„Lajos élete karácsonykor sem könnyű” – karácsonyi (nép)szokásainkról

Lajos egy falusi környezetből származó, de már régóta urbánus környezetben élő, középkorú férfi a Föld nevű bolygóról, közelebbről Erdélyből. Lajos élete nem könnyű. Ez az általános kijelentés Lajos életének különböző periódusaira specifikusan is alkalmazható, így ha a következő példamondattal élünk:

„Lajos élete karácsonykor sem könnyű”

– nos, ezzel sem lövünk bakot.

Lajos minden évben jó előre eltervezi, hogy karácsonykor végre kialussza magát, azon a néhány meghitt szabadnapon délig fog heverészni az ágyban, de ahogy az ünnep közeledik, számára is egyre világosabbá válik minden áldott évben, hogy nem olyan egyszerű ez, mint makkot lopni a tölgyerdőből. Mert az ő élete nehéz (vö.: nem könnyű – a szerk.). És valóban, december 24-ikének reggelén – bár idén ráadásul vasárnapra esik – efféle párbeszédbe kénytelen bocsátkozni a feleségével, pillanatokkal az erőszakos ébredése után:

– Kelj fel, Lajos, sok a dolog!

– Há… ouuuááááhhh… hány óra van?

– Mindjárt hét, gyere már!

– Mi az… (az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd – a szerk./Mózes) nyiláért kell karácsonykor ilyen korán felverni az embert?

– Nem vágtad be a fát a talpba, pedig mondtam neked tegnap, hogy vágd bele a fát a talpba.

– De vasárnap van, ráérne az a k… (prostituált: pénzért szexuális szolgáltatást nyújtó személy; átvitt értelemben a kifejezést bármire alkalmazhatjuk, ami éppen idegesít minket – a szerk.) fa egy kicsit később is…

– Karácsony szombatja van, Lajos, és még sok a dolog.

– De attól még vasárnap van.

– Ne vitatkozz, Lajos.

Miután a felesége kiviharzik, mert eszébe jut, hogy fent hagyta a tejet a tűzhelyen (az a prostituált tej közben kifutott – a szerk.), Lajos lassan feltápászkodik, miközben több különféle, zömében szexuális, ritkábban szövetoszlással kapcsolatos kontextusba helyezi bele az említett fát (fenyő, általában luc~, ezüst~ – a szerk.) az említett talp helyett. Lajos tudja, hogy ezen a karácsonyon sem lesz könnyű az ő élete. Azt is tudja, hogy nem lesz könnyű belefaragni a fenyőt sem a talpba, hiába próbálta imént még bagatellizálni a műveletet, illetve annak időigényességét a felesége előtt egy kis extra alvásidő reményében. A karácsonyfának szánt fenyő (akár luc~, akár ezüst~, akár bármilyen más ~ – a szerk.) evolúciós védekező mechanizmusai közé tartozik ugyanis, hogy

sebtében, az éj leple alatt képes újabb fahibákat, jellemzően göcsöket növeszteni célirányosan.

Ez azt jelenti, hogy akármilyen körültekintően választja is ki a fenyőt emberünk (Lajos – a szerk.), külön odafigyelve arra, hogy a talpba illesztendő alsó rész tejesen tiszta, könnyen faragható legyen, ezzel mit sem ér, hiszen az ádáz fenyő a kivágása miatti bosszúból (lássuk be: jogos – a szerk.) nyomban elkezd kemény göcsöket növeszteni az említett célterületre, hogy a talpba faragásának későbbi műveletét a lehető legjobban megnehezítse.

E kemény göcsöknek hála többféle járulékos karácsonyi szokás is kialakult a századok során,

amelyeket a férfiak, illetve az egész család jellemzően karácsony szombatján (december 24-ike népi megnevezése – a szerk.) gyakorolnak, és amelyek a mai, urbánus életvitelt folytató Lajosok életéből (amely ugye nem könnyű – a szerk.) sem koptak ki, maximum némiképp módosultak.

E szokások közé tartozik a karácsonyfa rituális megtáncoltatása (körbeforgatása – a szerk.) dallamos hümmögések kíséretében. Ennek során a férfi megpróbálja megállapítani, melyik a fa előnyösebb oldala, és melyiket kell a falnak fordítani. E rituális táncba rendszerint a férfi felesége is bekapcsolódik (kéretlenül – a szerk.), ilyenkor férfi és nő ellentétes irányba próbálja forgatni a fát az „Ez a fele szebb!” / „Nem, mert ez a fele szebb!” páros csujogatás kíséretében. A játékos párviadalban rendszerint annak lesz igaza, aki később fárad el (a nőnek – a szerk.). Később, ha a nő mégis elégedetlenkedni kezd önnön döntésével, a férfi a „Na ugyi megmondtam én, babám...” kezdetű népdal éneklésébe kezd.

Ennek számos szövegváltozata ismert (amint a híres népdalgyűjtő, cigányprímás, Húzdrási Rezső írja részleges gyűjteményének előszavában: „Az összes változat begyűjtése gyakorlatilag lehetetlen, hiszen még napjainkban is rendszeresen születnek új variációk tájegységek, illetve alkoholos befolyásoltság függvényében” – a szerk.).

A fa talpba faragásához kapcsolódó jellegzetes népszokások közé tartozik továbbá a „Jaj, a szemem, rózsám...” kezdetű népdal széles gesztusok, ritkábban legényes kíséretében történő előadása (amennyiben a férfi szemébe forgács pattan munka közben), a járulékos fejszeélezés a prostituált fa hektikus szidalmazása közben (köszörű, vagy fenőkő hiányában csak szidalmazás élezés nélkül; egyes szakértők szerint e népszokás hátterében az erdő rossz szellemeinek a tűlevelek közül való kiűzése áll, míg mások ezt vitatják – a szerk.), illetve a faforgácsoknak az alsó szomszéd erkélyére történő leszórása, amely a jellegzetes kelet-európai mókás szomszédugratások/ünnepi köszöntések kategóriába illeszthető kedves hagyományaink egyike. (A hagyomány szerint e gesztust az alsó szomszéd azzal viszonozza, hogy szilveszterkor „véletlenül” égő petárdát dob be a fölötte lakók ablakán, hogy megnevettesse őket – a szerk.)

Megjegyzés: az „Ott rohadjon meg, ahol van!” felkiáltással a fa talpba faragásának művelete akkor is befejezettnek tekintendő, ha a fa ferdén áll, illetve ha a felső ágaktól fogva spárgával kell a függönytartóhoz erősíteni, nehogy kidőljön a talpból.

Ilyenkor a hagyomány szerint a nő jobb ha kibírja kritikus megjegyzések nélkül.

Ha mégsem bírja ki (általában nem bírja ki – a szerk.), egy újabb páros csujogatás veszi kezdetét férfi és nő között, amely rendszerint egymás munkájának mókás, játékos, évődő ócsárlásáról szól, és nem ritkán edények (esetleg könnyebb bútordarabok, például: szék – a szerk.) rituális összetörésébe, majd békülő söprögetésbe torkollik tájegységek szerint.

Egy másik gyakori népszokás szerint a gyerekeket ekkor mókásan átnevezik:

ilyenkor minden gyereknek Hallgass a neve.

Lajos minderre már jó előre fel van készülve, hiszen az ő élete már eddig sem volt könnyű.

Azzal is pontosan tisztában van, hogy a fa felállításával még korántsem ért véget a karácsonyi megpróbáltatások sora, hiszen amint e tehertől megszabadult, a felesége nyomban befogja, hogy segítsen neki változatos konyhai teendőiben. Ilyenkor a nő leggyakrabban a „Keverd ki a tojássárgát, de meg ne egyed közben...”, a „Verd a habot babám, verjed azt serényen…”, illetve a „Fogjad csak meg rózsám, adjad csak már vissza...” kezdetű népdalokat énekli – a hagyomány szerint általában ingerülten – a férfinak, amire a férfi rituális legyintésekkel, ritkábban a „Fene ott enné meg!” csujogatással válaszol – tájegységek szerint.

(Megjegyzés: ha a piskóta összeesik/fel se nő/ odaég,

az rendszerint a férfi hibája, mert rosszul verte a habot.

A tojáshab jól verésének tudománya a férfi számára még korunkban is talány: az sem jó, ha túl gyorsan/erősen, az sem ha túl lassan/gyöngéden veri. Arról nem is beszélve, hogy a habverő ideális dőlésszögének megállapítása az idővel kapcsolatos kérdések mellett a jelenkori fizika egyik fájó vakfoltja. Ha a habot kivételesen a nő verte fel, a piskóta mégis összeesik, akkor az a csapnivaló alapanyagok hibája, amelyeket a férfi szerzett be – a szerk.)

Ha az ünnepi menü elkészül, rendszerint

a család majdnem minden tagja belekezd a rituális, öltözködéssel összekötött óratáncba,

rájönnek ugyanis hogy mindjárt elkésnek az ünnepi miséről/istentiszteletről. A nő ilyenkor a „Micsinátatok egész nap, mé’ nem őteztetek fe’...” kezdetű népdalt énekli a gyerekeknek. Ha a gyerekek visszaszájalnak, több sapkát is kapnak az útra (a hideg ellen – a szerk.).

A család egyik tagja (esetünkben Lajos – a szerk.) rendszerint otthon marad ilyenkor, hogy a gyerekek távollétében a fát feldíszítse, az ajándékokat a fa alá helyezze, majd a család visszatértekor az egészet az Angyalra/Jézuskára fogja tájegységek szerint.

(Megjegyzés: a hagyományos füllentés sikere érdekében a gyerekek általában egész nap ki vannak tiltva a fa felállításának színhelyéről. Ha visszaszájalnak, előre megkapják a sapkájukat az útra, illetve Hallgass a nevük, lásd: fennebb – a szerk.)

A templomban az egész család felölti a karácsonyi, átszellemült mosolyát – még a gyerekek is, mert van már így is elég sapkájuk –, végig a papra/tiszteletes úrra szegezik a tekintetüket, aki rendszerint holmi csecsemőről, jászolról, barmokról, és bölcsekről prédikál ilyenkor. (Beszédes, hogy míg baromból jó sok van, bölcsből csak három, azok is messziről jönnek – a szerk.)

Amikor a család – immár a karácsonyi átszellemülés állapotában – hazatér, a férfi (Lajos – a szerk.) bevezeti őket az időközben feldíszített fa elé, és azt füllenti a gyerekeknek, hogy épp csak elszundított 5 percre a tévé előtt, az Angyal pedig azalatt idehordta ezt a sok szép holmit. A nő ilyenkor rendszerint megjegyzi, hogy látszik, hogy az az idióta Angyal ennyire sietett, mert az összes gömböt a fa egyik oldalára rakta fel,

de majd később ő (a nő – a szerk.) megigazítja.

(Megjegyzés: mint minden hazugságnak, a karácsonnyal kapcsolatosaknak is számos változatuk van. Egyesek azt szokták mondani a gyerekeiknek, hogy az Angyal már eleve feldíszítve hozza a fát, mások úgy tartják, hogy a helyszínen díszíti azt fel, csak rendkívül gyorsan. A gyerekek járulékos kérdéseikre rendszerint az „Ülj rendesen az asztalnál”, esetleg a „Hogy néz ki már megint a körmöd?” választ kapják. Ezzel szemben az igazságnak rendszerint csak egyetlen változata van. Példamondat: „Apátok díszítette fel idén a fát, azért néz ki ilyen szarul” – a szerk.)

A gyermekek ilyenkor sikítozva nekiesnek az ajándékos dobozoknak, amely után gyakorta megesik, hogy a „Se nem iPone, se nem Xbox nem került a fa alá...”, esetleg a „Nem ezt kértem levelemben, tök hülye az Angyalka…” kezdetű panaszos gyermekdalok eléneklésébe kezdenek. A szülők erre mókásan megfenyegetik őket, hogy oda lesznek adva a postásnak/bankulynak (tájegységek szerint – a szerk.), ha nem élik át rohadt gyorsan a karácsony telibe kanyarított, sáros hóval megdobált (vö.: kurva – a szerk.) szellemét.

Az ünnepi vacsorának kötelező módon fölöttébb ízlenie kell mindenkinek, mert nem azért dolgozott anya.

A vacsora közben/után rendszerint benéznek a közelebbi rokonok, szomszédok, esetleg Jakab (az a bizonyos Jakab – a szerk.), hogy boldog karácsonyt kívánjanak, miközben a férfiak (a nők is – a szerk.) tovább fokozzák alkoholos befolyásoltságukat.

A gyerekek ilyenkor járulékos ajándékokban részesülnek az „Ezt a keresztanyád/nagynénéd/Manyika néni Angyala hozta” figyelmeztetés kíséretében.

(Megjegyzés: az ő Angyaluk rendszerint teljesen más munkamódszert alkalmaz– például a gömböket ráleheli a fára, esetleg szaloncukrot kakil –, mint a család saját Angyala, így a gyerekeknek újfent megerősödhet abbeli sejtésük, hogy a felnőttek teljesen idióták – a szerk.)

Amikor a felnőtteken már kellőképpen eluralkodott a karácsony szelleme, a nő a „Részeg már a komámuram, vigye haza, komámasszony…” kezdetű népdallal kitessékeli a vendégeket.

Lajos és a családja ilyenkor még egy kicsit nézik a Reszkessetek, betörőket a kanapén ülve, a karácsony szellemétől elcsigázva. Lajos ilyenkor arra gondol, hogy az ő élete nem könnyű, de holnap legalább végre kialussza magát.

„Holnap korán kelünk, mert még ebéd előtt oda kell érnünk anyámékhoz Recsegőinnenrohadtmesszevanpüspökibe”, mondja ilyenkor rendszerint a felesége, mire Lajos gondolatban felgyújtja a karácsonyfát, lemészárolja a családját, majd beveszi magát az erőben egy barlangba, ahonnan napokig lövöldözik távcsöves puskával az őt körülvevő rendőrökre, mielőtt azok elkapnák őt.

Aztán inkább csak iszik még egy felest, és bedől az ágyba kicsivel tizenegy előtt, a karácsony szellemétől maximálisan eltelve.