonoknak hazaküldött csomagokból.
Játékokat, ruhákat, kozmetikumokat, nyugati édességeket, rágógumit, gyógyszereket, élelmiszert, elektronikai cikkeket nyúltak le az enyves kis belügyis kezek, majd ezeket bizományi értékesítésre bocsátották,
Aprócska fejezete ez a kommunista rezsim visszaéléseiről szóló hosszú regénynek, de félelmetesen mutatja meg, mennyire gátlástalanul visszaélt az állam a saját hatalmával a hétköznapi emberek rovására.
Ki mert volna panaszkodni? Ki akarta volna megkockáztatni, hogy szembekerül az állam egyik legfélelmetesebb és legaljasabb erőszakszervezetével? Senki, bizonyára senki.
Az ember persze azt hinné, hogy az állami terror, az intézményes lopás, az emberek kizsákmányolásának korszaka a rendszerváltással véget ért. Aztán az ember 2026 első hónapjában megnézi a híreket és ilyen címeket talál: A premontrei apát kilakoltatásáról döntött a nagyváradi bíróság.
A témával Sólyom István kolléga Varga Andrea jogtörténész, a premontrei rend jogi képviselője segítségével több anyagban is behatóan foglalkozott (például itt, itt és itt), részletesen felrajzolta a titkosszolgálat által irányított bírói döntésekkel késleltetett/megakadályozott ingatlan-visszaszolgáltatások szomorú romániai történetét.
amely a háttérből diktál, előre megtervezve a perek kimenetelét, így napjainkban is tovább folytatva az állami szintű lopást. Ám itt már nem rágógumira, nyugati csokira, nem babra megy a játék, hanem komoly ingatlanvagyonok sorsáról döntenek titkos megbeszéléseken, titkos szobákban, titkos ügynökök.
Călin Georgescu félreállításának esete az egész országnak világosan megmutatta, hogy kik is mozgatják a szálakat ebben az országban: egyetlen rövid, bizonyítékokkal csak szőrmentén alátámasztott SRI-jelentés elég volt ahhoz, hogy az alkotmánybíróság (a román igazságszolgáltatás egyik csúcsintézménye) pillanatok alatt érvénytelenítse a legelső államfőválasztási forduló eredményét.
Ez persze az erdélyi magyaroknak kivételesen jól jött, hiszen ki akarta volna, hogy egy hagymázas fasiszta, egy legionárius eszméket valló, nyíltan kisebbségellenes „hazafi” kerüljön az ország élére, ráadásul olyan körülmények között, amikor az AUR a legnépszerűbb párt Romániában.
Az egykor jogtalanul elkobzott, kisebbségi (egyházi vagy akármilyen) tulajdonú ingatlanok restitúciós perei, és azok titkosszolgálati (tehát végső soron állami) befolyásolása azonban világosan megmutatja, hogy
Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát ugyan még fellebbezhet a mostani alapfokú ítélet ellen, ám mivel a kilakoltatási pert a nagyváradi önkormányzat sürgősségi eljárásban kezdeményezte, az alapfokú ítélet azonnal végrehajtandó. Vagyis az apátnak el kell hagynia a rendházat annak ellenére, hogy a jogi folyamat még nem zárult le. Az állami szervek összehangolt, kegyetlen játéka ez, amelynek alighanem az a célja, hogy megtörjék az érintettet, hátha elfogy az ereje, a kitartása, és beletörődik a kisemmizettségbe.
Számtalan visszaszolgáltatási per történetét lehetne itt példaként felhozni, amelyet az állami szervek szándékosan olyan hosszú ideig húztak, amíg az ingatlant visszaigénylők belefáradtak, elfogyott a pénzük vagy elhunytak, így az állam tovább élvezheti a kommunisták által elvett ingatlanvagyon fölötti jogtalan tulajdonjogot.
Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát is hiába panaszkodik most jogsértésre és a jogállamiság semmibe vételére, hiszen
Mindehhez jelenleg hozzáadódik a polgárok szisztematikus megsarcolásának politikája, az a megszorítási és adóemelési hullám, amellyel az elmúlt három és fél évtized hibás politikai döntéseinek árát ismét a kisemberrel, az állam által már számtalanszor megsarcolt, meghurcolt, és az állammal szemben gyakorlatilag védtelen állampolgárral fizettetik meg,
Ilyen körülmények között nehéz komolyan venni „az állam a polgárokért van” jellegű szlogeneket, miközben az „állam az államban” típusú összeesküvés-elméleteket viszont nehéz elutasítani.
És minderre még rátevődik a komor január végi időjárás, amely esővel, szürkeséggel teszi teljessé a borús kilátásokat…
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.
A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.