// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Casă de piatră!

Fiatal nők estek egymásnak egy kolozsvári Halloween-buli után (VIDEÓ) – hírmix

// HIRDETÉS

Megrongálták a Sepsi OSK utánpótláscsapatának autóbuszát Craiován. Nem vár tovább, megnősül Nicușor Dan.

Mikor a vodka a fejembe száll

Amíg a közösségi médiában a Halloween és a Mindenszentek ünnepéről folyt késhegyre menő vita, addig péntekről szombatra virradó éjszaka fiatal nők csaptak össze Kolozsváron. A Hegyvölgy (Piezișă) utcai incidens hajnali fél kettő körül tetőzött.

A helyszínen készített felvételeken szemmel láthatóan nem józan lányok gondolták úgy, hogy fizikai erőszak alkalmazásával tesznek pontot a vitás kérdésekre. Az ütésekkel, rúgásokkal, lökdösődésekkel dúsított csetepaté során az egyik fél a földre került, ráadásul alig maradt ruha rajta, mire a társaságában tartózkodóknak sikerült kimenekíteniük a verekedés epicentrumából. Az egyik érintett az arcán, a másik a fülén szenvedett sérüléseket.

Egy 19 éves lány bántalmazás miatt tett feljelentést a rendőrségen. A hatóságok szerint alkoholfogyasztás miatti szóváltás fajult tettlegességgé. A rendőrök a közrend és köznyugalom megzavarása, valamint testi sértés – ütlegelés vagy más erőszak – gyanújával indítottak eljárást.

// HIRDETÉS

Szédítő gyorsasággal nyer teret tehát az angolszász Halloween ünnepe minálunk is, ahol a fenti tapasztalat azt mutatja, hogy a régi szokások keverednek az újjal. Míg régen a szüreti bálokat követte verekedés, addig ma a halloweeni jelmezbálos mulatságok torkolhatnak bunyóba.

Éljen a kultúrák keveredése!

Că-n aste mâni mai curge un sânge de roman

Nincs új a nap alatt, azaz itt a legújabb, székelyföldi focicsapatot érintő szurkolói vandál cselekedet.

Ez alkalommal a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK utánpótláscsapatának autóbusza látta a kárát a craiovai kiszállásnak, ahol a Boys Craiova nevű ultragaleri tagjai a jármű oldalára fújtak „România” feliratot, majd az elkövetők román zászlóval pózoltak a műalkotás előterében.

Fotó: FB/SepsiOSK

Fotó: FB/SepsiOSK

A Sepsi OKS közleményében határozottan elítélve a vandalizmust, és közölte, hogy feljelentést tesznek az elkövetők ellen.

„A Sepsi OSK határozottan és egyértelműen elítéli a november 1-jéről 2-ára virradó éjszaka, Craiován elkövetett vandalizmust, amely klubunk akadémiájának autóbuszát érte. A járművet ma reggel megrongálva, festékszóróval lefújva találták. Ez a cselekedet méltatlan a sport szelleméhez és a labdarúgás alapvető értékeihez; távol áll a tisztelettől és a fair play elveitől. A Sepsi OSK hivatalos panaszt nyújt be az illetékes hatóságokhoz, és kéri az elkövetők mielőbbi azonosítását, valamint felelősségre vonását”

– írták.

Lakodalom lesz a mi utcánkban

Örömhírrel szolgált az államfő, 100 százalékra ígérte, hogy a közeljövőben feleségül veszi élettársát.

A Cotidianulnak adott interjúban azt mondta: bár a pályafutása sok idejét felemésztette, elérkezettnek érzi az időt egy olyan személyes döntésre, amelyet „nyugalomban és alapos gondolkodás után” kell meghozni.

Arra a kérdésre, mi történik hamarabb – felfüggesztik államfő tisztségéből vagy megnősül –, úgy felelt, hogy igyekszik minden kötelezettségét betartani.

„Tudják, bármely, a parlament által elfogadott törvényt 20 napon belül ki kell hirdetnem. Szentül betartottam minden eljárási szabályt, hogy ne legyen semmiféle vita.”

A házasságáról úgy fogalmazott, hogy természetesen meg fog történni, sőt „száz százalék”, hogy sor kerül rá.

Arra a felvetésre, hogy miért dönt úgy valaki 50–55 évesen, hogy megházasodik, Dan óvatosan válaszolt:

„Személyes kérdés, ezért némi körültekintéssel felelek. Sok minden volt… Úgy gondolom, ezt a lépést az ember az élete egy nyugodt, elmélyült időszakában hozza meg. A karrieremben rendkívül sok minden történt.”

Az 55 éves Nicușor Dan két évtizede él párkapcsolatban Mirabela Grădinaruval. Két gyermekük van: a 9 éves Aheea és a 3 éves Antim. Elmondása szerint javasolták neki, hogy az elnökválasztási kampány alatt keljenek egybe, de ezt elutasította, mondván ez családi ügy, és a család számára nyugodt pillanatban fog megtörténni. Majd nyomatékosította: az esküvő szűk körű, családi esemény lesz.

Kőházat kívánunk a majdani házastársaknak!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro