A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Pár napja történt, hogy a szemem elé került egy cikk, amely arról szólt, hogy a román (úszó)sport kurrens terminátora, David Popovici vett magának egy autót. Nocsak, hát mióta hír az, hogy egy sportoló járgányt kaufol, villant eszembe. Hiszen az összes posztdecembrista román élsportoló verdát vett, vesz vagy venni fog. Aztán a cikkből kiderült: a fiatalember annak ellenére vett egy kábé 150 000 eurót kóstáló Porsche Spydert (oké, később kiderült, másodkézből vette, potom 120 000 euróért), hogy a párizsi nyári olimpiát követően (ugye, egy aranyérmet és egy bronzérmet hozott haza) a Țiriac Alapítványtól két darab autót kapott ajándékba (mindegyik éremért egyet-egyet), pár hónappal korábban.

(A nagy luxusautókra van a román nyelvben egy igen szaftos kifejezés, a magyarul visszaadhatatlan „bolid”.) Pénze van hozzá, meg is dolgozott érte. Ilyen ez a fogyasztói társadalom, miért is ne.

Aztán pár nappal később elhűlten figyeltem, amint felrobban a román közbeszéd. Egyetemi tanároktól Cristian Tudor Popescuig és egyéb véleményvezérekig (lásd itt meg itt) sokan véleményt nyilvánítottak Popovici úr Porschéja kapcsán. Egyesek szapulták, hogy miféle dolog ilyen botorságot művelni, mások védték, hogy ugyan már, a szapulók inkább szerezzenek aranyérmeket Romániának és aztán dumáljanak. (És persze, voltak olyanok is, a kurrens közöshálós divat szerint, akik azonnal vérét kívánták a másiknak, vagy épp mindenkinek.)

A vélemény- és ítéletcunami láttán ismét eltöprengtem az eseten. Mert hát végül is mi a probléma?

Nagyon keményen megdolgozott az eredményeiért, mert másképp nem hullottak volna a nyakába az aranyak. Feltehetően van pénze, hiszen a hírek szerint csak a párizsi olimpiai szerepléséért 140 000 eurót kapott. Feltehetően jól megy dolga, hiszen nemrég amerikai egyetemek kapkodtak utána, hogy a csillagos-sávos lobogót erősítse úszásban, amit flottul visszautasított, legalábbis egyelőre. Szóval nem látom be, mi a probléma azzal, ha egy ember (életkortól, nemtől, mindenféle egyébtől függetlenül) vesz magának egy rohadt drága és rohadt nagy autót. Amellyel igazán száguldozni a hazai utakon nem lehet, viszont messziről látszik, hogy az illető nagy ember. Ami szintén igaz, hiszen David Popovici valóban úszózseni, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem. Meg nemzeti hős. Meg folyton azt írták róla az újságok, hogy milyen kedves, milyen szerény, milyen egyszerű ember.

Valószínűleg itt van a probléma gyökere.

Tessék, kisfiam, látod? Ez a David halomra nyeri az aranyérmeket a mi kis hazánknak, mégse nyivákol, hogy még egy legó kell neki, a többi hat mellé! Nyilván Popovici úr nem hibás azért, hogy követendő példává vált. Ezt csinálta belőle a média meg az elit közbeszéd. Mellesleg, igen dicséretes módon. Hiszen nem egy nőverő, kétbites nótákat elég rosszul éneklő, mindennel is felvágó manelistát igyekezett példaképként az ország elé állítani a tisztelt sajtó és bárki más. (Jó, Dani Mocanunak és társainak nincs szüksége imázsépítésre.) És biza,

Fáj az egyetemi tanár úrnak, fáj Cristian Tudor Popescunak és fáj egy csomó embernek, akik mind az értelmiségi elit tagjai és akik nem teljesen megalapozott módon valamiféle mitikus hőst kezdtek belelátni Popovici úrba.

Feltevődik a kérdés (amit a Popovici urat védők is feltettek): mi a baj azzal, hogy a srác vett magának még egy autót? Rosszabbul fog úszni? Kevésbé lesz tisztességes? Szerény? Nem valószínű. Érzésem szerint rosszul védik a védők Popovici urat. A támadóknak ugyanis nem az a bajuk, hogy a bajnok vett magának egy nagy és a hazai utak nagy részén használhatatlan autót. Az a bajuk, hogy ezzel a gesztussal Popovici úr tulajdonképpen

Biza, van egy ilyen ideális minta is: Romániában az számít követendő példának, akinek a lehető legnagyobb autója, legnagyobb telefonja, legnagyobb villája van, és mindezekből mindjárt három. Ha tetszik, a román nép lelke erről álmodik. Tehát a példaképei is ilyenek. Na mármost, David Popovici másféle ikon… volt. Olyan, amilyennek az értelmiségi elit elképzel egy példaképet. Keményen dolgozik, szerény, kedves, csendes, egyenes, nem a villa meg a teló meg a csodaautó számít neki. És román, persze. Na kérem szépen, a román értelmiségi elit példaképe épp egy Porsche Spyderben hull alá a mélybe.

Van itt még valami. Sokan feltették már a kérdést:

A válasz roppant bonyolult és sokrétű, viszont visszatérő eleme a közoktatás minősége. Jaj, de sokan jelentették már ki: a romániai közoktatás tulajdonképpen sohasem vált igazán korszerűvé. Egy toldozott-foltozott fércmű, amelyet egyetlen közoktatási miniszter sem mert vagy tudott megreformálni. Most épp egy igazán kiváló szakember került a közoktatási tárca élére:

(Attól eltekintve, hogy úgynevezett technokrata miniszter, ami sok jót nem jelent, hiszen gőze nincs a háttérben zajló pártpolitikai harcokról, egyezségekről, vagyis ott tolnak ki vele a politikusok, ahol épp akarnak, ha úgy hozza az érdek.) Szóval, tényleg nehéz nála jobb embert találni, aki megreformál(hat)ja hazai közoktatást. A reformot egyébként David úr ügyesen be is jelentette. Végigolvastam a szöveget és arra gondoltam, hej, ha csak a felét sikerül végrehajtani,

Na de a valóság jött és szájon verte David urat. A tavalyi év legvégén jóváhagyott sürgősségi kormányrendelet gyakorlatilag minden eszközétől megfosztotta a minisztert: csak a meglévő ügyeket tudja továbbra is végrehajtani, legalábbis egyelőre.

Tehát: ha nincs közoktatási reform, marad minden a régiben. Románia fiatal ország, amelyet ráadásul 40 évre élve eltemetett a kommunista diktatúra.

Amíg ezt a kemény munkát el nem végzik, a román nép lelkének sincs esélye változni. Ha pedig nem változik a román nép lelke, kell a francnak a szerény, takarékos, keményen dolgozó, kedves, csendes példakép. És nem is igazán lesz, aki azzá válhatna.