Mennyire kifizetődő magyarnak lenni? A magyar nyelv napja gyakorlati oldalról

Önnek vannak román munkatársai? Jól kijönnek? A jó hír, hogy ha vegyes munkaközösségben dolgozik, valószínűleg többet keres, mint azok, akik színmagyar csapatban melóznak– legalábbis Csata Zsombor szociológus kutatásai során erre az eredményre jutott. A magyar nyelv napja (nov. 13.) alkalmából ugyanis végre nem riadt szemű kisdiákok, esetleg kenetteljes színművészek indokolatlanul patetikus szavalatait kellett hallgatni, hanem a Magyar Ifjúsági Központ és az Igen, tessék Egyesület olyan előadókat hívott meg a kolozsvári K+ Közösségi Térbe, akik az anyanyelvhasználatot gyakorlati oldalról közelítették meg. Gazdaságszociológia, etnicitás a gazdaságban, többnyelvű vállalkozások, nyelvstratégia – csak néhány kulcsszó az elhangzottakból. Csata Zsombor például rámutatott, hogy, miközben Erdélyben a magyarok aránya körülbelül 19 százalék, addig

a munkahelyeink ennél jóval „magyarabbak”,

gazdasági döntéseinket – például azt, hogy melyik cégnél vállalunk munkát – ugyanis igenis befolyásolják az etnikai, nyelvi „feltételeink”. Magyarán, aki kevésbé beszél jól románul, az értelemszerűen magyar cégeknél igyekszik elhelyezkedni. Ráadásul Erdélyben „növekvő párhuzamosság” figyelhető meg a csökkenő romántudás miatt, és amiatt, hogy a magyar üzletemberek elsősorban a tömbmagyar területeken igyekeznek vállalkozást indítani. A magyar „gazdasági aktorok” azonban előbb-utóbb kénytelenek belátni, hogy a túlélés, és a jóval nagyobb profit érdekében kénytelenek nyitni a nagyobb román piac felé is, így a többnyelvűség az üzleti kommunikációban, a marketingben és a munkahelyen is elkerülhetetlen lesz.

A vegyes munkahelyen dolgozó magyarok kb. 300 lejjel keresnek többet átlagosan,

mint a színmagyar cégek alkalmazottai, és ebben semmi magyargyűlölet nincs, egyszerűen a vegyes cégek nagyobb profitot termelnek, mert vélhetően a klientúrájuk is vegyes: románok és magyarok egyaránt vásárolnak tőlük. Persze a kellemetlenségek olykor elkerülhetetlenek, elvégre mindenkit zavar, ha ki kell lépnie az anyanyelve jelentette komfortzónából, és esetleg románul kell beszélni az új kollégával, a román kollégát meg sokszor az zavarja, hogy a magyarok egymás között anyanyelvükön tereferélnek, amit ő nem ért. Egynyelvű közegben dolgozni tehát sokkal komfortosabb – jól példázza ezt az erdélyi magyar IT-sek esete, akik az átlagosan 6000 lejes fizetésük mellett, saját bevallásuk szerint, könnyedén lemondanak arról a rongyos 300 lejről, csak azért, hogy színmagyar munkaközösségben nyomogathassák a billentyűket.

A többnyelvűség azonban a gazdaságban (is) kifizetődő

– ez volt a végkövetkeztetése Letenyei László előadásának is. Ő és csapata a szlovák-magyar határmenti településeken azt vizsgálta, vannak-e kimondottan gazdasági célzatú kétnyelvű feliratok, hirdetések, azaz hogy mennyire „fogyasztható” egy szlovák turistának a szomszédos magyar település és vice versa. Azt találták, hogy a kétnyelvű vendéglátóipari egységek profit szempontjából is jobban teljesítenek, ami nem meglepő, hiszen alapvetően nagyobb bizalmat táplálunk azok iránt, akik képesek az anyanyelvünkön megszólítani minket. Bethlendi András kisebbségjogász a Szükség van-e Kolozsváron magyar nyelvstratégiára? című vitairatot ismertette, amely nyelvi jogainkat és lehetőségeinket veszi számba, és olyan javaslatokat tartalmaz, amelyeket a dokumentum összeállítói a magyar közösség vallási-, politikai vezetőinek, gazdasági szereplőinek és finanszírozóinak fogalmaztak meg. Gondolkodott már például azon, mennyire megváltozna Kolozsvár belvárosának nyelvi monotonitása, ha a rengeteg ingatlannal rendelkező magyar egyházak a bérleti szerződésbe belefoglalnák, hogy az épületükben üzletet, éttermet, bármit nyitó vállalkozóknak magyarul is ki kell írni, amit ki akarnak írni? Ez csak egy példa a sok közül. A lényeg tehát az, hogy vállalnunk kell a nyelvi, etnikai identitásunkat, meg kell védenünk a jogainkat,

de attól még nyitnunk kell a románok felé is,

mert, tetszik, nem tetszik, itt élünk velük együtt. Csata Zsombor szerint éppen ezért kezeljük méltatlanul a vegyes házasságban élő magyarokat, akiket megbélyegzünk, lenézünk, hiszen elindult az asszimiláció útján, holott ők azok, akik a leghatékonyabban töltik be a hídszerepet a repedezett társadalmunkban. Eléggé megfeküdné a hasakat a töltött káposzta, ha például az ünnepi vacsorán nem fordítanának a magyar nagymama és a román após között.