A felháborodott katalánok a spanyol kormány főképviselőjének székhelye felé vették az utat, a rohamrendőrök ezt megakadályozták.
Utcai összecsapások törtek ki vasárnap délután Katalónia fővárosában annak hírére, hogy a német hatóságok letartóztatták Carles Puigdemont menesztett katalán elnököt – jelentették a hírügynökségek.
Elsőként tüntetők ezrei gyűltek össze a belvárosban, és megpróbáltak a spanyol kormány katalóniai főképviselőjének a székhelyére menni, hogy hangot adjanak a tiltakozásuknak. A rendőrség az útjukat állta, mire a tüntetők egy része erővel próbált meg áttörni a sorfalon.
A dulakodás közben a rohamrendőrség botokkal verni kezdte a tömeget. A Catalan News beszámolója szerint közel kilencvenen megsérültek, négy személyt pedig őrizetbe vettek. Szombat éjjel már voltak hasonló összecsapások Barcelonában; akkor két tucatnyian sérültek meg.
Több katalán városban ugyancsak voltak tüntetések, Lleidában és Tarragonában is vltak utcai összecsapások, előbbi településen hat, utóbbin egy személy sérült meg. Gironában mintegy tízezren követelték Puigdemont szabadon bocsátását.
Puigdemont hétfőn jelenik meg az illetékes német bíróság előtt, amely dönteni fog a kiadatásáról. A spanyol legfelsőbb bíróság illetékes bírája 13 függetlenségpárti politikus ellen emelt vádat pénteken lázadásért, amelynek címén 30 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
Ötöt közülük a bíró ismét előzetes letartóztatásba helyezett, köztük Jordi Turull katalán elnökjelöltet, aki arra készült, hogy szombaton egy második fordulóban megpróbálja megszerezni a katalán parlament támogatását elnökké választásához.
A katalán vezető október végén, leváltását követően hagyta el Spanyolországot, azóta Belgiumban tartózkodott önkéntes száműzetésben.
Szombaton finnországi látogatásáról készült visszatérni Belgiumba, amikor Németországban vasárnap elfogták.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.
Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.

További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…

… az új reformkormány kicsit hasonlít a régire, amennyiben a régi trükköket hasznosítja újra… és Emil Boc álmultikulti polgármester csikkeket szedegetett Kolozsvár főterén, aztán ráuszította a városra a helyi rendőröket.

Nemsokára a nagyszülők is gyermeknevelési szabadságra mehetnek. Itt a kánikula, 38 fok is lehet a következő napokban és legalább két hétig marad az igen meleg idő.