A papíralapú olvasás jobbat tesz az agyunkkal, mint gondolnánk

Nemrég kaptam kölcsön régi magyar Metal Hammereket. Elég nevetséges ezt így leírni: mintha legalábbis a régi magyar irodalom szemináriumi anyagai lennének – valami nagy becsben tartott kéziratok.

Nem is áll olyan távol ez a valóságtól, ugyanis

akik 1986 óta igyekeztek egy évben tíz lapszámot kiadni a szubkultúrára éhes olvasók számára. A lap párszor már belekerült a slamasztikába és a túlélése forgott kockán, sajnos jelenleg is ugyanez történik. Digitális lapszámok kiadásával próbálták orvosolni a helyzetet, 1-2 vastagabb nyomtatott változattal kiegészítve, támogatások, drágítások, egyebek mellett.

Azért nehéz ezt végignézni, mert olyan emberek munkájának láthatjuk az utolsó erőfeszítéseit, akik az egész életüket feltették ennek a zenei műfajnak a népszerűsítésére, az arról szóló információ átadására, a közösségépítésre, a magyar nyelvterület lefedésére. A Metal Hammer, később Hammerworld magazin elérhetővé vált Erdélyben is (meg Felvidéken, Vajdaságban), ahol szintén sokan vásárolták, rendelték meg a magazint.

Hogy hogyan juthattak el a kölcsön kapott, nyolcvanas évek végén kiadott lapszámok a határon, azt nem tudom, de ezeket, és a kilencvenes évek legelején kiadottakat

Nem mintha nem lettek volna tele a polcok folyóirat-hegyekkel korábban is (Nők Lapják, Szabadságok…). Megelevenedtek előttem a nagyon halvány gyerekkori hangulatok, emlékek, összevegyültek a filmekből, könyvekből és az internetről összeszedett információval, hogy kialakuljon bennem egy kép arról az időszakról, és visszarepítsen egy olyan analóg múltba, ami már sosem fog visszajönni.

De néha jó, hogy visszatér. Az ember egyszerűségre, kiszámíthatóságra, a munkája megbecsülésére, rendszerre, igazságra vágyik egy post-truth korszakban, ahol az agyunknak annyi információt kell minden nap feldolgoznia, amennyire valószínűleg pár évszázaddal, vagy akár évtizeddel ezelőtt még gondolni sem tudott.

Az agyunk nem úgy alakult ki, hogy mindezt a rengeteg beérkező információt feldolgozza. Sőt, a tudósok szerint az ok, amiért sokan közülünk állandóan kimerültnek érezzük magunkat, az pont az információs túlterheltség. Még akkor is, ha történetesen tudásszomjunk van, és belevetjük magunkat az információ sűrűjébe.

– olvashatjuk a felmérésekben. Ráadásul 2011-es adat adja a példát, ami – a legjobbak között is – 14 éve volt, azóta pedig még kétségbeejtőbb lehet.

A Metal Hammer magazin személyes példája révén döbbenetes ezzel a mostani agyunkkal végignézni, ahogy lelkes emberek ezrei (annak idején 10 000 példányban is kinyomtatták a lapot!) üzennek egymásnak a Súgd meg nekünk rovat hasábjain, ahol diszkográfia-leírásokat kérnek a szerkesztőkről, egy hónapos késéssel adnak hibaigazítást, vagy zenekart szeretnének alapítani X megyében, netán levelezni akarnak Y banda rajongóival, nyilvánosan megadva a postacímüket, Z posztereket adnak ABC poszterekért és egyéb képekért cserébe.

A koncertbeszámolók, zenekari ismertetők, új megjelenések, interjúk mind első kézből kapott, fontos és izgalmas információknak számítottak, amiket a rajongók, olvasók lelkesen vártak hónapról-hónapra. És meg is jegyezték.

már elég régóta végeznek felméréseket erről is, miszerint a kézzel leírt vagy nyomtatott, papíralapú szöveget az emberi agy jobban megjegyzi és fölfogja, mint a képernyőn olvasott szöveget (írom ezt úgy, hogy mindannyian képernyőn fogják olvasni, ugye). Ez a tanulás elősegítésében ugyan lassabb, hiszen tollat kell ragadni, és bizony jegyzetelni kell, oldalakon keresztül írni, vázlatokat készíteni stb., ugyanakkor sokkal hatékonyabban megragad az információ.

Ugyanezt lehet elmondani arról a jelenségről is, hogy papíralapú térképeket már csak a hegyvidéki túrázók használnak, ők is a biztonság kedvéért, meg néhány lelkes papírtérkép-kedvelő – a GPS mindent átvett, még az olyan mezei szokások helyét is, mint az irányjelző táblák figyelését a kormány mögül.

Elvileg nem is arról lenne szó, hogy a fiatal generációk minden tagjának tudnia kellene minden áron, mi volt az a floppy-lemez vagy neadjisten, a „menedzserkalkulátor”. Ezt még az idősebbek sem mindig tudják. A memóriánk kihelyezése, az okoseszközök mint hozzánk nőtt testrész kezelése az, ami felpörgeti az információ áramlását, de megállítani nem mindig tudja: az áramláson, átfolyáson van a hangsúly, nem a megmaradáson, a tároláson és a használaton.

Néhány adat arról, mennyi időt töltünk képernyő előtt (2024-es adatokra támaszkodva, a statisztika többi adatait itt lehet megnézni):

• Világszerte az emberek naponta átlagosan 6 óra 40 percet töltenek képernyőn.
• A napi képernyőidő 2013 óta naponta több mint 30 perccel nőtt.
• A 0-2 évesek csaknem fele (49 százaléka) okostelefonokkal kommunikál.
• A Z generáció naponta átlagosan 9 órát tölt képernyőn.

A régi Hammerek forgatása – de bármely analóg média kézbevétele, legyen az kazetta, bakelit, könyv, bármi –

Nem feltétlenül a régi-új információ megjegyzése miatt, hanem azért, mert biztosít egy teljesen más flow-élményt. Nem a dopaminszintünk csúcsra járatása és a végtelenre nyújtott visszacsatolási hurkokba gabalyodás okozta kimerültség fogja leuralni az életünket. Már így is leuralja: nincs visszaút, és minél hamarabb valljuk be önmagunknak, annál könnyebb elfogadni és kikerülni a bűntudat rögös útját.

Ha viszont időnként visszarepülünk az időbe és jelen idejűvé tesszük az analóg életformá(n)k részeit, azzal többet nyerünk, mint veszítünk. Vegyük elő a kazettofont, lemezjátszót. Üssünk fel egy könyvet. Nézzük végig egyik kedvenc magazinunk valamelyik évfolyamát. Szemléljük hosszan a nyomtatott lapot. Fotózzunk filmre.