Nem akartam írni a hatalmas botrányfelhőket kavaró Sepsi–Craiova meccsről. Nyilván nem a konkrét játékra gondolok, mert egyrészt nem vagyok szakértő, másrészt nem is nagyon lehetett volna írni róla, ugyanis a bíró, bizonyos Andrei Chivulete a 26. játékperc körül végleg lefújta a meccset. Ezzel egyébként romániai premier született (xenofób lelátói üvöltésekért még nem állítottak le profi labdarúgó mérkőzést a mioritikus hazában), ha nem számítjuk a 2008-as öngyújtó-esetet, amikor a Rapid–Steaua mérkőzést kellett (?) lefújni, mert valaki a lelátóról fejen találta a játékvezetőt egy öngyújtóval. (A különbség az, hogy az illető lehetett ugyan xenofób, ha tetszik, civilben, a bíró fején koppanó öngyújtóról viszont nem lehet ezt feltételezni, és ez volt a lefújás oka.)

Szóval, nem akartam írni erről. Tele volt vele a média. Nézték, forgatták, beszélték az ügyet, meg-, át-, keresztül-kasul. Elhangzott például az is, hogy jaj, de veszélyes precedens született, mert

most akkor mi lesz, minden keményebb bekiabálásra lefújják a meccseket?!

Hát tudjuk, hogy a lelátókon indulatok vannak, tudjuk, a szurkolók némelyike, ha tetszik, szókimondóbb, különösen, ha elvbaráti csoportosulás tagjaként vonul ki a stadionba. Az is elhangzott, hogy a bíró túllihegte az intézkedéseket: elég lett volna, ha elrendeli a magyargyűlölő szurkoló honpolgárok eltávolítását a stadionból. Értelem-(és szabály-)szerű: a játékvezető ilyesmit nem rendelhet el. Aki esetleg elrendelheti a zavargók kitessékelését: a profi mérkőzéseken hivatalból résztvevő két megfigyelő, vagy az illető stadion biztonsági szolgálatának vezetője. De ők sem úgy, hogy vízágyúkkal, hanem szépen hívják a hivatalos karhatalmat.

Szóval, nem akartam írni róla. Viszont a múlt hétvégén történt egy olyan abszurd(nak) látszó eset, ami egyrészt megnevettetett, másrészt elgondolkodtatott. Az történt, hogy Románia rögbiválogatottja fogadta a lengyeleket Bukarestben, egy EB-meccs erejéig. Persze, ez esetben nem kell lelátókon hullámzó néptömegeket vizionálni, a rögbi nem annyira népszerű sportág. Volt vagy ezer néző a stadionban… és köztük, mit ad Isten, egy Youth Romania nevű kemény mag pár tucatnyi bővérű tagja is. Akik… első ránézésre eltévesztették a stadiont. Ugyanis váratlanul olyanokat kezdtek kiabálni hogy: „Szopjatok le, bozgorok!”. Továbbá: „Ki a magyarokkal az országból!”

Ha az ember a pályán küzdőkre nézett, vehetett akár csillagászati távcsövet is, egyetlen magyart sem talált.

A román csapat románokból (és nem magyar idegenlégiósokból), a lengyel csapat meg lengyelekből (és szintén nem magyar idegenlégiósokból) állt. Igaz, a válogatott edzője a nagybányai származású Apjok Jenő. És az is igaz (történelmi távlatokban legalábbis), hogy:

„Polak, Węgier – dwa bratanki,
i do szabli, i do szklanki,
oba zuchy, oba żwawi,
niech im Pan Bóg błogosławi.”

Vagyis:

„Lengyel, magyar – két jó barát,
Együtt harcol s issza borát,
Vitéz s bátor mindkettője,
Áldás szálljon mindkettőre.”

A román sportmédiában ezzel kapcsolatosan az a (harmadik) feltételezés jelent meg, hogy a román szélsőségesek azért szidták a (romániai) magyarokat (mint közösséget), mert a magyar (hogy milyen magyar, az nem derül ki) és lengyel ultrák közt szoros kapcsolat áll fenn. Biztos, én erről nem tudok, de mindentől függetlenül, a román–lengyel mérkőzés lelátói üvöltésképe továbbra is egy abszurd drámába illik leginkább.

És akkor visszatérnék a veszélyes precedens-ügyre: hogy Andrei Chivulete játékvezető ítéletével állítólag nem tett mást, mint kinyitotta Pandóra szelencéjét, kiengedte a lefújás-szellemet a palackból, mert hát akkor ezután elvileg elvárható lenne, hogy bármely xenofób bekiabálásra leállítsák a meccseket.

És akkor mi lesz a hazai sporttal? Leáll?

Nos, masszívan egyetértek az elvvel. Mert lassan nem telik el hét, hogy a média ne tájékoztatna gyűlölettől izzó szélsőséges szurkolói megnyilvánulásokról. Igen, ez lenne a korrekt eljárás: a szabályokat betartva (első lépésben bírói figyelmeztetés, második lépésben a mérkőzés ideiglenes leállítása, harmadikban pedig a végleges lefújás) így kellene eljárni minden olyan mérkőzésen (foci, rögbi, kosárlabda, tollaslabda, strandröplabda stb.), ahol uszítók uszítanak. A rend kedvéért megjegyzem: olyan esetben is, ahol történetesen magyar ultrák uszítanak a románok ellen. Azért írom, hogy a rend kedvéért, mert nem ez az eset a jellemző. Hanem a másik, amelyben a többségi közösség szélsőséges képviselői egy történelminek nevezett mitológiai vízió alapján akarnak nem létezőnek nyilvánítani egy létező (és a legfrissebb romániai népszámlálás számainak tükrében még mindig egymillió lelket számláló) közösséget. Hogy ez a szélsőséges szurkolói attitűd minek a tükre, abba most nem mennék bele, messzire vezetne.

És ja: nem, nem állna le a hazai sport. Ellenkezőleg. Egy picit nemesebb lenne, mint amilyen. És ez nem csak a sportra vonatkozik.