A hiedelmek egyidősek az emberiséggel, ezt pedig egy közvélemény-kutatás nem fogja tudni megváltoztatni

A paradoxonokkal való együttélés képességét nem tanítják sehol, főleg nem a szociológusok körében – mégis sokan tökéletesen megvannak vele. A társadalom, legalábbis.

Csak a társadalomtudósok szeretnek időnként olyan felméréseket készíteni, amelyek létrejötte után sokadjára is

és ezen okvetlenül változtatni kell. Lehetőleg úgy, ahogy ők szeretnék. Ezt pedig a nagy számok törvényeinek és a reprezentatív mintavétel módszereinek alkalmazásával szeretnék alátámasztani. Ha kijön a matek, akkor lehet magyarázni. Csak az nem mindegy, hogy.

Bizonyos társadalmi folyamatok megváltozása az időben természetesen kívánatos volt – gondoljunk csak bele, mi minden történt, mondjuk, a 19. század óta. Karl Popper különbséget tett az utópisztikus társadalommérnökség (amikor valaki teljes társadalmat akar radikálisan áttervezni) és a lépésről-lépésre haladás között (amikor kis, ellenőrizhető beavatkozásokkal javítunk a rendszeren). Popper az utóbbit tartotta kívánatosnak, mert a nagy, átfogó társadalmi kísérletek gyakran diktatórikus vagy katasztrofális következményekhez vezetnek.

A progresszió jegyében elkövetett ilyen-olyan felmérések és beavatkozásra tett kísérletek rendszeres adagolása is azonban egy idő után feltűnést kelt. Egyrészt azért, mert

(adott esetben egyáltalán), ugyanis igen mélyről törnek fel ahhoz, hogy puszta rációval hatni lehessen rájuk.

Ilyen kísérletnek látom azt a nemrégiben napvilágot látott INSCOP-felmérést is (erről itt és itt írtunk), amelyet a Remus Ștefureac-ék készítettek nemrégiben, Románia a mágia és az ezotéria között címmel, és amelynek eredményeit a román sajtó is azonnal felkapta – a felmérés eredményeinek grafikonos ábrázolása és összesítése az Informat.ro oldalon teljes egészében megnézhető.

Az eredmények korántsem olyan megdöbbentőek, mint ahogy azt néhány helyen keretezték, a felmérés milyenségének beszédessége azonban jó pár kérdés kapcsán nyilvánvalóvá válik. Természetesen nem egyszerű feladat olyan kérdéssort összeállítani, amely minden társadalmi réteg, végzettség, korcsoport és egyéb kategória számára érthető és egyértelmű. Ráadásul a felmérés témája abból a szempontból adhat aggodalomra okot, hogy az emberek nem szívesen válaszolgatnak mágiával és ezotériával kapcsolatos kérdésekre (főleg nem telefonon, ahogy a felmérés történt, 1100 személy véletlenszerű kiválasztásával), ugyanis ez egy rendkívül érzékeny téma, amely a személyes meggyőződések legmélyebb rétegeit érintik adott esetben.

Az elől viszont nem térhetünk ki, hogy

(Meg hogy, ismétlem, mennyire van erre egyáltalán szükség.) Ugyanis az INSCOP-felmérésben megfogalmazottak alapján joggal kérdezhetnénk, hogy mi a túró köze van a mágiához és az ezotériához a kovid-oltásoknak vagy a földönkívülieknek? Nem túlzás: olyan altémákat is egy kalap alá vettek, amelyek olyan távol állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Hacsak nem az volt a cél, hogy a romániaiak összes hiedelmét egy akolba tereljék, ami szerintem súlyos hiba, és a későbbi magyarázkodás sem segít sokat rajta,

ráadásul a pártpreferencia mentén is adatolható eredmények további szakadékokat ékelnek a már eleve forrongó társadalomban.

De lépjünk csak vissza egyet. A balkáni-bizánci alapokon nyugvó, a kelet és nyugat közé beszorult Románia mindig is

Ez egyrészt azért fontos, mert ha a vallás mai napig összetartó erő a társadalomban, és a hit, a felsőbb hatalomba vetett bizalom egyéni és közösségi szinten is megtartó, kohéziós erő, akkor egy ilyen felmérés egész egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal a különbségtétellel, ami ennek kapcsán azonnal felmerül.

Pontosabban: ha a romániaiak több mint fele hisz az energiával telített helyek létezésében, ez pedig a felvilágosult, felméréseket végző értelmiség számára megdöbbentő, akkor itt az ideje felkészülni arra a nagy bejelentésre is, hogy

sőt – a hit ereje meghatározó az életük több területén is, mint például az egészség, a bátorság, az önértékelés. Legyünk őszinték: mi magunk is tudunk mondani olyan helyeket, amelyek fontosan számunkra, és úgy érezzük, hogy feltöltődünk, ha ott tartózkodunk. Legyen az a saját kertünk, vagy máshol – egy forrás, egy hegycsúcs, vagy egy szent hely. De hát mindenki tudja, hogy ez nem igaz, nem létezik, nincs ilyen, az ortodox pópák meg továbbra is mondják a fekete miséiket kérésre, pénzért. Kettős mérce, ugye.

Hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint a szerencse fontos az életben, nemtől, kortól, végzettségtől függetlenül, az nem arra mutat rá, hogy jujj, a románok micsoda elavult hiedelmek mentén gondolkodnak, hanem arra, hogy a szerencse fogalma tulajdonképpen egyidős magával az emberiséggel, és az események véletlenszerűnek érzékelhető alakulását senki nem tudja valójában befolyásolni – és ez rendjén van így.

Nem egészen nyilvánvaló, hogy az ufókhoz kapcsolódó állítás és kérdés kinek az agyából pattanhatott ki: „a földönkívüliek már meglátogatták a Földet, de a kormányok ezt elhallgatják” (majd a megkérdezett válaszoljon nemmel, igennel vagy nem tudommal). Bréking nyúz: az ufókról nemes egyszerűséggel nem tudunk semmit. Amióta az emberek ismeretlen eredetű dolgokkal szembesültek, azóta kutatják őket mindenféle módszerekkel – az ufók kérdése világszinten egyszerre tudományos, fantasztikus és művészeti produktum, soha véget nem érő inspirációs forrás. Mivel nem tudunk róluk semmit, ezért a létezésükről sem állíthatunk semmi biztosat, így meghiúsul az egész kérdés, miszerint „a románok” „azt hiszik” „hogy a földönkívüliek köztünk vannak”.

Remus Ștefureac kéztördelve fejezte ki abbéli aggodalmát a felmérés eredményeinek bemutatása során, hogy az efféle hiedelmek járványszerűen befolyásolják Romániát, amelynek következtében a természetfelettibe vetett hitet sajnos ki lehet használni politikai célokra. Az első kérdésem az lenne Ștefureac úr számára, hogy

Nem hinném, hogy a természetfelettibe vetett hit vinné rá az embereket az eszement tiktokozásra, ahol zajlanak manapság a kampányok, miközben a politikai mélyrétegekben önfeledten hoznak olyan döntéseket a társadalomra vonatkozóan, amelyeket még egy isten is megirigyelne.

„Az államról, az oktatási rendszerről, a fiatalabb generációk oktatásáról beszélünk, de a pedagógusok képzéséről is, mert itt is sok meglepetés érhet minket, amelyekben gyermekeink pedagógusai, néhányan közülük, szintén hasonló hiedelmekkel rendelkeznek. A társadalom egésze, a média, a magánszektor, amelyek támogathatják az oktatási projekteket, a valódi kultúrához, az igazi kultúrához való kapcsolódási projekteket. Demokratikus rendszerben élünk, senki sem tiltja a hiedelmeket, és teljesen abszurd lenne ezt tenni, mert akkor bizonyos hiedelmek virágozni fognak. Azt hiszem azonban fontos, hogy határokat húzzunk, amikor az emberek őszinte hiedelmeit – és minden joguk megvan ezekhez a hiedelmekhez – kihasználják a politikusok, kihasználják azokat olyan emberek, akik befolyásra vagy könnyű anyagi haszonra vágynak, kihasználva a lakosság félelmeit, szorongásait.”

– mondja Ștefureac úr, miután kiderült számára, hogy tökmindegy, valaki egy falusi iskolában végzett 8 osztályt, vagy egyetemi oktató, mégis vannak hiedelmei, meggyőződései (hogy tapasztalatokról ne is beszéljünk, mert az már szörnyűség, és rögtön meg kell változtatni).

Ő nem tiltana be semmit, de azért szélesebb körű társadalmi erőfeszítést szorgalmazna az ilyen attitűdök korrigálása érdekében. Még úgy is, hogy pont az általa fetisizált racionális és felvilágosult nyugati kultúra vág vissza neki azzal, hogy tulajdonképpen felfalja saját gyermekeit. Erre, szerencsére, rájött, amikor ezt mondja: „egy városi jelenségről beszélünk, mondjuk egyfajta új kultúráról, amelyet más országokban is megtalálunk. Ez egy globális jelenség is.”

Annak ellenére, hogy a városi térségben egyrészt intenzív a bizonyosság, a rend, a kontroll, az értelem keresése, az urbánus és rurális környezet közötti különbség a grafikonok tükrében sokszor elenyésző.

Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy a megkérdezettek nagyobb arányban (de még mindig kisebbségben) gondolták úgy, hogy az oltásokat a társadalmi kontrollra használják. Az intézményekbe vetett bizalom hiánya, a gazdasági és társadalmi szorongások hátterével, ráadásul egy elég érdekesen (hogy finoman fogalmazzak) kezelt világjárvány óta, főleg az időnként túl- vagy nem megfelelőképpen adagolt biztonsági intézkedések mély nyomot hagytak az emberek pszichéjében, akik úgy érezték,

(És itt nem csak a román kormány intézkedéseire gondolok.)

A felmérés eredményei tulajdonképpen nem aggasztók. A románok többsége nem hiszi azt, hogy az ember nem volt a Holdon, nem ijednek meg egy fekete macskától, és ahogy majd’ minden kultúrában, tökéletesen megfér egymás mellett a vallás, a hitvilág és a tudomány, ahogy az az emberiség történelmében mindig is megvolt.

Az 5G-től, a mesterséges intelligenciától és a külső hatalmi befolyástól való félelem csupán arra mutat rá, hogy vannak még szürke zónák, amelyek megértése és elfogadása még hosszú időbe telik. A kulcsszó a hosszú. Ezt pedig nem lehet gőggel elintézni egy információs háborúban.