A politikus, az esze, a paradicsom és az avokádó

Kedves Olvasó, mindenkitől jó előre elnézést kérek. Senkit nem akarok megbántani. Az 1980-as évek második felében, amikor a csausiszta állami televízióban tényleg csak írmagja maradt a nézhető műsoroknak (a bolhás képernyőn kívül), apám esténként azzal szórakozott, hogy bekapcsolta a tévét arra a pár órára, és szidott mindent, ami ment. Igen,

De legalább könnyített a lelkén. Na és egy ilyen alkalommal az édesanyja (az én nagyváradi nagyanyám) is jelen volt: épp egy álműdalt énekelt egy hatalmas csöcsű álnépi áldíva. Apám szidta szokás szerint, ez micsoda, ez nem népdal, ez parasztvakítás… mire megszólalt az édesanyja: Hagyd el fiam, ezt is meg kellett tanulni.

Ezzel azt akarom mondani, hogy

az egyetemi tanár előtt (ha nem lóg órákról hatalmas fizetésért és folyamatos Facebook-megmondás helyett például foglalkozik a diákjaival, ahogy kell), az autószerelő előtt (ha össze is szereli a szétszerelt autót és nem lop el belőle ezt-azt), a pék előtt (ha nem süti bele a malom egerét a kenyérbe), a manelista előtt (ha nem a botránysajtó sztárja, hanem a színpadé)… és a sor nagyon hosszú. Aki megtanulta a szakmáját, az tiszteletet érdemel, akkor is, ha történetesen nem tetszik, amit csinál.

Ez eddig rendben is van, ki ne értene vele egyet? A baj az, hogy van egy olyan szakma, amely elől a jó koponyák nagy része fut, mint őzike a tűztől, a hülyék (igen, nevükön fogom őket nevezni ebben az írásban) viszont ellenkezőleg, tömött sorokban állnak a kis ablakocska előtt, ahol a tisztségeket osztják. És

A legtöbb romániai szavazópolgárt (engem is) manapság az emészti, mi a nyavalyáért kell nekünk megint szívni ebben a mioritikus csodaországban, ebben a sokszínű-sokszagú-sokízű trikolór kánaánban. Há né, körülöttünk csupa diktatúra, Románia az egyetlen demokratikus sziget a nagy káeurópai autoriter-fasiszta-illiberális-hibriddiktatúra tengerben (legalábbis ezt ismételgeti az igazi sajtó, mert amelyik nem ezt ismételgeti, az fasiszta propagandát nyomat és nem progresszív és egyáltalán, haljon már ki végre egyszer).

Nem tudom, Önök mire jutottak, kedves Olvasók, de én arra, hogy… az Isten bocsásson meg nekem, de

És azt is sejtem, miért. Elterjedt a híre, hogy ebben a szakmában semmit nem kell tudni, az ember totál kretén is lehet, ha jól csókdossa a felettesei kezét, lábát, seggét, egyéb szexi szerszámát, ami épp sorra kerül. Mert ha jól csinálja, akkor csurran a jó fizetés, cseppen a szolgálati autó, bérpótlék, karibi „hivatalos látogatás”, adott esetben speckónyugdíj és mentelmi jog is.

Ha nekidurálnám magam, reggelig tudnám sorolni a hülyéket,

Megint. De nem szeretném elnyújtani az írást, miként Homérosz az Iliászt a hajók felsorolásával. Elmesélném illusztrációképpen a legfrissebb esetet, a politikusról, az eszéről, az avokádóról meg a paradicsomról.

Tudják Önök, ki a a mioritikus haza pillanatnyi mezőgazdasági minisztere? Ez a baj. Hogy nem. Az utolsó csörgősipkás mezőgazdasági miniszter, akire még valamennyire emlékszünk, a jó Petre Daea volt, őt legalább a juhok meg a kormoránok kapcsán sikerült megjegyezni. És most úgy tűnik, ez a Florin Barbu nevű PSD-s alak is be fog kerülni a hülyék nagykönyvébe. Az első rekordkísérletét még elfelejtette a világ: tudják, amikor

Mondjuk, józan gondolkodású ember, aki ráadásul a politikusi szakmát választja, ilyet nem csinál egy olyan országban, ahol a csausiszta rémállam rémálom-emléke még eléggé élénken él az emberek fejében. Ahogy Hitlerrel, Sztálinnal, Che Guevarával, Mao Ce-tunggal, Pol Pottal, Rákosi Mátyással vagy éppen Kádár Jánossal sem példálózik. Ha nem hülye.

Eltelt némi idő, és ez a szavazópolgári adólejekből fizetett haszontalan idióta, akit valamely rejtélyes okból valamilyen pártos tektonikus mozgások odatoltak a mezőgazdasági minisztérium élére, ismét mondott egy olyat,

amikor minden agyalágyult nem állhatott ki ország-világ elé, hogy minden hagymázas elmerottyantását a szélrózsa négy irányába spriccelje… adott esetben miniszteri fizetésért.

Egy nyilvános eseményen, ahol épp pártja, a PSD gazdasági újraindítási programját harangozta be, ez a hülye azt találta mondani, hogy a román kereskedelmi mérleg azért alakul olyan rosszul, mert a román állampolgárok túl sok avokádót esznek. Amit, ugye, importálni kell. És

A már említett nem demokratikus világban itt megáll minden, a palit lerugdossák a minisztérium lépcsőjén, visszafizettetik vele az összes miniszteri fizetését kamatostól, aztán kátrányba és tollba hengergetik és kikergetik az országból. De hát Románia egy igen fejlett nyugati és progresszív demokrácia, ahol ilyesmit nem lehet csinálni, nagyon helyesen.

A saját lelkiismeretem megnyugtatása végett utánanéztem: egy darab avokádó (nem bio) olyan öt lejbe kerül. Egy kiló szar paradicsom olyan nyolc lejbe. Egy kiló príma kerti paradicsom pedig 15 lejbe. Hogy mennyibe kerül három kiló paradicsom, le sem merem írni. Ja és Románia 2024-ben háromszor annyiért importált paradicsomot, mint avokádót. Ez a kutatás körülbelül két percbe került nekem. Miáltal

Eltöprengtem egy kicsit: ha már nem lehet a hülye politikusokat lerugdosni a lépcsőn, kátrányba és tollba forgatni és elküldeni a francba (csak négyévente, de úgy tűnik, mintha okos ember egyre kevesebb lenne, hülye meg annál több), mégis mi lehetne a megoldás egy olyan igazán progresszív és européer és demokratikus és sokszínű országban, mint ez a Románia. Némi töprengés után két irodalmi alapú lehetőség jutott eszembe. Karinthy Frigyes úrnak van egy verse, az a címe, hogy Nihil. Igen jó vers, ajánlom mindenkinek. Van ebben a versben egy olyan sor, amelyben Karinthy azt mondja: mindent abba kell hagyni. Igen, ez jó megoldás lehetne.

A másik megoldás forrása egy Szerb Antal-novella (ez is kiváló, mint minden Szerb Antal-novella). A történet egy milliomosról szól, aki a vonaton találkozik egy íróval. Beszédbe elegyednek, szó szót követ, az író elpanaszolja, hogy ő állandóan dolgozik, reggeltől estig, de annyit, hogy nem jut ideje élni, olvasni, semmire. A milliomos kíváncsian rákérdez, ugyan mennyi pénzt keres ezzel a rengeteg munkával. Az író bevallja, hogy olyan évi öt-hatszáz fontot (a sztori helyszíne a 20. század eleji Anglia). Mire a milliomos felajánlja neki a dupláját… ha többet nem ír egy sort sem.

Nos, lehet, hogy ez lenne a tökéletes, demokratikus, européer megoldás.

Higgyék el, jobban járnánk. Ugyanis most úgy adjuk oda az adólejeinket ezeknek a florinromanoknak, hogy ők reggeltől estig mondhatják a hülyeségeiket, büntetlenül.

A megszorítások és átszervezések koronázatlan királya, Bolojan miniszterelnök úr biztos rajongana az ötletért. Csak előtte még túl kell éljük ezt a költségvetési válságot, meg ami még jön, és aztán majd rend lesz, a hülyék pedig elmennek a francba. S akkor, na akkor miénk lesz a mennyek országa!