Felpislan egy csöpp remény
SIMÓ ERZSÉBET — Megeshet, szerencsénk lesz, és a módosított román alkotmány szavatolja majd, hogy a tervezett óriásrégiókon belül egy-egy térséget önálló hatáskörökkel felruházott alrégióvá nyilvánítsanak.
SIMÓ ERZSÉBET — Megeshet, szerencsénk lesz, és a módosított román alkotmány szavatolja majd, hogy a tervezett óriásrégiókon belül egy-egy térséget önálló hatáskörökkel felruházott alrégióvá nyilvánítsanak.
SZÉKEDI FERENC — Akár tetszik ez bizonyos hazai csoportosulásoknak, akár nem, Romániában és külföldön, nemzetközi intézmények előtt, a romániai magyarság egyetlen legitim, tehát jogállamilag hitelesített képviselője az RMDSZ.
FARKAS RÉKA — Nehéz magyarázatot találni a halogatásra, de kitetszik: minden hangzatos ígéret ellenére sem akaródzik az RMDSZ-nek előrukkolni egy épkézláb, vállalható autonómiastatútummal.
FARKAS RÉKA — Araszolgatunk továbbra is, ahelyett, hogy határozottan fellépnénk, B terveket fontolgatunk, amikor még az A tervért sem tettünk meg mindent.
KARÁCSONYI ZSIGMOND — Az sem kizárt, hogy a román politikai pártok más jelöltet támogatnak, és így szégyenszemre a megye vezetésében még alelnöki szinten sem lesz magyar.
KELEMEN HUNOR — „A dél-tiroli autonómia-modell alkalmazásához viheti közelebb Romániát a kedden elfogadott alkotmánymódosítás.” Interjú
MAGYARI NÁNDOR LÁSZLÓ — A politikai szereplők (ágensek) igyekeznek saját magukat (mindenekelőtt a médiák, és ismét csak a retorika, illetve a diskurzusok segítségével), olyan „szakrális” erőtér képviselőinek föltüntetni, mely fölötte áll a köznapoknak.