Aki abban a hitben élt eddig, hogy a politikát elvek és eszmék irányítják, vesse tekintetét a kisebbségek nyelvi jogait súlyosan csorbító ukrán oktatási törvény nemzetközi fogadtatására.
„Jean-Claude Juncker határozott hangú nyilatkozatban szólította fel az ukrán kormányt az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartására. Az Európai Bizottság elnöke világossá tette, hogy nem csatlakozhat az Európai Unióhoz egy olyan állam, amely nem fogadja el az európai közösség alapját jelentő normákat. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma közleményt adott ki, amelyben figyelmeztetik Ukrajnát az oktatási törvény jogsértő jellegére, és emlékeztetik a kijevi kormányt nemzetközi kötelezettségvállalásaira.”
a különböző hírügynökségeken annak apropóján, hogy – miután Petro Porosenko államfő aláírta – mától hatályba lépett az ukrajnai nemzeti kisebbségek oktatásbeli anyanyelvhasználatát hazavágó törvény. Ezzel szemben a kijevi amerikai nagykövetség sietett üdvözölni a jogszabályt, mindjárt annak elfogadása után, az Európai Bizottság pedig csak egy magyarországi napilap kérdésére volt hajlandó rövid nyilatkozatot kiadni az ügyben – érdemes elolvasni teljes terjedelmében, a bürokratikus bullshitológia szép példája („hangsúlyozták a megvizsgálás szükségességének fontosságát”).
amellyel az ukrán állam képviselői kezelik ezt a kérdést. A bukaresti ukrán nagykövet például, aki szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy nem kell aggódni, egyetlen kisebbségi nyelven oktató tanár sem veszíti el a munkahelyét, éppen csak átképzik őket – nyugi, az állam költségén –, hogy ezentúl ukrán nyelven is taníthassanak. Vagy elég, ha arra a – számunkra túlságosan ismerős – retorikára gondolunk, miszerint mindez a kisebbségi gyerekek érdekét szolgálja, mert jobban érvényesülnek majd, ha jól beszélik az államnyelvet, és ezáltal úgymond ők is teljes jogú tagjai lesznek az ukrán társadalomnak.
Dacă voi nu mă vreți, eu vă vreu. (Ha ti nem akartok engem, én akarlak titeket.)
A mi hasznos idiótáink pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy nem kell túlzásokba esni, a magyar kormány szokása szerint túltolta a biciklit, hiszen a törvény igazából az oroszok ellen irányul, a többi kisebbség csak „járulékos veszteség”, és nézzük a jó oldalát: legalább megtanulnak rendesen ukránul.
Egyrészt nem tudom, mennyivel kellemesebb „járulékos veszteségként” elvérezni, másrészt kételyeim vannak, igazi, elvhű européer demokratához méltó-e az elképzelés, hogy az oroszok nyelvhasználati jogát nyugodtan lehet csorbítani, a többit meg majd valahogy elintézzük. (Anélkül, hogy elmerülnénk az ukrán–orosz viszony rendkívül érzékeny részleteiben, nem fogadhatóak el azok a mentegetőzések, amelyek úgy kezdődnek, hogy „de Putyin is...”; mint ahogy az sem lenne elfogadható, ha válaszként a kijevi törvényre csorbítanák a magyarországi vagy romániai ukránok jogait.)
Ezért aztán bármit is gondoljunk a budapesti vagy a bukaresti kormányról, ebben a kérdésben
(ezt szokták a fanyalgók „keménykedésnek” nevezni). Az ukránok, akik a nemzetépítésnek abban a szakaszában vannak, amikor a nemzeti nyelv státusa elsődleges fontosságú, nem fognak a két szép szemünkért meghátrálni. Őket erősítik a nyugati kancelláriák elmaradt dorgáló állásfoglalásai. Ezek az állásfoglalások pedig azért maradtak el, mert a szóban forgó kancelláriáknak stratégiai érdeke az ukrán állam megerősödése a nagy orosz medvével szemben; ezért alig tehetnek olyasmit az ukránok, amiért nyílt megrovásban részesülnének.
Azok, akik eddig abban az illúzióban ringatták magukat, hogy a demokratikus politika elvekről és eszmékről szól, hogy amikor a vezető politikusok értékekről beszélnek, azt szó szerint kell érteni, vessék tekintetüket Ukrajnára, és jussanak eszükbe a nyelvi jogaikból hamarosan kisemmizett kárpátaljai magyarok, az ottani románokkal, oroszokkal, lengyelekkel együtt. Nem történt egyébként semmi különös:
És amikor ismét filippikákat hallunk a jogállamról, demokráciáról, emberi jogokról, gondoljunk ezekre a beszédes, mély, cinkos hallgatásokra.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.