Első alkalommal szervezték meg a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és más queer identitásúak (LGBTQ) felvonulását Kolozsvár főterén.
Ez pedig nagy örömre adhat okot az LMBTQ-közösség tagjai körében, hiszen korábban a magát multikulturálisnak nevező Kolozsvár vezetősége különböző okokra hivatkozva kiszorította a megmozdulást a Szamos-partra, a régi sportcsarnok mellé. Annál is inkább, hiszen az Active Watch jogvédő szervezet által közölt jelentés szerint a magyarok mellett éppen ez a közösség az, amely a mioritikus gyűlöletbeszéd fő célpontját alkotja.
Idén viszont szabad volt a gazda, az LMBTQ-közösség tagjai és szimpatizánsai szombat délután elözönlötték a kincses város főterét. A rendezvény szervezői szerint körülbelül 3500 lélek gyűlt össze a műanyagolvasztó hőségben, bár ez a hatalmas szám nekünk sehogy se tűnt fel. A megmozdulás mindenféle incidens nélkül zajlott le, annak ellenére, hogy az Új Jobboldal nevű szélsőséges nacionalista szervezet a melegek ellen szervezett tüntetést szintén szombaton, pár órával korábban, úgymond, lőtávolon kívül, a Bocskai téren, az ortodox katedrális előtt. Ott voltunk, szétnéztünk, ezt láttuk:

A felvonulók egy része vállalta a hőguta kockázatát és a Fő tér keleti oldalán felállított színpad körül gyülekezett.

Mások viszont szemmel láthatólag nem bírták a nap hevét, ezért az ugyancsak gyéren elhelyezett főtéri fák alá tömörültek.

Aki dacolt a hőséggel, annak ugyancsak lenge öltözékben kellett felvonulnia.

Az alkalomhoz illő szivárványszínű esernyők is többé-kevésbé hathatós védekezőeszköznek bizonyultak.

Aki viszont az elegancia mellett tette le voksát, az legyezővel érkezett a térre.

A legjobban a gyerekek érezték magukat, akiket nem érdekelt se a hőség, se a Pride: jót fürödtek a főtéri szökőkút vizében.

De olyan is akadt, aki kölcsönkérte húgától, barátnőjétől azt a lenge kis szoknyát-póló kombót.

És ha már a gyűlöletbeszéd üldözte közösségek találkozója: szívderítő látvány volt, amikor egy Erdéy-zászlós pólót viselő úr is feltűnt a téren.

A kutyák viszont megszenvedték a Pride-ot a hőség miatt. Legszívesebben becsobbantak volna a gyerekek mellé, de hát az a fránya póráz, meg a szabályok...

Mindegy, mi van, szelfizni márpedig kell!

Ez az úriember kicsit meghökkentő látvány volt, amint enyhén elveszett tekintettel téblábolt a szivárványos tömegben.

Közben elkezdődtek a meleg miatt kissé lagymatag beszédek, amelyeknek nem igazán volt átütő erejük, a hurrá, itt vagyunk, elfoglaltuk a teret jellegű felkiáltásokon kívül.

Andreas Wolter, Köln alpolgármestere megígérte, hogy addig minden évben eljön a kolozsvári Pride-ra, amíg Emil Boc multikulti polgármester be nem vállalja a rendezvény megnyitását. Na, hát lehet fogadni, hány évig jár még Wolter úr a kincses városba.

A politikai pártok nem igazán képviselték magukat a megmozduláson. USR-s arcot például a környéken nem lehetett látni, egy Demos-bannert viszont meghordoztak a tömegben.

A túloldalról egy ortodox pópa figyelte a fejleményeket diszkréten mosolyogva. Feltehetőleg az erkölcsi rend éber őreként volt jelen.

A másik oldalon a csendőrség figyelte az eseményeket. Ők a közrend őreiként voltak jelen, de nem csodáljuk, hogy behúzódtak az árnyékbe. Abban a hacukában konkrétan meg lehetett sülni.

És a hőség lassan megtette a hatását: a szivárványos zászlók napernyőkké vedlettek át.

Aztán a tömeg is, a szervezők is megelégelték a szaunát és elindultak a Deák Ferenc utcán a Bocskai tér felé. Követtük őket egy ideig, de hőreceptoraink egy idő után felmondták a szolgálatot, ezért búcsút intettünk a szivárványos népnek és kétségbeesetten árnyékba menekültünk.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...