Székelyföldről a csillagok közé – interjú Pintér Viktória Spanyolországban élő csillagásszal

A hollywoodi filmekben a NASA-nál dolgozó csillagászok egyszerre tűnnek érdekesnek, és olyan távolinak, hogy már-már kételkedünk abban, hogy léteznek. De van, aki számára nagyon is valósak: bár a sepsiszentgyörgyi Pintér Viktória (még) nem a NASA tudósa, a spanyolországi hegyekben, félig-meddig egy csillagvizsgálóban élve, méregdrága távcsövekkel dolgozva tengeti mindennapjait.

Hirdetés

Hogyan lettél – hogyan lesz valaki – csillagász?  És, hogy kerül a spanyol hegyekbe?

Alapképzésen fizikát, pontosabban fizikai informatikát tanultam Kolozsváron, majd a mesterit is ugyanott folytattam. Utána Craiován kezdtem a doktorit, mivel a témavezetőm, aki azon nagyon-nagyon kevesek egyike, akik vezethetnek Romániában csillagászati tematikájú doktorit, az ottani egyetem tanára. Ám ő már akkor, amikor doktorira felvételiztem, a Kanári-szigetekhez tartozó La Palmán élt. Először egy, az erdélyi magyarok számára viszonylag könnyen elérhető ösztöndíjjal jöttem hozzá látogatóba három hónapra, majd az Erasmus programban jöttem ki hat hónapra, ami alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.

La Palmán tucatnyi távcső van, amelyek közül kettőt diákprogramok keretein belül használnak. Egyébként ezekről érdemes megjegyezni, hogy mind egy-egy céghez tartoznak. A két diáktávcsövet ugyanaz a cég üzemelteti, de míg egyiknél a megfigyeléseket teljesen önállóan végzik a mesteris vagy doktoris diákok, addig a másiknál van egy alkalmazott, aki segíti őket, illetve a munkájukat. Mindkét távcsőnél voltam diákprogrammal, illetve amikor kitört a világjárvány, az emberhiány miatt felvettek az egyik nem diákprogramokat lebonyolító teleszkóphoz – kvázi helyettesként. Azután meg idekerültem Spanyolország déli részére, Almeríába, egy másik állomásra.

 

A csillagászat gyerekkori álmod volt?

Negyedik osztályos koromban a vallástanárnőmnek beszéltem arról, hogy ez a titkos álmom. Szóval igen, az volt.

 

És ha jól értem, akkor Romániában ezt nem könnyű megvalósítani.

Én személy szerint azt ajánlom, hogy ha valaki csillagászattal szeretne foglalkozni, az legalább pár évet tanuljon külföldön. Egyébként sok fajta csillagászat van: én nap mint nap távcsövekkel dolgozom, de vannak, akik íróasztal mellett ülve dolgoznak – ők küldik a kéréseket hozzám a távcsövekhez, hogy ezt vagy azt szeretnék megfigyelni. És elég gyakran küldenek rossz beállításokat, akkor pedig az eredmények sem a vártak. Ezeknek a hibáknak az elkerülésében sokat segít, ha tudják, hogy mi, hogyan működik, azaz, ha jártak már ilyen helyen.

 

Gondolom a tied egy többműszakos munka, azaz éjjel is dolgozol.

Amíg úgymond diákmunkát végeztem, az úgy nézett ki, hogy mi, diákok a nap folyamán megkaptuk a különböző kéréseket. Azokat átnéztük, majd megterveztük, hogy mit fogunk megfigyelni. A nap folyamán beállítottuk a távcsöveket. Este, azaz napnyugtától napkeltéig mindig csak egy ember volt fenn. Havonta átlagosan két estét-éjjelt kellett dolgozzak, de volt olyan is, hogy négy estét egyfolytában fenn voltam, illetve volt olyan hónap, amikor egyáltalán nem voltam. Tulajdonképpen az van, hogy éves bontásban ki kell jöjjön havi kettő minimum, azaz évi tizenkét alkalom, de az eloszlása mindegy. És ez rugalmas, hisz közben mindenki írja a mesteri szakdolgozatát vagy a doktori disszertációját, végzi a saját kutatásait. Ahol most dolgozom, szintén van éjjeli és nappali műszak, pontosabban van úgynevezett day astronomer és night astronomer (éjszakai és nappali csillagász – szerk.). Előbbi napi 12 órát dolgozik, összesen két hetet egy hónapban, ő készíti elő a távcsövet estére, ő egyeztet a kutatókkal. A night astronomer napnyugtakor váltja őt, ő napkeltéig dolgozik. Vannak olyan távcsövek is, ahol a munka nincs felosztva műszakokra, illetve olyan távcsövek is, ahol vannak látogató-megfigyelők is, ott velük is kell foglalkozni.

És akkor te azalatt a két hét alatt, amíg dolgozol, fent laksz a távcsőnél?

Igen, mivel itt 12 órás műszak van, itt két hétig fent lakom a hegyen, több mint 2000 méter magasan. Itt van szálláshely biztosítva számomra. Ha lejár a két hét, lemegyek Almeríába.

 

Nem vagy magányos, nem érzed magad elszigeteltnek?

Nem vagyok egy városi ember, mármint olyan, aki nagyon szereti a várost, a nagyvárost. De egyébként nincs időm arra, hogy magányosnak érezzem magam, illetve általában 5-6 ember folyamatosan fenn van itt a távcsőnél, úgyhogy azért nem vagyok egyedül. Többnyire németországi és spanyol kollégáim vannak, de a világ minden részéből származó szakemberekkel összeakadhat a munkája során a csillagász.

 

Mik a távlati terveid? Már befejezted a doktoridat?

A tervek szerint jövő hónapban kerül pont a végére. A távlati tervek meg… az a helyzet, hogy szerintem, ha valaki bekerül egy távcsőhöz, mint én is, egy idő után elkényelmesedik, kilép a tudományos életből, nem jelennek meg cikkei, nem jár el konferenciákra. A távcsöves munkák többnyire hosszú távú szerződésekkel járnak, bizonyos szempontból kényelmesek, két hét munka után, két szabad héttel járnak. Szóval én a doktorim megvédése után szeretnék inkább bekerülni egy nagyobb együttműködésbe, kipróbálni, hogy milyen, ha nem csak te és a vezetőtanárod kutatjátok az adott témát, hanem egy egész csapat dolgozik rajta. A szakmában mindenkinek az álma a NASA, de nem tudom, hogy nekem ez-e a cél. Kicsit szeretnék szétnézni, hogy egyáltalán kik, hol foglalkoznak azzal, amivel én, ami engem érdekel.

 

Mi a doktorid címe, témája? Megértjük mi, földi halandók?

Hirdetés

Elliptikus törpegalaxisok felületi fényességeloszlása.

 

Egészen érthető… A tudományos lehetőségek kapcsán kicsit visszatérnék Romániára: ott milyen a helyzet?

Bevallom, azt nem igazán tudom, hogy milyen, mekkora a tudományos közösség. Amikor én eltökéltem, hogy csillagász leszek, Kolozsváron 3-4 csillagász volt, de egyikük sem vezethetett doktorit. Az alapképzésen a szakdolgozatom témavezetője egy amatőr csillagász volt, úgyhogy mindig támogatott engem – segített abban, hogy a dolgozatomat is csillagászattal kapcsolatos témából írhassam, de egyébként féltett is, nehogy csalódjak. Féltett, mert én csak azt tudtam, hogy csillagász akarok, de nem volt módom arra, hogy lássam, igazából mi is a csillagászat.

 

És végül hogyan találtál témavezetőt a doktoridhoz?

Nagyon sok emberrel beszéltem Kolozsváron, voltam az intézetben, kértem tanácsot, de nem találtam megoldást. Aztán elmentem egy csillagászati konferenciára, és ott kezdtem el kérdezősködni. És ott végre egy idős úriember felvázolta nekem, hogy van három személy az országban, akik vezethetnek doktorit csillagászatból, pontosabban, hogy van három személy, akik romániai egyetemek keretén belül vezethetnek, de egyikük sem él az országban. Lehet, egyébként van más is, de akkor és ott én ennyiről szereztem tudomást.

 

Egyébként a kollégáid mennyire fiatalok, illetve nemek terén mi a helyzet?

Eléggé a férfiak dominálják a szakmát, a nők inkább az adminisztrációban dolgoznak. Általában 3-4 férfira jut egy nő például a távcsöveknél. Kor tekintetében pedig a magam körülbelül harminc évével abszolút én vagyok a munkahelyemen a legfiatalabb, mindenki más negyven pluszos.

 

Muszáj megkérdeznem: milyen volt La Palmán megélni a két évvel ezelőtti vulkánkitörést?

Érdekes volt. Pont aznap érkezett vissza a barátom a szigetre egy hosszú út után, így ledőltünk egyet aludni, és amikor felkeltünk, ő látta először a telefonján, hogy egy finnországi ismerőse, akivel évek óta alig beszélt, kérdezi, hogy minden rendben van-e vele. Akkor még nem értettük, miért, de aztán kimentünk a teraszra, és láttuk a sziget másik oldalán a hatalmas fekete füstfelhőt. Csak azután kezdtünk üzeneteket olvasni, és tudtuk meg, hogy mi történt, hogy kitört a Cumbre Vieja vulkán. Az emberek fele elindult megnézni a vulkánt, a másik fele csomagolt, hogy meneküljön. Én egyébként egy épp ott tartózkodó ismerősömet átkísértem a sziget másik felébe, hogy nézzük meg, és hát az a látvány… az első reakcióm az volt, hogy wow. De olyan wow, amitől a hideg kiráz. Nehéz megmagyarázni azt az érzést. Egy ilyen természeti csoda, amely közben katasztrófa is, egyszerre sokkol, rémisztő és hihetetlen.

Vulkánkitörés La Palma szigetén 2021-ben (Pintér Viktória felvétele)

Milyen volt az élet egy ilyen viszonylag kis szigeten, mint La Palma? Megtanultál spanyolul? A helyiek hogy viszonyultak hozzátok?

Nagyjából megtanultam, nem tökéletesen, de a hétköznapokban elboldogulok. A helyiek szerintem nem tudták, hogy mi azért vagyunk ott a szigeten, mert a csillagvizsgálónál dolgozunk. Meglepően ritkán, kevesen járnak fel – pedig lehetne. Bár tény, hogy a főváros és csillagvizsgáló között szinte 2000 méter a szintkülönbség, és igencsak kanyargós az út. Egyébként a szigeten nagyjából minden van, mindent lehet venni, de például rendelni valamit a világ más pontjairól nem igazán, az nagyon nehézkes. El lehet látogatni a környező szigetekre hajóval vagy repülővel is – sok diák, aki a távcsövekhez érkezik, át szokott járni néha szórakozni.

 

Az, hogy nem lehet, vagy nehéz rendelni bármit is, a munkában nem jelent nehézséget?

Nem igazán, mert a távcsövek fel vannak készülve, készítve erre, van egy csomó pótalkatrészük. Ez itt, Almeríában is így van.

 

Az utolsó kérdésemmel visszakanyarodnék egy korábbi mondatodhoz, hogy a tanárod féltett a csalódástól. Csalódtál?

Nem. Elmegy az ember La Palmára, felmegy a hegyre, felnéz az égre, és az a látvány, az, amikor látod a Tejút színét, az  – bármilyen rossz napod is volt – lenyugtat, elvarázsol. Nagyon feltöltő tud lenni csodálni az eget. Mert egyébként tegyük hozzá: ma már a csillagásznak csak annyi előnye van ilyen szempontból, hogy egy hegyen, fényszennyezéstől viszonylag mentes helyen van, de már  ő sem néz bele a távcsövekbe – azok már műszerek bonyolult rendszerei tulajdonképpen.

Hirdetés