Maga mit tart? Disznót? Nem. Tehenet? Nem. Lovat? Nem. Juhot? Nem. Hát akkor mit? Rabszolgát!
Olvasom: az illetékes szervek 38 személyt vettek őrizetbe, akik a vád szerint embereket (köztük kiskorúakat) raboltak el, láncon tartották, kényszermunkára hajtották és bántalmazták őket, mindezt embertelen körülmények között. És a hírek szerint nem tegnap kezdték az ipart: az argeși terror 2008 óta tart.
A honi és nemzetközi sajtó természetesen felrobbant a hírre. De láttam Románia miniszterelnök-helyettesét is, amint fejét csóválja és határozottan kijelenti: sajnálatos, hogy ilyesmi a 21. századi Romániában megtörténhet. (Nem mondja komolyan! Másrészt, mit is mondhatna, ugye…) Mást nagyon nem láttam háborogni az ügyben, de hát nyár van, meleg van, szabadság van. Meg egyenlőség, meg ilyenek. (Persze az is lehet, hogy mindenki háborog, csak én nem nézem eleget a televíziót.)
Egy dolgot azonban módfelett furcsállok. Az egyik televíziós riportban láttam, hogy a riporter a „rabszolgatartó” banda szomszédait kérdezgeti, egyre inkább hitetlenkedve (vastag bőre van egy-egy ilyen riporternek, tudom, de ez még neki is soknak bizonyult): És mondja, néni, nem látott semmit? Nem tűnt fel, hogy a szomszédban láncra vert alakok vannak? Nem látta, hogy verik a gyerekeket? Egyáltalán, nem látott semmi furcsát? A válasz: nem. Öt embert kérdezett a riporter. A válasz mindannyiszor: nem. Nem történt semmi furcsa, semmi különös. Na és akkor kérdezem: egy faluban – abban a faluban, ahol egy tenyérrel rövidebb szoknyában nem lehet kimenni a házból, mert megszólják az embert, abban a faluban, ahol mindenki mindent tud mindenkiről – senkinek fogalma se lenne arról, hogy egy banda majd’ 10 éven keresztül gyakorlatilag emberkínzásban utazott? Hát, én ezt nem hiszem. Félt a falu? Megfenyegették a lakosokat? Nem érv. Bárki felhívhatta volna a rendőrséget, ahogy most végre megtörtént. Van egy sejtésem: az a falu, amit az irodalomból ismerünk, meghalt. Vége a rurális idillnek. Ahol zöld a fű, acélosan mosolyog a paraszt és mindig van egy ma született bárány valahol a tájban. A végletekig cinikussá vált falusiak hátat fordítottak a borzalomnak. Nem a mi dolgunk. Borzasztó távlatok ezek.
De hogy ne fejezzem be éppen ennyire szomorúan: van egy ötletem, a felháborodottan nyilatkozgató (vagy éppen nem nyilatkozgató) politikusokkal kapcsolatban. Kapjuk el és láncoljuk oda őket hivatali íróasztalukhoz. Hátha akkor jobban teljesítenek. Vagy bár elkezdenek reflektálni a saját remek kis pozíciójukra. Ha már megválasztottuk őket, és belecsöppentek a pixisbe, mint légy a tejbe.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.