// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Nemrég még miniszterelnök volt, most mehet a politikai süllyesztőbe Florin Cîţu

// HIRDETÉS

A szenátus elnöki tisztségétől is elbúcsúzhat, néhány hónap alatt lenullázta magát.

Egy év kitartó munkájával sikerült kiiktatnia magát a politika élvonalából Florin Cîţunak: a volt miniszterelnök szerdán a szenátus elnöki tisztségéről is lemondott.

Ráadásul nem önszántából, mert esetleg megunta a felsőház irányítását, hanem azért, mert pártja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megvonta tőle a politikai támogatást.

A PNL vezetőit szerdán reggelre hívták össze, hogy Cîţu leváltásáról döntsenek, de volt benne annyi karakánság, hogy ezt ne várja meg. Ehelyett

inkább ő maga mondott le, miután a pártelnök közölte vele, hogy meneszteni akarják.

Indoklásként elmondta, nem akart belső konfliktust gerjeszteni azzal, hogy egyesek esetleg a leváltása ellen szavaztak volna.

Azt is elmondta, hogy tovább kíván politizálni, és Ludovic Orban előző leváltott pártelnökkel ellentétben a PNL-ből sem akar kilépni.

Szerinte azért vonták meg tőle a bizalmat, mert a koalíciós partner Szociáldemokrata Pártot (PSD) zavarta a személye.

Tény ugyanis, hogy Cîţu nem tett lakatot a szájára, amikor a saját kormányát kellett bírálnia, és a bírálatok fő célpontja rendszerint a PSD, illetve annak gazdasági doktrínája volt. Ebből, illetve

a bírálatok koalícióskonfliktus-generáló potenciáljából lett elege a PNL vezetőségének,

amely most radikálisat lépett az ügyben.

Cîţu jó egy év alatt futott be üstökösszerű pályafutást: előbb pénzügyminiszter volt, majd a 2020-as parlamenti választások után az év decemberében miniszterelnökké, majd tavaly szeptemberben a PNL elnökévé választották – a szavazáson Ludovic Orbant győzte le.

Mivel azonban folyamatos konfliktusok voltak közötte és a koalíciós partner Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) között, végül a kormányból kilépett USR támogatásával tavaly ősszel bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták a kormányát.

A PNL végül a PSD-vel és az RMDSZ-szel alkotott koalíciós kormányt, de mivel a PSD-sek nem akarták, hogy ő legyen a miniszterelnök, ezt a tisztséget végül Nicolae Ciucă kapta meg, Cîţu pedig a szenátus elnöki tisztségével vigasztalódhatott.

A bajok azonban folytatódtak: a PNL népszerűsége meredeken zuhant, amiért őt tették felelőssé, ezért le akarták váltani a párt éléről – ezt megelőzendő áprilisban inkább ő mondott le.

Már ezt követően felmerült, hogy a szenátus éléről is menesztik, de erre mostanáig kellett várni – a kormány gazdaságpolitikájával és válságkezelésével szembeni bírálatok miatt betelt a pohár.

Így most egyszerű, mezei szenátorként tevékenykedhet tovább.

De legalább nem bírósági eljárás és börtön várja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro