A hazai közéletben enyhén szólva nem kavart túl nagy port az alig egyhetes hír, miszerint Spanyolország azt javasolta, hadd tartozzon a katalán, a baszk és a galíciai nyelv az EU hivatalos nyelvei közé. (Tény, hogy az EU-ban 2005 óta félhivatalos az említett három nyelv, ami azt jelenti, hogy találkozókon, illetve levelezéskor beszélhet, írhat például a katalán katalánul. De a hivatalos nyelvi státusz egészen más: az EU minden dokumentumát le kell fordítani az adott nyelvekre, ugyanakkor minden fórumon biztosítani kell a tolmácsokat, például.) Mondjuk, azt érteni vélem, miért volt csend idehaza a hír kapcsán: Románia, ez

az egységes és oszthatatlan és fiatal nemzetállam azonnal ideges szemöldökrángást kap, ha valahol valamilyen kisebbségi jogról esik szó,

a kisebbségi nyelvhasználattól pedig úgy irtózik, mint ördög a tömjénfüsttől.

Na de térjünk vissza a spanyol javaslatra. Aki emlékszik még a híres-hírhedt 2017-es katalóniai függetlenségi népszavazásra, amely véres (spanyol) karhatalmi retorziókba fulladt, majd a spanyol alkotmányos csizma brutális rúgásaira (a katalán kormány felfüggesztése, a „lázadó” vezetők letartóztatása), amelyet szintén véres zavargások követtek, ugyancsak elcsodálkozhat az ajánlaton, amely pont attól a spanyol államvezetéstől érkezett, amelynek korábbi képviselői (nem Sánchez úr volt akkor a miniszterelnök, hanem Mariano Rajoy úr) nagyon kis túlzással vérbe fojtották a katalán függetlenségi kezdeményezést.

Igen ám, de 2017 óta sok víz lefolyt a spanyolországi folyókon is. És idén az eddig vígan kormányzó szocialisták (Sánchez úrral az élen) belefutottak a gereblye nyelébe. Ugyanis nem tudtak döntő többséget szerezni a parlamenti választásokon. (Igaz, a néppártiak sem.) Na és innen már nincs is miért csodálkozni.

Sánchez úrék nekiálltak udvarolni a kisebbségi pártoknak, többek közt a függetlenségpárti katalánokkal is enyelegnek.

(És úgy tűnik, nem is sikertelenül.) Ugye, alsó hangon bő hétmillió katalánról szólnak a vonatkozó adatok, ami simán meghaladja jó pár EU-s tagállam összlakosságának számát. A teljesség kedvéért: Spanyolországban bő kétmillió baszk és galíciai él. Na de a tárgyalásokat sok minden megnehezíti. Hogy csak egy példát említsünk, kapásból: a függetlenségpárti Carles Puigdemont (aki nem mellesleg Katalónia 130. kormányfője volt) menekülni kényszerült az országból a zavargásokat követő büntetőperek elől, és jelenleg is brüsszeli száműzetésben él. Viszont a politikai szükség nagy úr, főleg, amikor inog az ember alatt a bársonyszék. Ismerős ez számunkra is, itthon, a mioritikus hazában: amíg a román pártoknak szüksége volt az RMDSZ-re, addig persze, hogy folyton kormányon volt a magyar párt, ugye, ő volt a híres „mérleg nyelve”.

Jó, de mit szól ehhez Őfelsége, az Európai Unió? A jelenlegi helyzet értelemszerűen nem olyan kínos a Brüsszeli Központi Bizottság (BKB) számára, mint a 2017-es volt, amikor attól kellett „elegánsan” elfordulni, hogy spanyol rendőrök vernek véresre katalán tüntetőket Barcelona utcáin. Persze, bármilyen kínos is volt (ugye, jogállamiság stb.), a BKB lazán elfordult a katalánoktól, ugyanis bármely jelentősebb kisebbségi megmozdulás ijesztő a tisztelt brüsszelokraták számára.

Még csak az kéne, hogy ebben a szép, nyugati-civilizált világban valahol felüsse a fejét valami függetlenség, esetleg autonómia.

Igazi „pandémia” kerekedhet belőle a bő száz éve olyan ügyetlenül összefércelt Európa egy részében.

A fentiek alapján borítékolni lehetett, ami most történt. A BKB ugyan nem csapta rá Spanyolországra az ajtót a három nyelv hivatalossá tételével kapcsolatos ajánlat láttán, mert a BKB nem egészen hülye. Ugye, ott van az éjjel-nappal lobogtatott zászló, hogy az EU minden erejével támogatja a sokszínűséget. Igaz, eléggé szelektíven támogatja. Szexuális és egyéb kisebbségek, jöhet, etnikai kisebbségek, pfuj, nem jöhet (lásd például, Minority SafePack). Viszont egy 10 milliós közösség nyelve, hát, azt nem lehet csak úgy leseperni az asztalról. És az uniós hivatalos nyelv mégsem függetlenségi nyilatkozat, még csak nem is autonómia. Tehát a BKB ezúttal finomabban jelezte, ezúttal Spanyolországnak, hogy nyugodtan egyenek sünt. Mert amikor elhangzik ez a mondat: Még túl korai választ adni… mármint a kérdésre, hogy lehet-e a fent említett három nyelv az EU hivatalos nyelve, a sarki verebek is tudják, hogy ez pont azt jelenti, amit.

Persze, ahogy a BKB-ban ilyenkor az a szokás, hogy ó, mi támogatjuk Európa nyelvi sokszínűségét, és hogyne, meg fogjuk vizsgálni az ügyet, rögvest alakítunk egy (vagy több) jó kis bizottságot és ott majd alaposan, tüzetesen és részletesen foglalkozunk vele.

Ami egyben azt is jelenti, hogy a dolog évekre bekerül a BKB valamelyik katakombájába.

Aztán majd lesz valami. Például Sánchez úr megoldja valahogy az otthoni választási többségi baját, és ha sikerül neki, akkor ügyesen „elfelejti” a saját kezdeményezését.

Mondjuk, Sánchez úr annyit elért – igaz, odahaza, ahol ő az úr, nem a BKB – hogy mától (2023. szeptember 26.) a spanyol törvényhozók – tessék megfogózni – felszólalhatnak katalánul, baszkul avagy galíciaiul, ha úgy tartja kedvük. Teljesen hivatalosan. (Jó, lesz ebből még szájkarate, de a jog megvan.) És akkor eltöprenghetünk azon: vajon mikor fogja elfogadni a mi kis egységes és oszthatatlan és fiatal nemzetállamunk, hogy a kisebbségi törvényhozók a maguk nyelvén beszéljenek a parlamentben? Mert ha magunkra, romániai magyarokra gondolok, vagyunk mi is (még) bő egymillióan ebben az országban.