Pénz beszél, labda repül: kiütéses győzelmet aratott a fesztiválipar a labdarúgás felett

Három első osztályú csapatnak is új stadiont kell keresnie a nyári mérkőzésekre, mert az önkormányzatoknak jobban megéri bérbe adni a sportlétesítményeket a megabulik szervezőinek.

Hirdetés

Évek óta megszokott dolog, hogy kolozsvári Universitateának nyáron-kora ősszel ki kell költöznie a sétatéri stadionból, amelyet hetekre elfoglal az Untold Fesztivál. Hiába csupán 4-5 napos rendezvény, a díszletek, színpadok fel- majd leépítése, a tönkretett gyepszőnyeg felújítása másfél-két hónapra elveszi a focitól a stadiont. Mivel

az U és a CFR viszonya – elsősorban a szurkolók miatt – lehetetlenné teszi a helyi rivális stadionjának a kibérlését,

Megszenvedi az Untoldot az idén a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutó U-BT férfi kosárlabda-csapat is, amely – mivel augusztusban (tavaly szeptemberben) sem edzeni, sem felkészülési meccseket nem tud játszani a BT arénában – évek óta Szerbiában készül az új szezonra.

a fehér-feketék évek óta albérletben játsszák le a szezon első 3-4 hazai meccsét. Hol Gyulafehérváron, hol Besztercén, hol Szászmedgyesen. Amíg Liga 2-es volt a klub, ez nem volt akkora gond, de most, hogy visszajutott az élvonalba, már szigorúbbak a feltételek: gyakorlatilag csak a medgyesi stadion jöhet szóba a követelmények miatt.

És pont a szezon első meccsein, ahol – a Dinamo elleni osztályozó közel telt házából kiindulva – simán 20 ezer fölött is lehet(ne) az eladott jegyek száma, azaz

a klubnak komoly anyagi veszteséget is okoz az Untold.

És hiába a város a klub fenntartója, számolni Emil Boc is tud: a megafesztivál jóval többet hoz a konyhára, mint saját focicsapata, amely legkorábban szeptemberben játszhat hazai pályán. Craiován pedig most

két csapat is szívni fog a „zseniális” román találmány – városok közepén, több tízezres arénákban rendezett zenei fesztivál – miatt.

A Kolozsvár Arénához hasonlóan 30 ezer férőhelyes Ion Oblemenco stadion ráadásul az olténiai város mindkét csapatának, a CS Universitateának és a FC U 1948-nak is otthont ad. Ezeknek a csapatoknak augusztus 10. és szeptember 30. között kell máshol játszaniuk, az IntenCity fesztivál (augusztus 26-28.) miatt.

Hirdetés

Ez hat bajnoki fordulót, azaz 3-3 hazai meccset jelent, de mivel a CS Universitatea az Európa Konferencialigában is szerepel, s még a nemzetközi kupamérkőzéseit is máshova kell vigye, ha túljut a harmadik selejtezőkörön is. A craiovai klubok B-terve Szörényvár (Turnu Severin) vagy Zsilvásárhely (Târgu Jiu) lehet, bár nemzetközi meccsek rendezése csak az utóbbi város stadionja alkalmas.

Július elsején az előző szezon végén a SAGA fesztivál miatt kellett kiköltöznie a FCSB-nek a bukaresti Nemzeti Arénából, amelyből egy évvel ezelőtt egy nemzetközi e-sport (számítógépes és konzolos játékokkal való) verseny miatt is hetekre kizavarták Gigi Becali csapatát. Azaz

az ország három legnagyobb és legmodernebb stadionját birtokló városok vezetése számára csak a bevétel a fontos,

az arénák fő tevékenységét jelentő sport pedig mehet a járulékos veszteség kategóriába. És bár Botoșaniban vagy Mioveniben egyelőre nem terveznek hasonló jellegű megafesztivált, a július 16-án kezdődő Liga 1-es szezon előtt csak három klub lehet nyugodt afelől, hogy bármikor játszhat saját stadionjában.

A CFR és a Sepsi OSK stadionja ugyanis a klub birtokában van, a Farulnál pedig a tulajdonos Gheorghe Hagié az ovidiui létesítmény is. A többi stadion mint önkormányzati tulajdonban van, kivéve a medgyesit, amelyet egy állami cég (Transgaz) birtokol. Ott jövőre – a Gaz Metan csődje után a FC Hermannstadt játszik majd – míg be nem fejeződik a nagyszebeni aréna átépítése.

Hirdetés