Szóval azért ne örvendezzen senki, nincs vége a meccsnek. És senki se ugráljon. A kormányon meg az elnökön kívül.
Klaus Iohannis államelnök kedden kora délután találkozott Ludovic Orban miniszterelnökkel és több miniszterrel. Nyilván nem a kisebbségi jogokról folyt a szó, hanem a koronajárvány nyomán bevezetett szükségállapot feloldásának lehetőségeiről, módozatairól, többek közt. A találkozó után az államelnök nyilatkozott is egyet, íme, a főbb gondolatok.
Az elnök mindenek előtt felszusszant: az ortodox (és görög-katolikus) húsvét nagyobb probléma nélkül lezajlott. Pár kivételtől eltekintve a „kedves románok” betartották a karanténra vonatkozó intézkedéseket, nem csináltak grimbuszt. Iohannis kihasználta az alkalmat, hogy erőteljesen integessen az alig egy héttel korábban enyhén szólva térdre kényszerített ortodox egyháznak: szépen megköszönte neki, hogy nem berzenkedett a Marcel Vela belügyminiszter által megkötött különbéke felülírását követően és a fennálló karanténrendnek megfelelően járt el húsvét idején.
Ami a kihágásokat illeti, az államelnök kemény szavakkal bírált. Azok, akik áthágják az intézkedéseket, kemény ellenlépésekre számítsanak. Rendnek kell lenni.
Köszönő szavak röppentek az illetékes hatóságok, illetve a gyógyászati személyzet felé is.
Na és akkor következzen az, amire minden fül áhítozva vár: a nagy lazítás. Klaus Iohannis azt mondta, oké, május 15-étől beindulhat egy lazítási folyamat, de csak akkor, ha a megbetegedések és halálesetek száma csökken.
És igen, beindulhat a lazítási folyamat, de csak fokozatosan. Arra senki se számítson, hogy például május második felében afféle pótmajálisokat rendezhetnek, hullámzanak majd a néptömegek, a csapból is miccs meg sör folyik. Szó sincs erről.
Hogy miről is van, miről is lehet szó konkrétan, arról az elnök nem beszélt. Biztosította az ország népét arról, hogy a kormánnyal karöltve (képletesen, persze, hiszen betartják a biztonságos járványtávolságot) dolgoznak a lazítás módszertanán. Mert koherens, ugyanakkor biztonságos tervre van szükség. (Ezek szerint eddig nem dolgoztak a terven?)
Azt viszont nyomatékkal hangsúlyozta, hogy egyetlen olyan embert sem fognak mikrofonhoz engedni, aki az örömhíreket valamely politikai célra akarná használni használná. Kizárólag ő meg a kormány illetékesei fognak tájékoztatni. (Nyilván, egyáltalán nem politikai célal, mert ők mostanság nem is politikusok, hanem nemzetmentők.)
A fenti megjegyzés Adrian Streinu Cercel, a bukaresti Matei Balș Járványtani Intézet igazgatója által felvetett, a címe ellenére (Nagyvakáció! Komolyan!) igen meredek karanténtervre vonatkozott, de érzésünk szerint jó ürügyként szolgált arra is, hogy az elnök beszóljon az ellenzéknek, amely nyilván igyekszik kampányolni a járvány árnyékában, ha már nemigen jut hivatalos mikrofonhoz.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.