Húsz éve élek Kolozsváron. Amikor ideköltöztem, ez egy izgalmas, kulturális szempontból pezsgő, szimpatikus kis kelet-európai város volt, rengeteg művészeti projekt futott benne párhuzamosan, a nagy kőszínházaktól a legapróbb alternatív projektekig minden és mindenki megtalálta a helyét. Aztán elkezdődött a gyors gazdasági fejlődés, ami önmagában természetesen jó, de a város ezzel párhuzamosan sokunk számára elvesztette a varázsát is. Sorra buktak–buknak be a kis művészeti kezdeményezések, sőt a nagyobbak is (lásd: Ecsetgyár), a Covid-járvány és az azóta tartó válság pedig valósággal megadta a kegyelemdöfést az addig sem túl stabil lábakon egyensúlyozó alternatív kulturális közegnek. A hatalmas ingatlan- és egyéb árak eleve nem kedveznek a „csóró” művészeknek, és sajnos úgy tűnik, hogy minél több pénze van a városházának, annál kevesebbet hajlandó erre a területre áldozni. (De mondjuk mit is várunk egy olyan polgármestertől, akinek az Untold fesztivál jelenti a kultúra hófödte csúcsait?)

Mindennek tükrében egyre üdítőbbek az olyan kezdeményezések mint a The Spot,

ami nem egyszerűen egy olcsó próbaterem a kispénzű zenészeknek, hanem egy közösségi tér,

ahol a művészek találkozhatnak, jammelhetnek (az amatőr nyelvvédők lelki békéje érdekében használhattuk volna az „örömzenélés” kifejezést is, de nem tettük – a szerk.), ismerkedhetnek, beszélgethetnek. Az egyik alapító, Ercsei Ferencz vagy ahogy a barátai ismerik: Frankie – aki Hollandiában tanult jazzdobot, jelenleg pedig a kolozsvári zeneakadémián, illetve magánórák keretében is oktat dobot – egy kávé mellett elevenítette fel, hogy éppen egy évvel ezelőtt vették ki a Tűzoltótorony közelében, az Aquina uszoda szomszédjában (Andrei Șaguna 26) lévő ingatlant egy barátjával.

„Egy nagyon jó barátommal, Karácsonyi Lehellel körülbelül másfél évvel ezelőtt arról beszélgettünk, hogy milyen kár, hogy nincs ahol játszani, jammelni, a próbatermek drágák, és milyen vagány lenne kialakítani egy kulturális közeget, ami önfenntartó tud lenni, és mindenféle kulturális tevékenységet támogat – főleg zeneieket, de azon belül bármit, hiszen az őszinte művészet nem stílusfüggő.”

Frankie szerint különben próbateremből ugyan elég sok van a városban – kapásból fel is sorol négyet–ötöt (én is kábé ennyiről tudtam) –, ezek jól fel is vannak szerelve, a legdrágább erősítőkkel, dobfelszereléssel várják a zenészeket, de amellett, hogy egy részük eléggé félreeső helyen van,

a fő probléma az, hogy nem olcsó a használati díjuk, ráadásul elég sterilek.

A The Spottal éppen az a céljuk, hogy a helyet magát is úgy alakítsák ki, hogy az egy inspiratív közeg legyen, ahova jó bejárni. Egyelőre két próbaterem fogadja az érdeklődőket, a nagyobbikban kisebb koncerteket és egyéb rendezvényeket is szeretnének szervezni a későbbiekben. A cél az, hogy az emberek lassanként megszokják, hogy van egy ilyen tér, ahol tere van a kreativitásnak, a közös zenélésnek, zenehallgatásnak és ezáltal kialakuljon egy „underground kollektíva” a kolozsvári zenészekből és amatőr műkedvelőkből.

„Kolozsvár az egyetemistákkal együtt egy 400 ezres város, még sincs zenei szcéna. Nincs egy hely, ahova el lehet menni játszani. Persze ehhez a Covid is hozzájárult, azóta nagyon visszaszorult az élőzene. Azelőtt voltak azért vendéglők, ahol fel lehetett lépni, de a vendéglátósok is nagyon nehéz perióduson vannak túl, úgyhogy azóta sem tértek vissza igazán ezek a lehetőségek. Viszont valahol az állami és önkormányzati támogatások hiánya is visszaköszön ebben a dologban, pedig a kultúrát is kéne építeni, nem feltétlenül csak profitot termelni.”

Erről eszembe jut, hogy egy kulturális fórum munkatársai például azért nem pályáznak támogatásra a kolozsvári városházánál, mert egyszer megtették, de az elszámolás valóságos rémálom volt, majdnem vissza kellett fizetni utólag a támogatást. Frankie úgy látja, hogy ezen túl az is megvan, hogy „kéz kezet mos alapon” működnek itt a dolgok, úgyhogy eleve nehéz bekerülni a támogatottak szűk körébe, ha pedig bekerülsz, akkor is csak „csontokat dobálnak” az elején. Egy alternatíva lehet, ha az ember megkeresi a vállalkozókat, akik a cégük adójának két százalékát felajánlhatják a hasonló kezdeményezéseknek, ezekből a forrásokból pedig nemcsak a fenntartási költségeket lehetne megoldani, hanem felszereléseket is lehetne vásárolni.

A jelenlegi felszerelés és berendezés különben adományokból jött össze, az ismerősök odaadták azokat a bútordarabokat, erősítőket, amiket tudtak nélkülözni, így tudott 2023 tavaszának végén elindulni a hely, ahol jelenleg már nemcsak zenekari próbák és közös zenélések zajlanak, de hangszeres órákat is tartanak ott többen a diákjaiknak.

Frankie büszkén meséli, hogy a The Spot immár harmadik hónapja önfenntartó, de hozzáteszi, hogy azért nagyon nehezen indult be, nehéz volt összehozni egy akkora közösséget, amivel már tud működni a dolog.

Ő maga például a nyár folyamán 3000 eurót rakott bele saját zsebből, hogy ne kelljen bezárni, amit nagyon sajnált volna, hiszen látta benne a potenciált.

Az ingatlan tulajdonosával is szerencséjük van egyébként, ő is nagyon szurkol a projektnek, voltak olyan nehezebb hónapok, amikor a számlák kifizetését is magára vállalta.

Az árak – mint már említettük – az anyagi nehézségek ellenére is nagyon jutányosak a The Spotban, igazából mindenki a saját zsebe és belátása szerint igazítja a költségeket, de már olyan zenekarok is vannak, akik tartós bérletet fizetnek közös megegyezés alapján, és rendszeresen ott próbálnak.

„Van például egy szaxofonos srác, aki gyakorolni jár hozzánk, mert a konziban a folyosón kell gyakorolnia, mert nincsen terem, basztatja a kapus, és így tovább. Mondta, hogy szeretne jönni hozzánk, mire azt feleltem, hogy akkor mondja el, mennyit tud áldozni erre, mert nincs fix órabér, ez nem egy biznisz. Megegyeztünk, és azóta ő is örül, hogy végezheti a dolgát, és mi is, hogy havonta hozzátesz egy picit a költségekhez.”

Frankie különben már egyedül viszi a projektet, az alapítótárs ugyanis elköltözött a városból. A fő cél most az, hogy létrehozzon egy egyesületet, hogy pályázni is lehessen a projektre román és magyar forrásoknál egyaránt, ez pedig az anyagi biztonságon túl abban is segítene, hogy hivatalosan is lehessen eseményeket szervezni. Attól kezdve a jam session-öket is szeretnék egyre inkább megnyitni a közönség számára, mármint hivatalosan is, hiszen már most is bejárnak ismerősök meghallgatni ezeket a spontán zenei momentumokat.

A The Spot közösségformáló ereje különben máris megmutatkozott: zenekar is alakult már az ottani ismerkedéseknek köszönhetően.

A távlati tervek között az is felmerült egyébként, hogy az ingatlan alagsori termében, amit a szomszédos Nyomda (Tipografiei) utcából lehet megközelíteni, meg lehetne nyitni az első kolozsvári jazzkocsmát, ahol rendszeresen lennének koncertek – ebben a tulajdonos is benne lenne, sőt az anyagi fedezetet is biztosítaná, de egyelőre szeretné kivárni, hogy a fenti termekben megvesse a lábát a kulturális központ. Emellett Frankie szeretne a városházától engedélyt szerezni arra is, hogy a Nyomda utcában, a Tűzoltótorony mellett szabadtéri koncerteket szervezhessenek nyaranta. Ez így, jazzkocsmával, kulturális központtal, szabadtéri koncertekkel együtt már nagyon szép színfoltot vinne be a város egyre szürkülő életébe.

„Van Kolozsváron egy zenészközösség, akiknek szüksége lenne térre, lehetőségekre, hogy kibontakozhassanak, ebből a szempontból érzem nagyon fontosnak ezt a projektet. Hollandiában, Berlinben, Londonban is jártam hasonló helyeken, Kolozsváron viszont nem volt ilyen, ezért kezdtünk bele. Most már eljutottunk odáig, hogy igazából minden nap van valami program a helyen, lassan alakul a berendezés is, az előteret például lemezekkel szeretnénk kirakni, amiket szintén baráti adományként kaptunk.”

Az egyesület bejegyzése után elkezdődhet az anyagi források feltérképezése, az üzletemberek vagy akár a városháza megkeresése, a pályázás, aztán pedig az események rendszeres szervezése, hiszen ezek hozzák össze az embereket, ezek képesek megteremteni azt a bizonyos underground közösséget, amely minden városnak a kulturális rezgését adja végső soron, és aminek a hiányában Kolozsvár már jó ideje nem rezeg.

A The Spot egy olyan tű ebben a szénakazalban, amihez hasonlókat lassan már nagy teljesítményű elektromágnessel kell keresni, de nagyon reménykedünk benne, hogy az ehhez hasonló civil kezdeményezések egy kicsit élhetőbbé teszik majd újra a várost, amit régebben Erdély kulturális fővárosaként is szokás volt emlegetni, csak kezdjük elfelejteni, mit is jelent ez.