// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Vírus, kurvázás, birkaszex, balesetek – ezt olvasták Önök a Főtéren 2020-ban

// HIRDETÉS

Vajon meglepetés, hogy olvasóinkat mi érdekelte leginkább ebben az évben? Itt a 2020-as Top 20.

Nagyon nem szép év volt az idei, ebben valószínűleg egyetértünk, ugye? Tetszik vagy sem, hiszünk benne vagy sem, 2020 a koronavírus éve volt. Ez pedig igen nagy mértékben rányomta a bélyegét az életünkre.

Soha nem ültünk ennyit otthon, soha nem töltöttünk ennyi időt az interneten, soha nem olvastunk és kommenteltünk ennyit.

Mutatjuk hát, idén mire kattintottak Önök a leginkáb a Főtéren:

1.

Hány kilométerre mehetünk el otthonunktól szükségállapotban? A rendőrség tisztázott pár félreértést

Március 27-ét írtunk, alig pár hete tudtunk a járványról, tíz napja vezették be a szükségállapotot, meg voltunk szeppenve, nem tudtuk, mi következik.

2.

Rekordméretű napi emelkedés: eddig még soha nem jelentettek annyi fertőzöttet, mint az elmúlt 24 órában

Július eleje volt, akkor kezdett ismét emelkedni az esetszám, miután május közepén részben feloldották a korlátozásokat.

3.

Néhány perc alatt annyi jég zúdult le, hogy Fehér megye fehér megye lett (VIDEÓval)

Májusban sem szokatlanok a jégesők tájainkon, de ez kissé erős volt.

4.

Hullanak a fejek: a székelyudvarhelyi kórház igazgatóját is lecsukták a kórházi korrupciós ügyben

Gyanús dolgok történtek több kórházban, a covid-mizéria a korrupciót is erősítette.

5.

Állati körülmények között dolgoztatják a spárgaszüretre Németországba csődített szezonmunkásokat egy egyesület szerint

A koronavírus igen nagy csapás volt a külföldön dolgozóknak. Viszont így legalább fény derült pár disznóságra is, amit kénytelenek voltak elszenvedni.

6.

Házasodni érkezett egy osztrák férfi Háromszékre – menyasszony sem volt, ki is fosztották

Az élet a legnagyobb kalandregény-szerző. Minden van itt: szerelem, rabság, tolvajlás.

7.

Nem Brüsszel, Călăraşi: birkával szexelt egy férfi, öten nézték

Nos. Nem is tudjuk, kell-e ehhez a cikkhez külön kommentárt fűzni... Az biztos, hogy Önök közül sokan kérték a videót is, de azt a rendőrség nem tette közzé.

8.

Az európai országok szép lassan újra becsapják kapuikat a fertőző Románia orra előtt

Ahogy Romániában növekedni kezdett a fertőzöttek száma, úgy zárultak be az európai országok a román állampolgárok előtt. Aztán persze az összes európai országban nőtt az esetszám, mindenki mindenki ellen.

9.

A járványhír is gyorsan terjed: egy Romániából érkezett gép összes utasát letesztelték Görögországban

Július, nyár, nyaralás. Sokan nem bírták kihagyni az idei tengerparti heverészést. Már aki eljutott egy tengerpartra...

10.

Hazahozta a koronavírus első román áldozatának holttestét a család, csak erről a hatóságok semmit sem tudtak

Ez a történet akkor is elképesztő, ha az idei évben már szinte semmin sem lepődtünk meg.

11.

Mi történik, amikor egy erőből közlekedő BMW oldalba kap egy fával megrakott lovasszekeret? (VIDEÓval)

Szomorú, de igen egyszerű történet: éjszaka, egy kivilágítatlan lovasszekér és egy BMW.

12.

Borzalmas baleset: belehajtott a virágboltba, és megölte az eladót egy BMW-s Szatmárnémetiben (VIDEÓval)

Szinte ugyanaz, mint fentebb, csak itt nappal volt, lovasszekér helyett virágbolt állt a sietős BMW útjába.

13.

Annyira szeretett volna kurvázni egy olaszországi román, hogy még a szigorú karantént is megszegte

A szerelmi hevület akkor is a felszínre tör, ha a világban éppen járványkarantén van.

14.

Nem játék: még a csendőrautóból is kiharapott egy darabot az emberekre támadó agresszív medve

A medve tényleg nem játék.

15.

Mennyit kell még a négy fal között ülnünk, hogy megfékezzük a járványt?

Március közepe volt, alig pár napja ültünk elzárkózva, de máris mindenki unta. Nem csoda.

16.

Egyre durvul a járvány: 460 új fertőzést regisztráltak egyetlen nap alatt

Június 25. volt, akkor még nem sejtettük, hogy pár hónap múlva a tízezret is meghaladja majd a napi koronavírus-esetek száma.

17.

Egy ortodox templomban, koporsóban fekve esküdöznek a hívek, hogy nem szexeltek egymással (VIDEÓval)

Nem, ez nem kitaláció. Bánffyhunyadon történt, pap is asszisztált hozzá.

18.

Bölöni: nem rasszista a „feketéző” román bíró. A magyarozásra bezzeg nem ugrottak így a román illetékesek

Hatalmas botrányt keltett az incidens, amelynek a főszereplője egy román focibíró és egy afrikai másodedző.

19.

Az EU szegényháza: a romániaiak többsége nemhogy Görögbe, máshova sem tud elutazni nyaralni

Ez még nem járványhelyzet, hiszen a 2019-es állapotokat tükrözi. És az állapotok lehangolóak.

20.

Temesváron egy pirulával eredményesebben gyógyítják a Covid-19-et, mint az országban bárhol, bármivel

A romániai koronafertőzés-kezelés egyik sikerintézménye a temesvári járványkórház, Virgil Musta doktor felségterülete.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében
Székelyhon

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében

Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS