Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Késésben van egy sor országos egészségügyi program és stratégia, mivel az alkalmazásuk lehetetlen, semmi közük a romániai valósághoz – jelentette ki kedden Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A tárcavezető szerint sok ilyen terv valóságos doktori disszertáció, amit a valóságban nem lehet alkalmazni.
– mondta a miniszter az első romániai gyerekdiabétesz- és anyagcsere-klinika megépítési tervének elindítása alkalmával rendezett bukaresti eseményen.
Alexandru Rogobete elmondta, minden egészségügyi cselekvési terv, amit ő irányított, rövid, tárgyszerű, mérhető mutatói vannak és alkalmazható.
– fogalmazott.
Rogobete arról is beszélt: egyszerűsíteni szeretné az inzulinfüggő betegek ellátását, hogy ne kelljen egy sor orvosi rendelőt sorra venniük, hogy megkapják az inzulin-szenzorokat és -pumpákat. Semmi értelme járóbeteg-rendelők között sétáltatni a betegeket, hogy megkapják ezeket az orvosi eszközöket, amelyek egyébként is ártámogatottak és ingyenesek, ezért a betegeknek a gyógyszertárakban kellene hozzáférniük – mondta.
Az Országos Diabétesz Tervről Rogobete azt mondta: a következőben foglalkoznak vele, a program lényegre törő és alkalmazható lesz, és a legrövidebb időn belül elkészül.
Keményen nekiment a Németországban dolgozó román bevándorlóknak Alice Weidel, a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt elnöke, aki szerint az ott élő románok „kirabolják” az ország szociális rendszerét.
Weidel az X platformon osztott meg egy román bevándorlókról készített dokumentumfilmet, és az írta hozzá, bizonyos településeken többszörösére nőttek a szociális kiadások.
Az EU-n belüli szabad mozgás következményeiről szóló dokumentumfilmet egy újságíró készítette, aki ellátogatott több németországi város szegény negyedeibe, de olyan romániai vidéki településekre is, ahonnan sok román bevándorló érkezik Németországba.
– írta Alice Weidel az X-en.
A becslések szerint a németországi román bevándorlók közössége mintegy 900 ezer fő, spkan a mezőgazdaságban és az iparban vállalnak munkát.
A 2013-ban létrejött szélsőjobboldali AfD jelenleg Németország meghatározó szereplője, a legfrissebb, október közvélemény-kutatási adatok szerint 27,9 százalékkal a legnagyobb támogatottságú párt, 8 százalékkal előzi meg a második helyezett CDU/CSU-t. Az AfD szigorúan korlátozná a bevándorlást, az EU-val szemben több nemzeti szuverenitást tart szükségesnek, csökkentené az Ukrajnának szánt katonai támogatást és konzervatív családpolitikát hirdet.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András a Facebookon jelképesnek nevezte, hogy a csíkszeredai városi önkormányzat halottak napján bocsátotta ki az engedélyt – írta a Székelyhon.
– írta a kalandpark Facebook-oldalán Lénárd.
A tervek szerint az élménypark projektjének első szakasza több mint 25 hektáron épülne magánberuházásból, amelynek becsült értéke 56 millió euró.
A tervekben hullámvasutak, körhinták, szellemkastélyok és tükörtermek mellett különböző tematikus falurészek, egyebek mellett székely, szász és román építészeti világot idéző épületek, valamint a vajdahunyadi várat megidéző látványosság is szerepel. A koncepció a középkori Erdély történelmi és kulturális motívumait ötvözné a modern vidámparki attrakciókkal.
Az élménypark elnevezése korábban közösségi vitát is kiváltott, ezért a beruházók idén nyáron közönségszavazást hirdettek. A júliusban lezárult voksoláson több mint hatezren vettek részt, az előre megadott lehetőségek közül pedig a Drakula Park Transylvania kapta a legtöbb szavazatot.
Lénárd András kedden a Székelyhonnak megerősítette, hogy a kalandparknak megmarad az eredeti elnevezése, a Drakula Park Transylvania.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.