További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.
„Nem gondoltam volna, hogy 57 éves koromban megtanít egy medve gumicsizmában futni az aszfalton” – mondta Pál Lajos székelyvarsági polgármester, akit vasárnap este kergetett meg egy megvadult nagyvad.
A Székelyhon beszámolója szerint egy helyi gazda vasárnap este 10 óra után riasztotta a hatóságokat azzal, hogy egy medve betört a telkére. A villanypásztorral elkerített területen lovak és egy csikó legeltek, ezekre próbált rátámadni a nagyvad.
A riasztás nyomán a törvény által előírt bizottság és a polgármester is a helyszínre sietett. A vadászok riasztólövéseire a medve előbb elmenekült az erdő irányába, de kisvártatva meggondolta magát, és rárontott az illetékesekre, akik kénytelenek voltak felvenni a nyúlcipőt.
Ezután már nem volt más választás, a medvét kénytelenek voltak kilőni.
A polgármester később elmondta, annyira megrémült a történtek miatt, hogy még a jegyzőkönyv megírása közben is remegett.
A kilőtt medve különben korábban is többször bejárt a településre, kacsákat is ölt. Az elöljáró szerint a helyiek már annyira megszokták a medvék jelenlétét, hogy sok esetben már nem is riasztják a hatóságokat, inkább maguk kergetik el a betolakodókat.
A Banca Transilvania, a BCR, a BRD, az UniCredit, a CEC Bank és a Raiffeisen is bejelentette, hogy bíróságon támadják meg a Versenytanács döntését, amelyben rekordösszegű, összesen 3,73 milliárd lej (710 millió euró) bírsággal sújtott 10 romániai pénzintézetet a ROBOR referencia-kamatláb meghatározása körüli trükközés miatt.
Az érintettek „önkényes”, „alaptalan” vagy „igazságtalan” döntésről beszélnek, amely a Transilvania Bank szerint aláássa a bankrendszerbe vetetett bizalmat – nem mintha létezne olyan.
A BT közleményben reagált a döntésre, amelyben elutasítják a vádakat, és leszögezik, hogy mindent megtesznek a hírnevük megvédése érdekében. Bejelentették, hogy a döntés hivatalos megerősítése után azonnal megtámadják azt a bukaresti fellebbviteli bíróságon, de készek bármely illetékes romániai vagy nemzetközi bírósághoz fordulni szükség esetén.
Bogdan Chirițoiu, a versenytanács elnöke szerint nem „klasszikus kartellezésről” van szó, hanem arról, hogy az érintett bankok túl sok információt osztottak meg egymással, olyanokat amelyek bizalmasak lettek volna, és ez kihatott a ROBOR szintjére, ezáltal pedig jócskán megnőttek az ügyfelek hiteleinek törlesztőrészletei. Chirițoiu szerint a fő probléma éppen abban állt, hogy a bankok tisztában voltak egymás ajánlataival a ROBOR szintjét illetően.
Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke szerint ugyanakkor „a pénzpiacnak összehangoltan kell működnie, mert ellenkező esetben a Román Nemzeti Bank monetáris politikája nem hat ki a gazdaságra”.
Bogdan Chirițoiu elmondta, a bankoknak jogukban áll megtámadni a büntetésekről szóló határozatot, de emlékeztetett, hogy a Versenytanács a hasonló esetek 90 százalékában meg tudja védeni az igazát a bíróságon.
A bankok ugyanakkor kötelesek befizetni a bírságokat, még akkor is, ha a fellebbviteli tárgyalások még zajlanak.
A kormányalakítással megbízott Eugen Tomac bejelentette, hogy már majdnem elkészült a minisztériumok élére javasolt személyek listájával, amelyet legkésőbb szerdáig fog véglegesíteni. Minden miniszteri posztra 2–3 jelöltje is lesz.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ugyanakkor nem valami biztató dolgokat mondott a sajtónak, miután hétfőn egyeztetett Tomackal.
Bolojan neki is nyíltan elmondta, hogy a szakértői kormány, amelyet alakítani szeretne, nem jelent megoldást az ország számára, ha nincs mögötte egyértelmű politikai támogatottság, mivel egy ilyen kormánynak gyakorlatilag nincs lehetősége a reformok folytatására.
Márpedig szerinte Romániának további reformokra van szüksége, hiszen sok esetben a PNRR-támogatások is ezektől függnek. Bolojan szerint további 9 törvényt kellene még elfogadni, hogy az ország teljesíteni tudja a még 2021-ben véállalt kötelezettségeit az EU-val szemben.ű
Az ügyvivő miniszterelnök azt is elmondta, hogy pártja szerdán vagy csütörtökön dönt arról, támogatja-e a Tomac-kormányt.
„Nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy a Nemzeti Liberális Párt politikusai igazságos, becsületes, a román állampolgárok elvárásainak megfelelő döntést hoznak, és bizalmat szavaznak nekem” – mondta a sajtónak az egyeztetés után Tomac.
Ő is kiemelte, hogy szorít a határidő az országos helyreállítási terv következő kifizetéseivel kapcsolatban. Azt is mondta, hogy Bolojan fontos reformokat kezdett el, amiket folytatni szeretne.
Tomac hangsúlyozta, hogy szakértői kormányt akar összeállítani, „párttagsági igazolvány nélküli emberekből”.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.
Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.
Kétéves kisfiú vesztette életét játék közben a szatmárnémeti városnapokon. Visszatérhetnek otthonaikba az orosz drónbecsapódás által megrongált galaci tömbház lakói.
Kétéves kisfiú vesztette életét játék közben a szatmárnémeti városnapokon. Visszatérhetnek otthonaikba az orosz drónbecsapódás által megrongált galaci tömbház lakói.
… mi történik, ha páncélos csapatszállító járművek nem tartják be az előírt követési távolságot? És a medvék lassan megszállják Kolozs megyét.