Pornón innen és túl – mi menti meg az unatkozó embert?

– ajánlja nekem a Comet nevű böngészőjét a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt, információkeresésre optimalizált keresőmotor, a Perplexity. Érdemes kipróbálnom – mondja, hiszen az MI-vel megtámogatott új generációs böngésző a felhasználói produktivitást és online élményt helyezi előtérbe. A böngésző képes automatizált keresésekre, webes feladatok elvégzésére, valamint intelligens információfeldolgozásra és honlapok összefoglalásra, mindezt beépített AI-asszisztens segítségével.

Hasonló hirdetések naponta bombázzák a felhasználókat, és mindegyikben az a közös, hogy hatékonyságot ígérve az időigényes munka terhétől szabadítanának meg, több szabadidővel kecsegtetve.

Néhány napja azt nyilatkozta az Indexnek Martin Stransky neurológus, a Yale Egyetem oktatója, hogy a mesterséges intelligencia és az okostelefonok nemcsak az IQ-t és a memóriát rombolják, hanem a társadalmakat is összeomlással fenyegetik. A neurológus szerint az okostelefon-használat elszoktat a gondolkodástól, és alapjában véve semmilyen pozitív következménye nincs.

A ChatGPT felhasználóiról szólva elmondta, kutatások igazolják, hogy három hónap után 47 százalékos anatómiai és fiziológiai agyműködés-csökkenést tapasztaltak a chatbot használatának abbamaradása után, azaz konkrétan hülyébbek maradtak. Míg a ChatGPT-t nem használók hagyományos eszközökkel és módszerekkel dolgoztak, kimagasló eredményeket értek el, igaz, hosszabb idő alatt.

Hajtűkanyarral folytatva azt találjuk, hogy

a technológiai fejlődés és az internet széles körű elterjedése következtében. A legfrissebb adatok szerint a globális felnőtt szórakoztatóipar éves forgalma alig marad el a 100 milliárd dollártól, míg a virtuális valóságon alapuló pornóipar (VR-Porn) forgalma idén eléri az egymilliárd dolláros forgalmat. Az elképesztő összegek annak köszönhetők, hogy a pornográf tartalom a globális internetes forgalom 30 százalékát teszi ki, az összes weboldal 4 százaléka kínál pornográf tartalmat, míg másodpercenként 28 ezer keresés történik felnőtt tartalomra.

Az amerikaiak 58 százaléka fogyasztott már pornográfiát életében, míg Európában Spanyolország vezeti a listát, ahol a lakosság 59,4 százaléka látogat havonta pornó oldalakat. Ez kiemelkedően magas arány az európai átlaghoz képest. A lista második és harmadik helyén Franciaország és Olaszország található, Románia az ötödik helyen tanyázik.

Látszólag egymással nem, vagy csak felszínesen összefüggő információhalmazokat gyűjtöttem csokorba, azonban létezik egy legkisebb közös többszörös – a fogyasztói társadalom egyes szegmenseiben megnövekedett és folyamatosan növekvő szabadidő.

Legtöbbünknek van olyan ismerőse, vagy hallott olyasvalakiről a szűkebb, tágabb környezetében, aki látszólag nem dolgozik sehol, mégis feltűnő jómódban él. A lehető legképtelenebb időpontokban kávézik a központban, évente több alkalommal repül egzotikus kirándulásokra, a világ különböző pontjain tartott zenei fesztiválokról jelentkezik be az Instagramon, hogy aztán a sarki ábécében fussunk össze vele, amint tojást és tejet vásárol. Az eladót és a törzsvásárlót is eszi a fene, de senki nem mer rákérdezni, mégis miből?!

Az elmúlt években Romániában is fokozatosan nő azok száma, akik a társadalom szemében

Az ilyen jövedelmekkel rendelkezők számának szignifikáns emelkedése elsősorban szintén az egyre szaporodó online lehetőségekkel magyarázható. A korai érában az online póker és egyéb szerencsejátékok domináltak, aztán a máig népszerű sportfogadás hasított ki egy jó nagy szeletet magának a piacból, de a tőzsdézés és a kriptovalutákkal való kereskedés is kínál perspektívákat, akárcsak a főleg felnőtt tartalmairól elhíresült havidíjas OnlyFans és a hozzá hasonló közösségi médiaplatformok.

Ezek mellett egyre erőteljesebben jelen vannak az influenszerek, streamerek és tartalomgyártók, akik YouTube-, TikTok-, illetve Twitch-csatornáikon keresztül teremtenek maguknak stabil jövedelmet. Ide sorolhatók a digitális szabadúszók is – programozók, grafikusok, fordítók, online tanárok –, akik globális piacokon versenyeznek szolgáltatásaikkal. Nem szabad megfeledkezni a gig-economy jelenségéről sem, az úgynevezett hakni-gazdaságról: a különféle applikációkon keresztül dolgozó futárok, sofőrök és alkalmi munkavállalók is az új munkaformák táborát gyarapítják.

Összességében tehát egy olyan, mind rugalmasabb és egyben bizonytalanabb munkavilág rajzolódik ki, ahol a hagyományos munkaviszonyok keretei, a napi nyolc óra munka, évi 4-6 hét szabadság háttérbe szorulnak, és egyre többen próbálják a digitális térben megteremteni saját egzisztenciájukat úgy, hogy minél több szabadidőhöz jussanak.

Ne legyenek kétségeink, az erre vonatkozó nyugati trendek némi fáziskéséssel ide is begyűrűznek, átalakítva egyszer s mindenkorra munkáról és a munkavégzésről örökölt, tanult fogalom- és szempontrendszereinket, és főleg azt, amit eddig a munka szerepéről gondoltunk a valóság megismerésében.

A tudomány, az értelem mindenhatóságába vetett hit, a techoptimizmus pókhálóként fonja körül az emberi lét minden zugát: a munkát, a szórakozást, az emberi kapcsolatokat és még a transzcendencia iránti vágyat is. Karnyújtásnyira kerültünk attól, hogy lassan

hanem életünk értelmezési kereteként, amely meghatározza, miként látjuk önmagunkat, a jövőnket és a világban elfoglalt helyünket.

Alig két évtizeden belül az információtechnológia, a szintetikus biológia, a nanorobotok és a mesterséges intelligencia fejlődése eddig nem látott bőséggel kecsegteti az emberiséget, amely számára kézzelfogható közelségbe kerülhet az örök élet is – írja Ray Kurzweil jövőkutató, a Google gépi intelligenciával foglalkozó mérnökigazgatója.

A fejlődésbe vetett hit, a megoldásorientált gondolkodás és a jövőbe vetett bizalom ellenére komor jövőkép sejlik fel, amelyben már tényként kezelhetjük az MI-nek a munkaerőpiacra gyakorolt hatásait is. Az automatizált termelés sokkal olcsóbbá és hatékonyabbá válik, és még az örök élet előtt jóval korábban valósággá válhat a feltétel nélküli alapjövedelem.

Az MI képes lesz átvenni nemcsak a fizikai munkát, hanem a szellemi, kreatív és elemző feladatokat is, így széles társadalmi rétegek maradnak munka nélkül. Ez a legfőbb érv a techoptimisták körében, akik szerint elengedhetetlen az alanyi jogon járó alapjövedelem, hogy elkerüljük a tömeges elszegényedést és társadalmi feszültségeket.

További érvek, hogy az MI és a robotika radikálisan megnöveli a gazdaság hatékonyságát, és az így keletkező értéktöbblet újraelosztásából lehetne finanszírozni a garantált alapjövedelmet. Arról már kevés szó esik, hogy ki és milyen kritériumok mentén osztaná a pénzt, de annál többet beszélnek arról, hogy ezzel a módszerrel csökkenteni lehetne a társadalmi egyenlőtlenségeket, és megelőzhetők lennének az automatizáció okozta társadalmi robbanások.

Végére hagytam a jelen írás apropóját adó szempontot, azt, hogy az alanyi jogon járó alapjövedelemnek köszönhetően az embereknek többé nem kell olyasmivel foglalkozni a megélhetésért, amivel nem szeretnének, mondhatjuk azt is, hogy

és lehetővé teheti számukra, hogy minden eddiginél több szabadidővel rendelkezzenek, így fordulva a szellemi alkotás, a gondolkodás, az oktatás vagy a közösségi élet felé.

A nemes elképzelés hátulütője, hogy a fizikai szükségleteket kielégítő technológiai fejlődés és az ebből fakadó jólét új egzisztenciális problémákat vet fel. Mihez kezdjünk a megnövekedett szabadidőnkkel? Mit csináljunk, ha inkább kétkezi munkát végeznénk szívesebben, de a munkánk termékét senki nem vásárolja meg, mert sokkal olcsóbb a robotasztalos által gyártott dívány. Hogyan lehetünk szabadok, ha már dolgozni sem kell, holott az idők mélyén a munka révén is váltunk emberré, azzá, akik ma vagyunk.

Mindig a legfrissebb böngészőt, legokosabb mobiltelefont használjuk, a ChatGPT tervezi meg a nyaralásunkat, a befektetéseinket, azt, hogy milyen filmet nézzünk ma este, majd azon találjuk magunkat, hogy a személyi asszisztensünkké fogadott chatbot menedzseli az egész életünket, ezért miért is kellene kikelni az ágyunkból? Na jó, a vécéig még csak eltántorgunk, de onnan is úgy moccanunk a combjainkon való hosszas könyöklés után, mint aki a tolószékét keresi, hisz nem tudunk ráállni a Reels-videók pörgetése közben mozdulatlanra zsibbadt lábainkra. Mit tegyünk, ha már a pornó, a drogok, az alkohol, a hedonizmus és egyéb destruktív tevékenységek sem nyújtanak tartós kielégülést?

Mikor már mindent tálcán kapunk, a homlokunkra csapunk, hogy

Ebben a kontextusban az unalom nem pusztán átmeneti körülmény, hanem egy potenciális krónikus állapot, amely abból fakad, hogy az emberiség egyre kevesebb gyakorlati küzdelemmel szembesül. Fizikai erőfeszítés, tevékenység, munka nélkül nincs téttel bíró és alkotó cselekvés, aminek a hiánya az unalomban gyökerezik.

A posztmodern társadalomban már az emlékét is elfelejtettük a túlélésünkért folytatott napi harcnak, megfeledkeztünk arról, hogy a Vezúv lejtőjére építsük a városainkat, és reális veszélyként tűnik fel, hogy a puszta gondolkodáson alapuló intellektuális gyarapodás, a szakralitását és örömforrását vesztett munka és az MI árnyékában az emberi lét egyre inkább elméleti síkra terelődik, amelyet a már említett unalom és az abból fakadó veszélyek fognak meghatározni.

Üdvös gondolat, hogy miután az MI minden fizikai és biológia szükségletünket megoldotta, temérdek időnk marad önmagunkkal, a külső világ helyett a belső világunkkal foglalkozni, azonban az elképzelés nem vet számot a ember lelkében rejtőző bozótossal. Azokkal a szúrós indákkal és tövisekkel, amelyek jelenlétét és veszélyeit, nem elég fel- és megismerni, hanem aktívan cselekedve rendet kellene vágni a cserjésben. Viszont, ha mindent elvégez helyettünk az MI, mégis miként lennénk képesek mi, haszontalan tömegek jelentős belső erőfeszítést igénylő aktív cselekvésre, amikor még gondolkodni is unalmas.

A belső világ felfedezésére csak az alkalmas, aki a krízis-túlélés-fejlődés hármasának jegyében képes a fejlődésre, ám ahhoz szükséges a krízist felismerni.

így az emberi tudatfejlődés csalóka lehet, csak a látótér tágul, ami nem fejlődés, hanem egyfajta intellektuális stagnálás, cselekvés nélkül. A jövő társadalmában unatkozó emberek egyre inkább elszakadnak a fizikai valóságtól, lázasan keresik a céljaikat, de a cselekvés hiányában képtelenek lesznek megtalálni azokat.

És miként találhatnák fel magukat egy ilyen környezetben a fejlett társadalmak? Isten már nincs, mítoszainktól is sikeresen megszabadultunk, az új mítoszok egyelőre nem tűnnek időtállónak, és több zavart okoznak, mint azok, amiket magunk mögött hagytunk. Értelmét veszítheti sok minden, ami korábban értelmet adott az emberi létnek.

Ezért a stabil kapaszkodók nélkül maradt ember teljesen egyedül lesz kénytelen feltalálni magát az új környezetben, ami első körben a jelenkori kulturális meghatározottságba is kódolt primér ösztönkiélésnek – maszturbáció a végelgyengülésig, végtelenített bulimámor, minden meggyőződés nélküli, erőszakba hajló tüntetés a balhé kedvéért, öncélú agresszió és terrorizmus stb. – kedvez. Az élvezetekbe menekülés azonnali jutalommal kecsegtet, miközben a mélyebb értelemkeresés zsákutcába fut.

A hedonizmus kultúrájának térnyerése és az egzisztenciális nihilizmus népszerűsége reflexszerű, passzív reakció az értelemkeresésre és az egzisztenciális üresség leküzdésére, holott a kultúra lehetne az értelmes emberi élet újraformálásnak a terepe is a techkorszakban.

Nem csupán szórakoztatás, nem is pusztán identitásképzés és -fenntartás, hanem a lét szakadékain átvezető híd az unatkozó ember megmentésére azzal a megjegyzéssel, hogy a történelem legnagyobb részében a kultúra alapvető kereteit meghatározó vallás adta a legátfogóbb és legszilárdabb keretet adta ehhez.

Tolsztoj Kreutzer szonáta című kisregényének egyik párbeszéde az MI hajnalán is elhangozhatna:

Ne bízzuk a választ a mesterséges intelligenciára.