Továbbá szó esik poszttraumás stressz szindrómáról, asszimilációról, a magyar aszatról, illetve Lars von Trier dán rendező Idióták című filmjéről is.
Az ember éli az életét ebben a Tündérországban (lásd érsekújvári Gyarmathy Zsigáné terebesi Hory Etelka stb.), amely attól függetlenül az, hogy vannak még hibák, továbbá egyes lakói poszttraumás stressz szindrómában szenvednek, a lehető legkülönbözőbb okokból… szóval éli az életét, ahogy tudja, ráadásul soha nem látott körülmények között, hiszen Trianon óta ilyen jól nem élt… ja, ez az ember történetesen erdélyi magyar… és akkor váratlanul azt látja, hogy az orra előtt felrobban a puliszka. Ne tessék ellentmondani! Az egy szemenszedett hazugság, hogy a puliszka csak a románoké. A miénk is!
Éspedig akkorát, hogy attól Joe Biden amerikai elnök is azonnal megbotlik, Hszi Csin-ping kínai elnök kezében pedig megreped a teáscsésze.
Na de mi történt, kérdezi a hibák ellenére tündéri életét élni próbáló emberfia? Eljött az Apokalipszis? Felébredt Godzilla? Valaki rátenyerelt az atomgombra? Nem. Az említett szörnyűségek igazi cukinyuszik amellett, ami történt. Az történt, kérem szépen, hogy ebben a Tündérországban... választási kampány indult. Mert ez a Tündérország nem mesebeli királyság, ahol, ugye, nincsenek választások. Sőt, nem is igazi ország, mert úgy alakult, hogy belepottyant egy másik országba, mint légy a csorbába, és azóta, nos, olyan... mint a légy a levesben. Kellemetlen. Nemzetbiztonsági kockázat, például. Jó, most már kevésbé kellemetlen, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt. De azért ki kéne valahogy szedni a léből. Viszont a demokratikus világban ilyet nem tesz egy demokratikus ország. A légy is ember, ugye.
És ahogy ilyenkor lenni szokott, a szabad és demokratikus választási kampány során az említett magyarokat képviselő párt és érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ is kampányol. (Mellesleg: választhatott volna az RMDSZ ősmagyarosabb jelvényt is, nem a kiköpött hollandi tulipánt. Milyen szép is lenne, ha Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt mondaná be valamely mikrofonba, hogy: Szavazz a gyapjas aszatra!) Szóval, kampányol az RMDSZ. Is. És ebben a kampányban Csoma Botond, a magyar aszatos tulipános párt szóvivője azt találta
" target="_blank" rel="noopener">mondani, hogy a csorbába csöppent Tündérországban az etnikai politizálásnak nincs alternatívája. Na, erre robbant a felvilágosult és haladó puliszka.
vannak köztük forradalmár osztályharcosok, tiszteletre méltó professzorok, de profi tollnokok is, akik akár a napi szívritmusukat is hajlandók veretes szövegek formájában szétszórni a szélrózsa minden irányába, ha valaki nyom rájuk egy lájkot. Közös tulajdonságuk, hogy ők is jól vannak (hiszen soha ilyen jól nem élt még a magyar ember, mióta légyként becsöppentünk a csorbába), na és az is, hogy minden olyan alkalommal, amikor az RMDSZ kampányba kezd és a világ sok más pártjához hasonlóan politikai kommunikációt folytat (tehát gyakorlatilag nincs itt semmi különösebb látnivaló), kiütköznek rajtuk a poszttraumás stressz szindróma tünetei.
És itt arra gondolok, hogy egyáltalán nem kell elmenni addig, amiről Csoma Botond (is) beszél: hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak nemzetbiztonsági okokból nem lehet magyar tagja, mivel a romániai magyar közösség nemzetbiztonsági kockázatot jelent. És a bántalmazott, megkínzott és megalázott lugosi tornászfiú esetét sem kell felidézni, annak ellenére, hogy a politikai kampánykommunikációban az ilyen kiemelkedően durva esetek működnek, nem azok a mindennapos apró nyomásgyakorlások, amelyek lassú vízként az asszimiláció tengerébe hordják a romániai magyar közösséget (értsd, szevasztok, kikerül a légy a levesből).
Nem állítom, hogy az RMDSZ hibátlan. Miért lenne? Azt sem állítom, hogy az RMDSZ-t nem kell kritizálni. Persze, hogy kell! Azt sem állítom, hogy az RMDSZ az angyalok földre szállt kara. A fenét! Azt viszont állítom, hogy a párt az úgynevezett magyarkérdést valóságként kezeli, ha nem is mindig tud (vagy akar) a kritikusoknak tetsző választ adni. Hirtelen eszembe jut, vajon
Na és itt térnék rá az Idióták című 1998-as filmre (Lars von Trier dán filmrendező alkotása). A filmben az történik, hogy van egy maroknyi dán (rendes, jó állással rendelkező jóemberek), akik valamiféle elképzelt forradalmi alapállásból kiindulva hülyének tettetik magukat. Ők így akarják megváltoztatni a világot. Ez egészen jól megy is nekik (kábé annyira, emennyire hülyék), amíg egy szép napon meglátogatják őket az igazi fogyatékosok. Vagyis a valóság. Na, és itt elszakad a nagy világmegváltási film. Az álsikersztorinak az a vége, hogy
Én igazán nem kívánom senkinek, hogy nap mint nap szembesüljön a romániai magyar közösséget szép csendben (tiszta igaz, nem tűzzel-vassal-falurombolással stb., milyen jó dolgunk is van nekünk) erodáló többségi (román) asszimilációval. Azt viszont kívánom, hogy vegyék már észre a valóságot, hiszen valóban nap mint nap meglátogat minket. (Értsd, a mi soha-jobb Tündérországunkban valóban van magyarkérdés, valóban van létjogosultsága az etnikai politizálásnak, valóban nincs sok értelme az osztályharcnak és egyéb ideológiáknak.) És ne csináljanak úgy, mint a filmbeli idióták.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.
Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.
De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.