// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Mik hiányoznak még a legendásan közveszélyes utainkról? Nyilván, a tesztelés alatt álló önvezető autók

// HIRDETÉS

Európában elsőként tenné lehetővé Románia, hogy önvezető gépjárműveket teszteljenek reális forgalomban.

Kolozsvár már egy ideje komoly összegeket fordít arra, hogy versenyt tartva a globális trendekkel, az országban elsőként honosítson meg 21. századi csúcstechnológiákat, mind a közlekedésben, mind a városrendezésben. A technológiai fejlesztésekben érdekelt óriáscégek, egyetemek, nem utolsósorban a képzett szakemberek jelenléte egyaránt indokolttá tette egy 5G-s hálózattal is ellátott innovációs tesztközpont létrehozását,

ahol önvezető gépjárműveket tesztelnek.

Úgy tűnik, innen már csak egy lépés volt az újabb meredeknek tűnő ötlet: Románia legyen az első Európában, ahol lehetőség van az önvezető gépjárművek tesztelésére a reális forgalomban. Jogosan merülhet fel a kérdés, mennyire jó elképzelés ez egy olyan ország részéről, mely vezeti a halálos balesetek európai statisztikáit, és ahol átlagosan naponta öten veszítik életüket balesetben?

Az innováció ezen szintje már megosztja a közvéleményt,

így legalább közvitára bocsátják az önvezető autók tesztelésére vonatkozó törvénytervezetet, mielőtt arra eszmélnénk, hogy sofőr nélküli járművek furikáznak az utakon.

A kutatási minisztérium szerint a kolozsvári innovációs központtal a régiónak megvan minden esélye, hogy a digitalizáció csúcsára törjön. Ha Románia engedélyezi a tesztelést, azt az üzenetet közvetíti a külföldi cégek és a szakemberek felé, hogy a digitalizáció barátja. A belügyminisztérium és a kutatási tárca által közösen kidolgozott tervezet a közlekedésre vonatkozó 2002-es törvényt egészíti ki, lehetővé téve a tesztelést, a rendőrség közreműködésével

előre meghatározott útvonalon.

A javaslat nem konkretizálja, hogy milyen közutakon válhat lehetségessé az önvezető autók kipróbálása, viszont megemlíti a legnagyobb magashegyi utat, a Transzalpinát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro