Jószomszédi iszony
béel
2019. június 14. péntek, 11:32
Szerintünk jól tippelt.
A magyarokat gyűlölik a legjobban Romániában – legalábbis ez derül ki az  ActiveWatch jogvédő szervezet most nyilvánosságra hozott jelentéséből
 
A dokumentum igazolja azt, amit már mindenki sejtett: 2018-ban a magyarok voltak a gyűlöletbeszéd fő célpontjai az országban, a szexuális kisebbségekkel együtt.
 
A szervezet nem aprózta el: az intoleráns megnyilvánulások közül nem csupán azokat vizsgálták, amelyek szankciókat vonhatnak maguk után, hanem azokat is, amelyek bizonyos társadalmi csoportok (nemzeti, szexuális, vallási kisebbségek) el nem fogadására ösztönöznek.
 
Ennek nyomán kiderült, hogy – a kissé körülményeskedő megfogalmazás szerint –
 

a magyarok és a szexuális kisebbségek voltak az intoleráns diskurzus és gyűlöletbeszéd fő célpontjai.

 
„Sok esetben politikusok használtak sértő kifejezéseket, valószínűleg anélkül, hogy tudatában lettek volna ennek a ténynek. Továbbra is tapasztalhatók szélsőségesen antiszemita megnyilvánulások. Amióta a sajtó figyelme elfordult a menekültválságról, az iszlámellenes és menekültellenes diskurzus is csökkent, de nem szűnt meg teljesen” – derül ki a jelentésből. 
 
A mérleg másik serpenyőjébe a szervezet szerint az kerülhet, hogy
 

egyre többen vesznek részt olyan nyilvános megmozdulásokon, amelyek a sokféleség elfogadását hirdetik. 

 
„A kultúra fontos szerepet játszik a sokszínűség népszerűsítésében és a társadalmi intolerancia tudatosításában. A család meghatározását célzó referendum kapcsán jelentős számú közéleti személyiség nyilvánította ki, hogy támogatja az LMBTQ közösséget” – áll a jelentésben. 
 
Az ActiveWatch szerint a gyűlöletbeszéd szankcionálására felhatalmazott romániai hatóságok közül az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) járt el a legtöbb panasz ügyében, felgyorsult a döntéshozatal folyamata és jelentősen megnőtt a kirótt bírságok összege.
 
A tanulmány arra is kitér, hogy a sportszövetségeknek javítaniuk kell a sportrendezvényeken tapasztalható gyűlöletbeszéd elleni fellépés hatékonyságát. 
comments powered by Disqus
mberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják. Ismét.
Knónikus nemtörődömségben szenved szinte minden mioritikus vízió.
A fiatal építészeknek sikerült maguk mellé állítani pár tehetősebb vállalkozót, és az önkormányzattal is megegyeztek.
A hórukkpolitika és a villámreform legalább olyan veszélyes lehet, mint a balkáni halogatás.
A rácsok mögül ujjal mutogat a bukott kormányfőre EU-s pénzekkel kapcsolatos csalással vádolva őt.
Három napja keresik a rendőrök, a csendőrök és a hegyimentők.
A kincses város egyelőre utolérhetetlen Romániában a tömegközlekedés fejlesztésében.
Kerekes Erzsébettel, a gyermekfilozófia egyik erdélyi meghonosítójával beszélgettünk oktatásról, filozófiáról, gyermekekről.
Közbeszerzés: közbe’ szereznek.
Nemes célokkal alakult meg Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Románia jövőképe új hegyláncok megjelenésén és megismétlődő egyéni baleseteken alapszik. Ettől eltekintve, ugyanaz a dagonya. Traian Ungureanu írása.
Eltévesztették a címet, de ha már betértek, keménykedni kezdtek. Emberükre leltek.
Ahelyett hogy elmennének egy lakatlan szigetre, pár könyvvel. Például.
Vajon tényleg egyesülhet a két párt?