// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

A legdurvább meccset a kormánnyal vívják a román csapatok a most kezdődő fociszezonban

// HIRDETÉS

Nemcsak a sport-, de a pénzügyminisztérium tervei is gyengíthetik az amúgy sem túl acélos bajnokságot. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a rajt előtt.

Bár hivatalosan már a múlt szombati Szuperkupával elindult a 2022/2023-as romániai fociszezon, az igazi küzdelem, a bajnokság csak most kezdődik. És ha az öt éve egyeduralkodónak számító Kolozsvári CFR nem bír a Bajnokok Ligája selejtezőiben az örmény bajnokkal, akkor van baj elég. Mert a rajt előtt egyelőre

csak a problémák látszanak, a megoldás és a fejlődés lehetősége nem.

A közbeszédet a napokban Novák Károly Eduárd sportminiszter 40 százalékos román sportolói kvótája uralta, amelynek – főként a Bosman-szabályként ismert uniós jogi előírásokra hivatkozva – a futballklubok a legnagyobb ellenzői. Főként azért, mert őket már gyakorlatilag szezon közben, megkötött szerződésekkel érte Novák egészpályás letámadása.

Ám még Novák előtt jött a pénzügyminisztérium közvetett csapása,

amely 40 százalékkal (ez a szám valami fétis lehet a bukaresti kormányirodákban) adóztatott volna meg minden szerencsejátékból származó nyereményt, amelytől nemcsak a sportfogadással foglalkozó cégeknek, hanem

a sportszövetségeknek és kluboknak is égnek állt a haja.

Jelenleg ugyanis a nyeremények adója 1 és 25 százalék között mozog, a nagy többség pedig (a 66 750 lej alatti nyeremények) az első kategóriába tartoznak. Negyven százalékos adóval a kis összegben fogadók többsége tűnt volna el a piacról, ami nem csak a cégeknek fájt volna, hanem a focinak is:

a sportfogadási iparág nemcsak klubokat támogat, hanem az első és másodosztály névadó szponzora is.

Pont egy ilyen új szponzori szerződés miatt lesz most Superliga az eddigi Liga 1-ből. Novákkal ellentétben a pénzügyminisztérium végül engedett a nyomásnak, és csak a legnagyobb (10 000 lej feletti) nyeremények adóját emelte 40 százalékra, 3000 alatt pedig 3 százalék lesz az adó.

A fogadási cégek pénze márpedig nagyon kell a kluboknak,

mert biztos bevételek nem nagyon van a tévés pénzeken kívül. Van olyan klub, mint az újonc Petrolul és a Hermannstadt, amely már azt is előre felélte – jó eséllyel ismét lesz szezon közben csődbe jutó klub, mint tavaly a Medgyes és a Clinceni.

És lesz – végre!!! – videóbíró, és lesz hét év után kolozsvári derby,

ami ritkán szokott békés hangulatban zajlani. A magyarokat nagyon nem szerető U ultráinak ráadásul ott a Sepsi OSK is, amely ellen első valóban hazai meccsét játssza majd az augusztus 20–21-ei hétvégén a csapat – addig ugyanis az Untold Fesztivál Medgyesre száműzi a csapatot. Mivel az U mellett egy másik balhés szurkolótábor, a Petrolulé is visszatért az élvonalba,

a szövetségnek biztos lesz bevétele a büntetésékből

– amely a válogatott meccsek balhéi miatt mehet is egyből tovább az UEFA-hoz. A bajnoki címmel idén is a CFR, a FCSB és az Universitatea Craiova vezetői terveznek, a fogadóirodáknál egyelőre a címvédő kolozsvári vasutascsapat a favorit, elsősorban rutinja és mélyebb kerete miatt.

A szezonrajtot azonban nagyon elszúrta a kolozsvári bajnok,

így Dan Petrescu alatt a sorozatos bajnoki címek ellenére megingott a kispad. A másfél hónap alatt két kupát nyerő Sepsivel egyelőre senki – még a háromszéki klub vezetője, Diószegi László sem – számol esélyesként, pedig a székely klub immár egyértelműen a negyedik erő lett Romániában.

A szezon azonban hosszú, ráadásul két téli szünet is lesz,

az első a katari világbajnokság miatt november második felében. Negyven meccses maraton, pontfelezős rájátszásban súlyosbítva – az első helyhez idén is elsősorban kiegyensúlyozottság kell majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
Krónika

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.