Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Fotó: DeepAI.org
Amikor ezeket a sorokat írom, éppen feltelt a parajdi sóbánya a Korond-patak medrében lezúduló vízzel. Megtelt vízzel. A nagy járatokban, tárnákban, termekben most víz van és sötét. Olyan ott lenn, mint az óceán mélyén, hajóroncsokként állnak a sötétben és a hideg vízben a benn rekedt bányagépek, a felszerelés, a turisztikai részleg, a játszótér berendezései, amiket nem sikerült kimenteni.
Az a baj, hogy a cselekvőképes szereplők részéről egyelőre nem nagyon látszik az elszánt akarat, amire alapozva hasznos idő alatt el lehetne távolítani a bezúduló vízből és kioldott sóból álló vastag, telített oldatot, úgy, hogy a bánya strukturális szerkezete, a sófalak ne sérüljenek ez idő alatt. A folyamatokat innen a természet és a fizika irányítja. A bánya előbb-utóbb beomlik, a térség megváltozó geológiai stabilitása pedig várhatóan talajmozgásokat, földcsuszamlásokat okoz majd, ezek pedig nem csak a közvetlenül a bánya fölötti területet, hanem a települést, a házakat, az emberek életét is veszélyeztetni fogja.
Hosszú ideje ismert az a kockázat, hogy a bánya fölött elfolyó Korond-patak vize előbb-utóbb beszivárog a bányába, mégsem történt megfelelő védekezés, medermegerősítés, vízzárás. Most, hogy a baj bekövetkezett, kezdődik a hosszas egymásra mutogatás, felelősséghárítás, mert ez így szokás.
*****
Tavaly nyáron írtam egy kis sci-fi történetet, amely a parajdi sóbányában játszódik a jövőben. Az ilyen történetek nyilván a képzelet szüleményei, de az alaphelyzetük valahogy mégiscsak kapcsolódik a jelenhez, illetve a jelenlegi valóság elképzelhető, talán lehetséges jövőbeli alakulásához. Abban az írásban a klímaváltozás, a felmelegedés, a kibírhatatlan hőhullámok szolgáltatták a hátterét a sztorinak, amelyben a Parajd környékén élő emberek a sóbánya mélyén keresnek menedéket a gyilkos klíma elől és ott rendezkednek be a túlélésre.
Aztán egy évnek sem kellett eltelnie és május utolsó hetében a valóság átírta lehetőségek palettáját, amiből a jövő kifejlődhet. A természet, a klíma átrendezte a dolgokat, de nem perzselő hőhullámok jöttek – bár az utóbbi évek tapasztalatai alapján akár azok is jöhettek volna.
Egy másik klíma-főszereplő, a víz miatt következett be Parajdon az a katasztrófa, amely valószínűleg örökre megváltoztatja a környék arculatát és az ott élő emberek életét.
Pedig a természet nem rosszindulatú és nem is ellenünk van, csak követi a saját törvényeit. Akkor viszont velünk van a baj – vághatnánk rá rögtön, csakhogy akkor nem számolnánk azzal, hogy mi, az emberek, mindennel, amit az évezredek során alkottunk, ugyanúgy a természet szerves részei vagyunk, mint egy patak, egy pillangó vagy egy virág.
Nincs olyan, hogy vagyunk mi és van a természet, amit mi, a felelőtlen kívülállók tönkreteszünk, megmérgezünk és felszámolunk. Minden, amit mi létrehozunk, gyártunk, az nem származhat máshonnan, mint a természetből, legyen az építmény, üzemanyag, műanyag vagy beton. Vagyis tárgyaink és minden egyéb, amit létrehozunk, nem természetidegenek, hiszen mi, a természet részei hozunk létre mindent abból, ami a természetben egyébként is megvan.
Mindez persze átalakulásokkal jár, mivel a több millió tonnányi szén-dioxid, hulladék, méreg és egyéb melléktermék, az elhordott hegyek, az elvezetett folyóvizek, a lecsapolt mocsarak, az óceánokban úszó szemétszigetek közvetlenül és közvetve is, következményláncokon keresztül jelentősen megváltoztatják a környezetünket. Látjuk, érezzük az utóbbi évtizedekben ezeket az átalakulásokat, az emberi eredetű környezetváltozás hatásai tagadhatatlanok.
– mármint ránk, emberekre nézve, a természet nem fog ettől elpusztulni –, és az életünket, az életformánkat jelentősen meg fogják nehezíteni ezek a változások. Csak hát a jelek szerint mi azt szeretnénk, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, ami a természeti törvények értelmében lehetetlen. Vagyis nem tudjuk elképzelni az életünket a jelenlegi életformánkon kívül, de a természetkárosítást is szeretnénk (?) megakadályozni.
Arról a laptopról és arra a közösségi médiára, amelynek az előállítása és működtetése olyan mértékű környezetszennyezéssel jár, amit távolról sem tud kompenzálni az a pár fa, amit elültetünk, és az a néhány üres üveg, amit visszaváltunk.
Vagy átállunk az elektromos járművekre – ez, ugye, most éppen zajlik –, amivel a károsanyag-kibocsátás a továbbiakban nem az autónk kipufogóján keresztül történik majd, hanem tőlünk távol, egy szép nagy és durván szennyező erőműnél, esetleg egy másik kontinensen. Exportáljuk az eddig szem előtt levő mocskunkat, mert ha nem látjuk, akkor az nincs, mi pedig abban a tudatban fekszünk le este, hogy felelősen védjük a környezetünket.
A tényleg komolyan vehető, hozzáértők által készített nagy környezetvédelmi tervek vagy elképzelések kivétel nélkül azt hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi életformánk tarthatatlan, ha valóban érzékelhetően akarjuk kímélni a természetet.
Vagy megvárjuk, amíg valóban tarthatatlan lesz és összeomlik? Mert egy dolog szelektíven gyűjteni a hulladékot és visszaváltani az üres üvegeket, de jóval bonyolultabb és nehezebb lemondani az autózásról, a repülésről, a mobiltelefonról, az olcsó ruhákról és a nem helyi eredetű termékekről.
Persze, vannak romantikus elképzelések arra vonatkozóan, hogy mindannyian visszafogottan, józanul és körültekintően élünk majd a természettel összhangban, de ezeknek az elképzeléseknek az a nagy bajuk, hogy nagyobb skálán, globálisan megvalósíthatatlanok (egyébként a világ lakosságának óriási része így él – kényszerből, mert az érték- és életmód-globalizáció folytán viszont az a célja, hogy a nyugati fogyasztó-környezetromboló minta szerint éljen).
Milyen jótékony hatalom tudna elindítani és fenntartani egy ilyen, a jelenlegi politikai és társadalmi értékeinkkel teljesen ellentétes folyamatot?
Ritkán gondolunk rá, de az, hogy a globalizálódott nyugati életforma, és vele együtt minden, amit csak kitermelt a kultúrától a tudományon át a technikáig, ilyen, amilyen, pontosan annak a közvetlen eredménye, hogy a természethez úgy viszonyultunk, ahogy azt az elmúlt alig két évszázadban tettük. Ami viszont szennyezéssel, a természet megváltoztatásával, folyamatainak befolyásolásával járt és jár ma is. Nem tudunk szennyezés nélkül sem telefont, sem gyógyszert, sem ruhát, sem élelmiszert gyártani.
ez utóbbi megszüntetése pedig magának a civilizációnak a megsemmisülésével járna.
Erről a kegyetlen vagy-vagy helyzetről, amiről most szándékosan sarkítva beszélek, persze kiderülhet, hogy nem feloldhatatlan dilemma, mivel nem lehet kizárni, hogy éppen a tudományos és technikai fejlődés eredményez majd olyan, esetleg ma még elképzelhetetlen megoldásokat, amelyekkel jóval könnyebb lesz semlegesíteni civilizációnk környezeti hatását. Egyelőre ez még a láthatáron sincs.
A bányakatasztrófa egy eseményláncolat következménye, ez a láncolat pedig visszafelé nézve szépen látszik. Akkor lehetett volna megelőzni a bánya feltelését, ha a felelősök időben lépnek és vagy elvezetik másfelé a Korond-patakot, vagy pedig elszigetelik a patak vizét a bánya fölötti részen (lebetonozzák a medret) és folyamatosan figyelik a az esetleges vízszivárgásokat.
A patak megnövekedett vízhozamának egyértelmű oka pedig az esőzéseken kívül (ami nagyrészt szintén az emberi környezeti károkozás következménye) az, hogy a vízgyűjtő medencéjében olyan mértékben kivágták az erdőket, hogy a maradék nem képes a talajban megkötni a csapadékot, ami így egyszerre zúdul le – egyébként nem csak Parajdon, hanem országszerte és világszerte ez az egyik legfőbb oka az ilyen villámáradatoknak.
Itt van tehát a konkrét parajdi alaphelyzet: kivágtuk az erdőt, mert kellett a fa és a pénz, akkor viszont a víz elönti a bányát, amit azért nyitottunk, mert kellett a só és a pénz. Megakadályoztuk a kettő közötti törvényszerűen létrejövő kapcsolatot? Nem. Felismertük ennek a nagy természeti rendszernek az egyensúlyát? Hát persze. De figyelmen kívül hagytuk, mert kellett a fa és a só és a pénz.
És ennyi.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.
A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.
Az, hogy lassan három hónapja nincs kormánya az országnak: baj. De nem tragédia.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.