A jó romániai sofőr

Közlekedne a jó romániai sofőr az utakon, de nincsenek utak, vagy ha vannak netán, tele vannak autóval. Ott az a sok autó és az a kevés út, egyáltalán nem fair, hogy osztozni kell: egy autó, egy út, úgy lenne az ideális a jó romániai sofőrnek, erre fel – mint a fociban, ahol egy labda jut annak a sok játékosnak, és közben olyan sok a szabály – mindenki ott tolong azon a kevéske aszfalton, s nem lehet haladni.

A haladás igen fontos a romániai közlekedésben, bizonyára történelmi okokból, végül is tájainkon majd ötven évig az élet meghatározó része volt a fogalom: igaz, akkoriban még gyalogosan, vagy zsúfolt buszok küszöbén lógva jutottak el az emberek a gyárak Haladás nevű szekcióiba, hogy fogadjanak kártyázás közben kedvenc, Haladás nevű sportklubjuk eredményeire, esetleg pannókra véssék fel a szót országépítés közben. S minthogy már akkor is mindenki úgy haladt, ahogy tudott, az eljárás remekül áthagyományozódott az élet megannyi területére, így például az autós közlekedésre. Az tehát a jó sofőr Romániában, aki halad. Ahogy tud. És hát mifelénk ki mint tud, úgy halad. Mert haladni kell, de nem nagyon lehet – sokan egy egész életet elbíbelődünk ebben a küzdelemben, no, és közben közlekedünk. Hasonlóképpen.

S e körülmények közt

az a jó romániai sofőr, aki jobb sofőr tud lenni a többi sofőrnél.

Természetszerűleg egy hímnemű autóvezető mindig jobb autóvezető egy nőneműnél, de hát ezzel mindenki tisztában van. Egy férfi kérem, mint harcmezőn cirkál az utakon, jelentőségteljesen, kihegyezett idegvégződésekkel, feszülő szüggyel, és igyekszik megnyerni a csatát. Igaz, többnyire egyedül csatázik, de a cél magasztos: jobban, gyorsabban, ügyesebben. A férfi, ha sofőr: leginkább vezet. A nő, ha sofőr: leginkább közlekedik. És talán azt is kijelenthetjük: gyakran a férfi akkor is vezet, ha a nő ül a volánnál. Ilyenkor nagyon nehéz a férfinak. Mert ő máskor váltana sávot. Gyorsabban hajtana, pusztán csak azért, hogy ne akadályozza a forgalmat. Ugyanezért közelebb menne az előtte levő autóhoz, és sokkal később kapcsolná be az irányjelzőt. Arról nem is beszélve, hogy ennél a sebességnél már rég felkapcsolt volna ötösbe, és abszolút nem ott parkolta volna le az autót. Pláne nem úgy. Mindenki tudja tehát, hogy

férfi sofőrnek lenni nem könnyű dolog, mázsás, életre szóló súly a vállakon

– itt van ez a szép honi táj, lehetne nézni önfeledten, de vezetni és pláne parkolni kell benne állandóan. (A romániai autóvezetőnek egyébként, lett légyen hím- vagy nőnemű, mindig van egy ismerőse, aki nem úgy és nem oda parkolt volna, mert tud egy jobb helyet. És ezt közli is.)

Tájainkon a jó autóvezetés elsőrendű kerete nem a gonosz szabályok betartása, amelyeket elszállt, életidegen nyugatiak találtak ki (mint a focit, ugye, jellemző), hanem éppen (ez szintén a Haladás-kor öröksége lehet némiképp, de hát törékeny és érzékeny a néplélek is, ugye) a fölösleges korlátozások kicselezése. Legalább egy kicsit. Illetve amennyire csak lehet. Azt is tudni kell, hogy a legtöbb romániai sofőr jobb sofőr a többi romániai sofőrnél. Ahogy a jó romániai sofőr – aki olykor nő is lehet azért – kigurul az útra, egyből megy is fel benne a pumpa, mert

ott van a többi balfék autós, aki tötymörög, szöszmötöl,

lépten-nyomon megáll mindenféle képzelt akadályok miatt vagy különböző táblák okán.

Márpedig a jó romániai autós a gördülékeny vezetés híve, és nem szeret várni, mert ha várni akarna, busszal menne vagy vonattal, hát nem? De hát különben is, csak a frájerek tömegközlekednek Romániában, aki vitte valamire, az autóba ül a sarki boltig is ma már.

És hát a jó romániai sofőr vitte szerencsére, csak meg kell nézni a lerobbant blokkok előtt, a szűk utcák szélén sűrűn sorakozó autókat.

A jó romániai sofőr autója sokszor jobban mutat, mint a lakása, hiszen azt többen látják azért.

Vikszolja, suvickolja is rendesen, s ha lesz rajta egy karcolás, egy horpadás, megvan a baj, ordít, szitkozódik, összeomlik a jó romániai sofőr, hibáztat mindent és mindenkit, nem bírja elviselni e tökéletlenség gondolatát, és hát a javítás árától is fél veszettül, mert a jó romániai sofőr rendszerint többet költ az autójára, mint amennyi pénze van.

A jó romániai sofőr tehát nagyon szeret autózni, csak roppant félti a kocsiját, rendkívül zavarja őt a többi autós és – mint említettük – az a sok oktalan várakozás a forgalomban. Ez borzasztó lelki teher neki, szenvedéseit enyhítendő dudál, előz, ugrik, furakszik. A jó romániai sofőr hosszú kocsisorokat előz meg kanyargós utakon.

Pár centivel hamarabb bújik bele minden körforgalomba.

Látni sem bírja, ahogyan totojázva térnek ki és be mások a mellékutcákba, eléjük vág, rájuk dudál kicsit csak úgy, nevelő célzattal. És ő mindig talál parkolóhelyet, igaz, sokszor épp azt, amire egy másik autós vár, a lúzer-mamlasz-nyugger-lassúcsiga.

Pedig jó ember ő, a jó sofőr, istenfélő, meg minden. Ha gyalog jár. De amint belül az autóba, valahogy már leginkább csak önmagát szereti, melegebb égtájakra kívánja felebarátja házastársát, és bizony az úr nevét gyakran a szájára veszi. Szerencsére a visszapillantó tükrön ellensúlyként vigyázón ott lóg a szentkép és a rózsafüzér. Az talán saját magától is megvédi némiképp.