// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tetszik önnek a belügyminiszter „Top Gun-dzsekije”? A járvány után megveheti, ha sok otthon a della

// HIRDETÉS

Marcel Vela azt mondta, árverésre bocsátja a híressé vált ruhadarabot, ha vége a veszélynek.

Marcel Vela belügyminiszter Dél-Nyugat-Romániába utazott, hogy megtekintse a Caraș-Severin és Temes megyékben pusztító árvizeket, mintha attól megoldódna bármi. Sajtótájékoztatót is tartott, ám egy újságíró hölgy nem viselt maszkot, úgyhogy Vela a hatalom pódiumáról leszólt neki, hogy vegyen fel egy maszkot.

Erre viszont a hölgy egyik vicces kedvű kollégája odaszólt Velának, hogy akkor ő (Vela) vegye le a híres bőrdzsekijét, amit a román sajtó Top Gun típusú dzsekinek nevez, pedig hát a Top Gunban sokkal menőbbek voltak azok a dzsekik.

Vela a rendfenntartók legfőbb főnökeként valóban hanyagolta a zakókat a pandémia alatt tartott sajtótájékoztatókon, ehelyett az említett bőr ruhadarabot viselte előszeretettel, mostanra pedig már egy kis kitűzőt is rakott rá a vezetéknevével. Biztos azért, hogy könnyebben megismerje a fogason.

Vela – akihez nyilván visszaért már egy párszor a dzsekije dagadó híre – erre visszaszólt az újságírónak, hogy azt a dzsekit a járvány után árverésre bocsátja, és a kapott pénzt az árvaházaknak adja.

Szóval, ha szeretne feszíteni a belügyminiszter dzsekijében, készítse a bukszáját, mert egykönnyen az öné lehet. Ez a klasszikusan elegáns, mégis fiatalosan bohém ruhadarab – ami egyszerre juttatja eszünkbe a Top Gunt (höhö), a szekusokat, a kommunizmust, még egy pár kellemetlen dolgot, az ócskapiacos kufárt, aki megsértődik ha túlságosan ár alá akarunk menni alkudozás közben, illetve a falusi kocsma előtt dülöngélő helyi erőt – tökéletes választás ha ön

  • temetésre
  • katonai rendezvényekre
  • falusi diszkóba
  • vagy betörésre hivatalos

de igazából egy ilyen dzsekit bárhol, bármikor felvehet, hiszen a stílus maga az ember.

(Szegény árva gyerekek nem hiszem, hogy túl sokat szakítanak majd belőle...)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro