// 2026. február 3., kedd // Balázs

Önnek is megvan már a jegye Görögországba? Lehet, hogy kicsit drágább lesz az utazás

// HIRDETÉS

Görögország ugyanis átkerült a sárga listára, és ennek következményei vannak.

Már a tavalyi lehetetlen évben is az volt, idén pedig pláne népszerű turistacélpont lett a románok körében Görögország, Athén ugyanis – lévén, hogy az idegenforgalomból származó bevétel elég fontos az ország számára – nem támaszt lehetetlen elvárásokat az odalátogatni vágyó turisták elé. Ha az ember be van oltva (és a második dózis óta eltelt legalább 14 nap), elég felmutatni az oltási igazolványt, ha átesett a betegségen, elég erről igazolást vinni, ha pedig egyik sem, még mindig lehet menni egy 72 órásnál nem régebbi negatív PCR-teszteredménnyel. Emellett a görög határősök szúrópróbaszerűen gyorsteszteket is végeznek egyes turistákon, de ez sem olyan nagy valami.

Ez arrafelé ezután is így lesz, csakhogy történt egy kellemetlen dolog: Görögország sárga listára került, mert elkezdett növekedni az ország területén a fertőzöttek száma. Ez pedig azt jelenti, hogy ha odafelé nem is, visszafelé már annál inkább kellemetlenségeink adódhatnak. Mert ha például nem vagyunk beoltva, máris kell tesztet végezni, hacsak az ember nem akar hazaérve karanténban ülni, ráadásul az „oltáskorba” még be nem lépett gyerekek esetében is el kell végezni egy-egy PCR tesztet – hacsak nem akar a gyerek karanténban ülni. Tekintve, hogy Görögországban egy PCR-teszt ára 50 és 90 euró között mozog, az új feltételek bizony elég sok pluszköltséget hozhatnak egy Görögben nyaraló család számára.

Az egyik utazási iroda munkatársa például úgy tapasztalta, ez a pár napja beállt új helyzet máris jelentősen csökkentette az érdeklődést Görögország iránt, akik még tehetik, igyekeznek más célpontot keresni.

Ez viszont egész nyáron nem lesz egyszerű, hiszen folyamatosan változnak országonként a járvány-, valamint a be- és kiutazási szabályok. Sajnos, aki most készül külföldi nyaralásra, annak sokkal körültekintőbbnek kell lennie tervezéskor, és még így sincs rá garancia, hogy a járványszámok alakulása át nem húzza a számításit az utolsó pillanatban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro