// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

Román politikus: részt vesz egy karanténgyűlésen, aztán beül egy vendéglőbe

// HIRDETÉS

És jó példát mutat a népnek: én így csinálom, de ti ne csináljátok így, jó? Ja, és hazudik is, ország-világ előtt.

Emlékeznek még a tavalyi totális koronakarantén Top Gun-dzsekis belügyminiszterére? Igen, Marcel Vela úrra. Ha nem, akkor tessék ide, ide meg ide kattintani.

Na de azok a karanténsztáros idők elmúltak, Vela úr már rég nem miniszter, csak szenátor. Igen ám, de a jelenlegi harmadik hullámos, tipikusan hazai, kapkodós időszakban úgy hozta a sors, hogy ismét szükség volt rá. Kedden délután gyűlést tartottak a hazai járványkormány illetékesei, ahova őt is meghívták, hogy a tavalyi országos karantén tanulságait ecsetelje.

Nos, Vela úr odament, ecsetelt, aztán, mint aki jól végezte dolgát, beült egy vendéglő teraszára pár haverral. Amivel amúgy nem lenne semmi baj, csakhogy a terasz jól fedett volt, továbbá az asztalok is szorosan egymás mellett álltak. Ez pedig nem oké, az érvényes szabályok szerint. Márpedig ezt épp Vela úrnak tudnia kellett volna.

A sajtó nyilván elővette az ex-minisztert, hogy akkor ez hogy is van, miféle példát mutat a román népnek. Vela úr pedig lazán kijelentette, hogy ő márpedig semmi rosszat nem csinált. A környező asztalok üresek voltak, mégpedig azért, mert oda tilos ülni, így adódik a törvényes két méteres távolság. Ami pedig a terasz zártságát illeti, dehogy volt zárt az a terasz, hiszen a tetőt elhúzták. És akkor már nyitott. Khm. A szabály azt mondja, hogy a terasz vagy teljesen nyitott, vagy egy teteje és egy fala van.

Közben viszont a felvételek alapján kiderült, hogy dehogy húzták el a terasz tetejét. Ott volt, a helyén, szépen, behúzva. Szóval Vela úr hazudott, ország-világ előtt.

És akkor az ember megint elcsodálkozik: hogy lehet, hogy ez az ország még mindig létezik?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.