// 2026. szeptember 9., szerda // Ádám
új kormányzás

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan

// HIRDETÉS

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Nicușor Dan megnevezte, kit kér fel miniszterelnöknek

Eugen Tomacot, európai parlamenti képviselőt és jelenlegi elnöki tanácsadót kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – az államfő a Bolojan-kabinet feloszlatása után majdnem egy hónappal tette meg javaslatát.

Tomacnak tíz nap áll rendelkezésére, hogy megalakítsa az új kormányt és meggyőzze a parlamenti pártokat, hogy szavazzanak bizalmat neki. A legvalószínűbb forgatókönyv egy technokrata kormány, azaz olyan miniszterek lesznek, amelyek egy-egy terület szakértői, és nem tartoznak politikai pártokhoz.

// HIRDETÉS

A helyzetet továbbra is nehezíti, hogy a PNL és az USR kijelentette korábban, hogy nem támogatnak semmilyen olyan kormányt, amelynek tagjai között PSD-s politikusok szerepelnek, álláspontjukat ismertették Dannal a napokban lezajlott megbeszélések során.

George Simion bejelentette, hogy az AUR nem fogja megszavazni az új kormányt, szerinte ez egy, a nép által nem támogatott kormány lesz. Az AUR képviselői nem fognak beülni szavazni, hogy megválasszanak egy olyan miniszterelnököt, amely a románoktól még egy százalékos támogatást sem élvezhet.

Az államfő az elmúlt napokban tárgyalásokat folytatott a korábbi koalíció vezetőivel, többséget keresve az új kormány megszavazásához. Kelemen Hunor csütörtökön informális megbeszélést tartott Dannal a Cotroceni-palotában, az RMDSZ vezetősége pedig pénteken ülésezik, hogy megvitassa és meghozza a döntést az új kormány támogatásáról.

Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések egy EU-s direktíva miatt

2026. június 7-től az EU minden tagállamában – így itthon is – a munkáltatóknak be kell tartaniuk az új bérátláthatósági szabályokat, amelyeket az EU 2023/970 irányelve ír elő: célja a bérkülönbségek csökkentése, valamint az egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás biztosítása.

A legfontosabb változások között lesz az is, hogy az álláshirdetéseknek is kötelező módon föl kell tüntetniük a várható bérezést, illetve az alkalmazottaknak is jogukban fog állni, hogy információhoz jussanak hasonló munkakörök fizetési szintjeiről, írja az Adevărul.

Az uniós jogszabály minden munkáltatóra vonatkozik, de a 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatokra további jelentéstételi kötelezettségek vonatkoznak: nekik rendszeres bérelemzéseket kell végezniük, nyomon kell követniük a szülői szabadságok javadalmazásra gyakorolt hatását, és be kell nyújtaniuk a nők és férfiak közötti bérmegoszlásra vonatkozó adatokat.

Az irányelv szerint a cégeknek nem lesz majd szabad megkérdezniük az állásaikra jelentkezőket, hogy mekkora volt a fizetésük korábban vagy mennyit keresnek jelenleg, ehelyett a kezdő fizetést vagy az állás fizetési sávját közölniük kell már a toborzási szakasz idején.

A rendelkezések között találunk olyat is, amely a nők és férfiak közötti bérkülönbségekre vonatkozik: ha egy vállalatnál az azonos vagy azonos értékű munkáért fizetett bérek közötti különbség meghaladja az 5%-ot, kötelesek lesznek indokolni ezeket az eltéréseket, és intézkedési tervet kidolgozni a helyzet orvoslására. Minden jelentést továbbítani kell a diszkrimináció elleni küzdelemért felelős hatóságoknak.

Romániában azok a cégek, amelyek nem tartják be az új kötelezettségeket, szankciókkal és bírságokkal szembesülhetnek. HR-szakértők szerint az, hogy már az álláshirdetésben feltüntetik a fizetést, hozzájárul a munkáltató és a jelölt közötti bizalom erősítéséhez. Ha a fizetések teljesen bizalmasak, akkor előfordulhat, hogy két azonos beosztású vagy feladatkörű alkalmazott eltérő fizetést kap azért, mert az egyikük jobban alkudott felvételkor. A bérezési információkhoz való hozzáférés a jelölteknek is jobb alkupozíciót biztosít az állásokra jelentkezőknek, mert reálisabban értékelik az ajánlatokat.

A fizetés feltüntetése már indulásból is könnyíteni fogja az alkalmazást, gyorsít az egész procedúrán, mert csökkenti a kudarcba fulladó alkudozások mértékét is.

Cristian Pomohaci volt ortodox pap és népdalénekes lakásaiban kétmillió eurót találtak, őrizetbe vették kiskorúak megerőszakolása ügyében

A Cristian Pomohaci letartóztatásához vezető házkutatások során a hatóságok jelentős mennyiségű készpénzt találtak. A Maros megyei Bűnügyi Nyomozó szolgálat rendőrei szerint a volt pap otthonában állítólag több mint 9 millió lej volt.

Pomohaci, akit 24 órára őrizetbe vettek kiskorú megerőszakolásának vádjával, csütörtökön tudhatja meg, hogy 30 napos előzetes letartóztatásba helyezik-e. A házkutatás során talált pénzösszegek 7 911 000 lej, 239 500 euró, 10 400 font, 10 470 kanadai dollár, 3 630 amerikai dollár, 1 240 000 forint, 1 000 svájci frank, 350 izraeli sékel, ez pedig összesen meghaladja a 9,2 millió lejt, azaz körülbelül 1,85 millió eurót.

Cristian Pomohaci ellen korábban azzal emeltek vádat, hogy kiskorú fiúkat erőszakolt meg, de az ügyet megszüntették, mert lejárt az elévülési idő. A Román Ortodox Egyház 2017-ben felmentette a papi tisztségéből, de ő továbbra is engedély nélküli istentiszteleteket tartott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Szántai János

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

Uránatomokból villanyáram – így működik a cernavodai erőmű

Fall Sándor

Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix
Főtér

Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített
Krónika

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített

Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.

Itt a megoldás arra, hogy az üres üvegeket ne egyenként kelljen bedobálni a visszaváltó automatába
Főtér

Itt a megoldás arra, hogy az üres üvegeket ne egyenként kelljen bedobálni a visszaváltó automatába

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit
Székelyhon

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit

Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.

Ami román közegben vitát robbantott ki, az az erdélyi magyar iskolák esetében természetes
Krónika

Ami román közegben vitát robbantott ki, az az erdélyi magyar iskolák esetében természetes

Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn
Székelyhon

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn

Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.

// még több főtér.ro