// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Az új katonai rendelet az utcára hívja az ortodoxokat, a rendőröket pedig elküldi Szent Lángot osztogatni

// HIRDETÉS

Az új intézkedés-csomag szerint csak akkor lehet elkerülni a húsvéti káoszt, ha a rendőrség besegít az ortodox egyháznak. Na ebből mi lesz?

Kizárólag a hétvégi ortodox húsvéti ünnepek alatti magatartásra vonatkoznak azok az intézkedések, melyeket a kedden este ismertetett, 9-es számú katonai rendelet tartalmaz.

Marcel Vela belügyminiszter startból azzal indított, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a román ortodox egyház (BOR) patriarchátusával – nos, ebből már nagyjából ki lehetett találni, hogy

a járőröző rendőröket tényleg be fogják osztani egyházi szolgálatra a hétvégén.

Ezt a belügyminisztérium úgy képzelte el, hogy a rendőrök Nagyszombaton este, az ortodox egyház önkénteseivel együtt járják majd a településeket és segítenek szétosztani a Jeruzsálemből érkezett Szent Lángot.

A családi házban lakó hívek a megfelelő távolságot betartva a ház előtt várhatják a járőröket, míg a tömbházban lakóknak képviselőt kell küldeniük az épület elé. Hogy ebből mekkora káosz lesz, azt majd csak a hétvégén fogjuk megtudni.

Az Europol rendőrszakszervezet képviselői már kiakadtak ezen az ötleten, de úgy tűnik,

főnökeiket nem érdekli, hogy ezekben az utcai fegyelmet biztosító rendőröknek épp elég bajuk van

ezen kívül is, fontosabb számukra az imázsépítés.

Ami talán még ennél is hajmeresztőbb, hogy az új rendelet értelmében ortodox hívők maszkban és kesztyűben, a lakhelyükhöz legközelebb eső templom előtt pénteken és szombaton 7 és 17 óra között magukhoz vehetik a megszentelt kenyeret és a bort is, melyet a helyi pap az önkéntesek segítségével fog kiosztani, de a rendőrség állandó jelenléte mellett.

Tehát a belügyminiszter konkrétan az utcára invitálta a hívőket húsvétkor annak reményében, hogy az emberek majd fegyelmezetten betartják az óvintézkedéseket. Na ebből mi lesz?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro