Fotó forrása: Wikipedia
Fotó forrása: Wikipedia
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Gigi Becali, a juhpásztorból (helyi dialektusban: csobán) lett farmernepperből lett piperai milliomos szemmel láthatóan a változások korszakát éli.
Nemrég például bejelentette, hogy felhagyott a húsevéssel, ami juhnyájait tekintve némiképp meglepő fordulatnak számít.
Ám Gigi Becalit nem olyan fából faragták, aki csak úgy szimplán lepi meg az embert.
Nem.
Gigi Becali kisvártatva azt is bejelentette, hogy a húsevéssel felhagyott ugyan, ám a húsrágással korántsem.
Időnként ugyanis beteszi a szájába a húst, rágja egy kicsit, jól átveri 68 éves testét, aztán zlutty, kiköpi (a húst).
Ügyes trükk, Gigi, ügyes trükk…
Ám a jó öreg piperai proligengszter stílusikon, valamint a rudimentális humorra fogékonyak bonmot-aranybányája, a húsrágók lenyeléstagadó tikkes prófétája újabb éles fordulathoz érkezett: rájött, hogy rajong Călin Georgescuért.
Ez szűkebb szellemi közegében nem lenne meglepő, ha 2025 elején, nem sokkal azután, hogy az AUR színeiben képviselőként jutott be a parlamentbe, nem éppen amiatt veszett volna össze végzetesen George Simion pártelnökkel, mert nyilvánosan gyalázta a párt idoljának számító Georgescut.
Becali konkrétan azt mondta akkor, hogy Călin Georgescu egy félkegyelmű, aki veszélyt jelent Romániára nézve. Erre Simion természetesen kiakadt, hiszen az AUR népszerűségének egy jó része éppen abból fakadt, és fakad azóta is, hogy feltétel nélkül támogatják legionáriusrajongó idoljukat, Călin Georgescut.
Simion és a fékezhetetlen Becali tehát úgy összevesztek, hogy Becali nem sokkal később ki is lépett a pártból, azóta független képviselőként koptatja a parlamenti ülését, ha ugyan van épp kedve rádobni a kézzel varrt Armanira a limitált Pradát, és beslattyogni a munkahelyére.
Gigi Becalit hétfőn a Digi24 kérdezte egyről s másról.
Becali pedig elmondta, hogy Simion okos és szorgalmas, de szerinte zseniálisan ravasz és hazug, de hamarosan a saját kelepcéjébe fog beleesni.
Becali szerint az AUR elsősorban a saját népszerűségének felturbózásával foglalkozik, mintsem az ország reális problémáival, a párt Niculescu-kormány elleni bizalmatlansági indítványának tervéről pedig azt mondta, hogy az is csak politikai reklámfogás.
Aztán arról kezdett el beszélni, hogy ha Călin Georgescu elég férfi, akkor menten pártot alapít (mondjuk most épp börtönben van, de ok), és akkor az AUR-nak annyi, mert Georgescu pártja egykettőre el fogja szippantani az AUR szavazóit.
És ekkor egy félelmetes mondat hagyta el a Becali száját:
Ahogy művelt angol körökben mondanák: shit…
Becali arra is kitért, hogy korábban Georgescu-ellenes volt, de ma már a rajongója, mert szerinte senkit nem lehet igazságtalanul börtönben tartani.
Sorin Grindeanu és a PSD örök optimista.
Hétfőn például a párt vezetőségének szokásos heti gyűlése után, mintha csak ő lenne a miniszterelnök, kiállt az újságírók elé, és azt mondta, jövőre márpedig meg kell emelni a nyugdíjakat.
Nincs mese, emelni kell, ezt a kormányprogramjukba is beleírták, és különben is, 2027-ben egész egyszerűen muszáj lesz megemelni a nyugdíjakat.
Ezt tűzön-vízen keresztül viszik, ha a fene fenét eszik is.
Azonfelül nagyon klafa lenne az is, ha nem kéne megemelni az adókat jövőre.
Ők, a PSD például nem akarják megemelni az adókat.
Ők csak a nyugdíjakat akarják megemelni, az adókat semmiképpen.
De itt már van egy kis rizikófaktor, miként a minimálbérek kérdésében is.
Mert például a szakszervezetek nagyon szeretnék, ha 2027-ben az új kormány bruttó 5000 lejre emelné a minimálbért értékét. Ők, a PSD is – így Grindeanu – nagyon szeretnék megemelni a minimálbér értékét. a bruttót és a nettót egyaránt.
Ám az adók nem emelésének, illetve a minimálbér igenis emelésének kérdésébe még alaposan beleszólhat valami: a realitás.
Ezt Grindeanu nem ezzel az egyszerű és célravezető szóval fejezte ki, hiszen politikus.
Olyasmiről beszélt, hogy meg kell még kapniuk a pénzügyi jelentést az éves deficit mértékéről, át kell tárgyalniuk a 2027-es költségvetést, és akkor majd kiderül, hogy lesz-e adóemelés, meg az is hogy lesz-e minimálbér-emelés.
A PSD-nek arra is gondja lesz, hogy Romániának legyen végre egy egységes bértörvénye, amely végre-valahára felszámolja a közalkalmazotti bérrendszer méltánytalanságait.
Különben a PSD szeretné, ha minden, de minden jobb lenne.
Mi is nagyon szeretnénk, ha minden, de minden sokkal jobb lenne.
Aztán majd elválik, hogy mit szól ehhez a deficit, meg a realitás.
No persze Sorin Grindeanu hétfői hangzatos ígérgetései annak fényében is értelmezhetők, hogy a hétvégén újabb luxusbotrányt robbantottak ki a szocdem politikusok…
Miközben Grindeanu ilyen szépeket mond a jövő évi költségvetési tervekről, a PSD politikusai egy hétvégi magánrendezvényen olyan rongyrázást rendeztek, hogy a fél ország kiakadt.
A szocdemek sok politikusa elment Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjére, de egyesek úgy kiöltöztek, hogy az egyre jobban elszegényedő népnek beindult a nyálelválasztása.
Természetesen nem váratott magára soká az ellenzék kritikája sem. Gigel Știrbu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke Facebook-bejegyzésben kelt ki az ízléstelen pompa ellen, miközben az állampolgárok hónapról hónapra számolgatják a pénzecskéjüket.
– írta többek között.
A keresztelőn a legnagyobb figyelmet Marcel Ciolacu volt miniszterelnök partnere, Sorina Docuz szőrmesálja vonta magára, ami egyesek szerint 14–15 ezer euróba is belekerül.
Ezt Ciolacu hamar cáfolta, mondván, hogy a luxusdarabért mindössze 500 eurót fizettek az isztambuli bazár egyik üzletében. Ezt később az isztambuli bolt is megerősítette, sőt azt is elárulták, hogy a sál a Rex nyúlfajta bundájából készült.
A mintegy 500 vendég részvételével megtartott hétvégi keresztelőn részt vett Lia Olguța Vasilescu, a középfokú oktatásért felelős miniszterhelyettes, Sorin Ionescu, az egészségügyi miniszter, Alexandru Rogobete, a korábbi egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila, a munkaügyi miniszter, Florin Manole, a 4. kerület polgármestere, Daniel Băluță, valamint a korábbi energiaügyi miniszter, Bogdan Ivan.
Simonis partiján többek között Al Bano és Theo Rose lépett fel. A NewsCenter.ro szerint az olasz énekes egy 2022-es bukaresti magánrendezvényen 10 ezer eurós honoráriumot kapott.
A botrányt és a számtalan felháborodott Facebook-kommentet látva mindenesetre Sorin Grindeanu pártelnök – aki immár nemcsak a párt, de Alfred Simonis fiának keresztapja is a hétvége óta – hétfőn magyarázkodásra kényszerült.
Elismerte, hogy a párt vezetői rossz üzenetet közvetítettek a hétvégi luxizással.
– mondta.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.